kesport.hu

Győzelemmel hangolódott a KNKSE a Nyíradony elleni derbire

Szombat délután az utolsó helyezett Algyő otthonába látogattak a kecskeméti női kézilabdázók. Az összecsapás papírforma eredményt hozott; hat góllal nyert a KNKSE (18-24). 

A csongrádi alakulat eddig összesen 4 pontot gyűjtött, míg a kecskemétiek a találkozót megelőzően 3 pontra álltak az első pozíciótól, tehát mindkét csapat nagyon fontos mérkőzésnek nézett elébe. 

Az első félidőben akadozott a Kecskemét játéka, sok technikai hiba csúszott be, ennek ellenére a vezetést hamar megszerezte, és végig tartotta a KNKSE. A félidőre három gólos fórt dolgoztak ki Dajka Bettináék, és 11-14-es eredménnyel vonulhattak szünetre. 

A második játékrészben már jobban megmutatkozott az erő- és tudásbeli különbség a vendégek javára. Az Algyő csapata nem tudott lépést tartani a kecskeméti lányokkal, és a mérkőzés végére már csak a számbeli differencia volt kérdéses. Az összecsapás végül 18-24-es hírös városi sikert hozott.

Győzelmével tovább tartja tavaszi veretlen szériáját a KNKSE, és igen komolyan pályázik a dobogó valamely fokára.

Egy hét múlva az ideiglenesen a tabellát vezető Nyíradony látogat a Messzi István Sportcsarnokba. Az a rangadó sok mindenről dönthet a végelszámolást illetően, így egy hatalmas derbire számíthatunk.

Varga József vezetőedző (Kecskemét): – A győzelemhez gratulálok a játékosaimnak, ám a mutatott játékkal nem vagyok elégedett. A jövő heti Nyíradony elleni összecsapás során ennél sokkal összeszedettebben és koncentráltabban kell pályára lépnünk. Ma támadásban és védekezésben sem nyújtottunk maximumot, de örülök, hogy megszereztük tavasszal a hetedik mérkőzésünkön a 13. pontunkat. 

Levendula Hotel-FKSE Algyő – Kecskeméti NKSE 18-24 (11-14) 

Női kézilabda NB I/B. Keleti-csoport, 18. forduló 

KNKSE: Pénzes 6 (3), Karacs 5, Kaiser 4, Kocsis 3, Orell 3, Dajka 1, Gulyás 1, Németh 1 (1).

Kiállítások: 6, illetve 6 perc 

Hétméteresek: 6/6, illetve 5/4

(A mérkőzésről Vizi Zalán tudósított. Fotó: Tóth Csaba / kesport.hu archív)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés