kesport.hu

Simán kikapott az elődöntő első meccsén a HÉP-KRC

A Pénzügyőrhöz látogatott az elődöntő első mérkőzésén a HÉP-KRC. A két együttes az idény során negyedszer találkozott egymással, s eddig mindig a Kecskemét nyert.

Az egyik fél három győzelméig tartó párharc tétje, hogy melyik csapat szállhat harcba a bajnoki címért. A hírös városiak a szezonban háromszor legyőzték a fővárosiakat, ám ezúttal egy rendkívül jól játszó Pénzügyőrrel találták szembe magukat, és Dávid Zoltán tanítványainak nem volt ellenszere, így három szettben alul maradtak.

Az első szettben remekül kezdtek a fővárosiak, a szerváik ültek, valamint nyitásfogadásban is jobbnak bizonyultak a Kecskemétnél, 25:16.

A második etap is hasonló mederben zajlott, mint az előző, a KRC-nek nem volt ellenszere a Pénzügyőr nyitásaira, így ezt a játékrészt is behúzták a hazaiak, 25:18 arányban.

A harmadik felvonásban feljavult a kecskemétiek játéka, de a pestieket a mai napon nem lehetett megállítani, 25:22-re megnyerték a meccsjátszmát is.

Dávid Zoltán (KRC) : – Ma nagyon jól játszott a Pénzügyőr, és nem is azzal van a legnagyobb bajom, hogy kikaptunk, hanem, hogy a srácok ennyire hitetlenül játszottak.

Pénzügyőr SE – Kecskeméti RC (25:16, 25:18, 25:22)

 A második mérkőzést hétfőn 18.00 órától rendezik Kecskeméten, a Messzi István Sportcsarnokban.

(A mérkőzésről Szarvas Zsombor tudósított. Fotó: Tóth Csaba / kesport.hu archív)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés