kesport.hu

SC Hírös-Ép: Folytatni a fantasztikus sorozatot

Talán nem sokan gondolták volna a tavaszi idény rajtja előtt, hogy ilyen sorozatot produkálnak Lantosék, és mindössze egy döntetlen mellett – minden találkozót behúzva – második helyen állnak majd a tabellán a szezon ezen időszakában.

A múlt héten a bajnokság legnagyobb esélyesének otthonából is elhozták Kovrig Ákosék a három pontot, és duzzadó önbizalommal fogadják a következő ütközet során a Kunszállás csapatát.

Ezúttal sem vár sétagalopp a játékosokra, hiszen a Kunszállás a 4. helyen áll, komoly játékerőt képvisel, és még van esélye odaérni a dobogóra a bajnoki év végén. Az októberi “odavágón” idegenben 3-0-ra tudott nyerni a Hírös-Ép, és a jelenlegi formáját tekintve ezúttal is a Kecskemét számít a mérkőzés esélyesének.

Fontos lenne a győzelem, hiszen a Kerekegyházán aratott sikernek csak akkor lesz igazán értéke, ha hazai környezetben sem hibázik a Kovrig-legénység.

Az összecsapás április 28-án, vasárnap 17:00 órakor kezdődik a Műkertvárosi Sportcentrumban.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés