kesport.hu

Javítana a KTE-Duna Aszfalt

A legutóbbi Atomerőmű SE elleni találkozó alkalmával a szezon egyik legjobb meccsét játszották Wittmann Krisztiánék. A csapatkapitány ezúttal is hasonló forgatókönyvben bízik.

A középszakasz harmadik fordulójában a KTE-Duna Aszfal ellenfele az Atomerőmű SE lesz szombaton este 18:00-kor a Messzi István Sportcsarnokban. Braniszlav Dzunics csapata egy győzelemmel a KTE-Duna Aszfalt előtt a hatodik helyen áll.

Nem is olyan régen találkoztunk utoljára az Atomerőmű SE-vel, friss emlékeink vannak ellenfelünkről, melyeket könnyű volt feleleveníteni – vélekedett Wittmann Krisztián. – Szeretnénk egy, a múltkorihoz hasonlóan jó mérkőzést játszani, s egy kicsivel nagyobb különbséggel nyerni.

Ahogyan azt a KTE-Duna Aszfalt csapatkapitánya is mondta, a két együttes március 31-én találkozott egymással utoljára. Wittmann Krisztiánék tizenöt pontos hátrány ledolgozva 83-80-ra nyerték meg a találkozót.

Abból az összecsapásból messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, a szombati teljesen más lesz. Jellemző ránk idén, hogy eleinte összeszedünk egy nagyobb hátrányt, amelyet később vagy le tudunk dolgozni, vagy nem. Legutóbb a Sopron ellen nem sikerült, hiszen ellenfelünk nagyon jól dobott távolról, előtte háromszor viszont visszajöttünk és nyertünk is. Reméljük, a forgatókönyv ezúttal is hasonló lesz, vagy csoda történik és sima győzelmet aratunk – mondta nevetve a rutinos játékos.”

Ha szombaton este nyer a KTE-Duna Aszfalt, utolérheti a Paksot.

Minden mérkőzés fontos a középszakaszban, a hazai meccseinket meg kell nyernünk, hogyha be akarunk jutni a legjobb nyolcba. Egyet már elveszítettünk, de most itt a lehetőség a javításra. A Messzi István Sportcsarnokban bárkit meg tudunk verni, pláne a középszakaszban, ezt be is akarjuk bizonyítani.

KTE-Duna Aszfalt – Atomerőmű SE
Messzi István Sportcsarnok, szombat, 18:00
Játékvezetők: Cziffra Csaba, Minár László, Kovács Nimród (Faidt Mihály)

(ktekosar.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés