kesport.hu

Csúfos vereségbe szaladt bele a KKC

A válogatottakkal felvértezett Csata DSE-hez látogatott a KKC. A fővárosiak hamar eldöntötték a mérkőzést és végül nyolcvan ponttal, 105-25-re múlták felül a kecskemétieket.

Mányoky és Radócz révén hamar négypontos előnyre tett szert a Csata, ekkor még Burján L. szépíteni tudott egy triplával, de ezután nem volt megállás a fővárosiak számára, 25-5-re behúzták az első játékrészt.

A második etap Fekete hárompontosával kezdődött, ami bizakodásra adhatott okot a hírös városiaknak, de a fővárosiak ezután gyakorlatilag eldöntötték a lényegi kérdést, tizenkét pontot dobtak zsinórban, 37-8. A negyed végéig változatlan maradt a játék képe, 48-15-nél szólalt meg az első félidő végét jelző duda.

A harmadik játékrész volt a legpontszegényebb negyed a KKC számára. Mindössze négy egységet szereztek, Vincze, valamint Burján L. révén, 75-19-nél ért véget az utolsó előtti felvonás.

Az utolsó negyed Kurtz bedobott középtávolijával kezdődött, 75-21. Ezután tizenötöt szerzett zsinórban a Csata, mire újra Kurtz volt eredményes, ezúttal büntetőből, 90-23. A hírös városiak utolsó pontjait a mérkőzésen Magna szerezte ziccerből, 97-25. A fővárosiak végül 105-nél álltak meg, így a vége, 105-25.

Kónya Levente (KKC):  – Gratulálok ellenfelünknek, felmosták velünk a padlót. A mai produkciónk sportemberhez méltatlan volt.

Csata DSE – Kecskeméti KC 105 – 25 (25-5, 23-10, 27-4, 30-6)
Kecskeméti pontszerzők:  Magna 2, Burján L. 5/3, Schlégl 2, Fekete 3/3, Burján B. 2, Kurtz 4, Vincze 2

(A mérkőzésről Szarvas Zsombor tudósított. Fotó: Tóth Csaba / kesport.hu archív)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés