kesport.hu

Gacs, Krupánszki, Pesti és Deák is meghívót kapott

Bogdan Tanase, a magyar férfi röplabda-válogatott román szövetségi kapitánya kihirdette az Európa-liga ezüst divíziójának küzdelmeire készülő keretét, amelybe 19 játékos került be – adta hírül az MTI.

A hazai szövetség honlapján olvasható keddi beszámoló szerint a nemzeti együttes célja, hogy bejusson a négyes döntőbe az El másodosztályában, amelynek május 25-ei rajtjáig Cipruson, Budaörsön és Nyíregyházán edzőtáborozik.

A válogatott a bosnyákokkal, a görögökkel és az osztrákokkal szerepel azonos csoportban, a négyes döntőbe innen és a másik kvartettből a rendező – amely még nem ismert -, a két csoportgyőztes, valamint a jobb második kerül be a június végén sorra kerülő Final Fourba.

A magyar férfi röplabda-válogatott kerete:

feladók:
Keen Cameron Illés (Fino Kaposvár SE), Magyar Bálint (LV Sport Pénzügyőr SE)

centerek:
Flachner Dániel (LV Sport Pénzügyőr SE), Gacs Dániel (HÉP-Kecskeméti RC), Juhász Péter (VRCK), Szabó Alpár (Herrsching)

ütők:
Baróti Árpád (Narbonne Volley), Blázsovics Péter (VRCK), Csoma Krisztián (MAFC-BME), Dávid Csanád (Steaua Bucuresti), Gebhardt Norbert (VRCK), Gergye Roland (Galatasaray), Horváth Kristóf (Fino Kaposvár SE), Krupánszki Olivér (HÉP-Kecskeméti RC), Lukács Zalán (klub nélkül), Pesti Marcell (HÉP-Kecskeméti RC)

liberók:
Bán Viktor (LV Sport Pénzügyőr SE), Bozóki Bence (Fino Kaposvár SE), Deák Márk (HÉP-Kecskeméti RC)

A magyar csapat Európa Liga-menetrendje:

május 25.: Magyarország – Bosznia-Hercegovina, Nyíregyháza 17.30
május 29.: Görögország-Magyarország, Lutraki 18.30
június 1.: Bosznia-Hercegovina – Magyarország, Kakany 20.00
június 8.: Magyarország-Görögország, Kaposvár 17.30
június 12.: Ausztria-Magyarország, Graz 20.25
június 15.: Magyarország-Ausztria, Budapest (Közszolgálati Egyetem) 17.30

(MTI)

 

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés