kesport.hu

Röplabda: az ötödik helyért játszik a KESI az OSB-n

A negyed- és az elődöntőkkel folytatódott az Országos Serdülő Bajnokság döntője Nyíregyházán, a Continental Arénában. A lányoknál a csoportgyőztesek közül csak a Vasas jutott a döntőbe, mert az UTE le tudta győzni a Békéscsabát, míg a fiúknál a papírformának megfelelően a Dunaújváros és a Szolnok csap össze az aranyéremért – számolt be róla a sportági szövetség honlapja.

A lányok délelőtti programját a BVSC és az MTK kezdte, s a fővárosiak csatájából a zuglóiak jöttek ki győztesen, négy játszmában. Még ennél is szorosabb volt az UTE és a házigazda Nyíregyháza meccse, amely csak az ötödik játszmában dőlt el a lilák javára. Ők azonban este sem álltak meg, hanem a Békéscsaba ellen is diadalmaskodni tudtak, s verekedték be magukat így a fináléba, ahol a Vasas lesz az ellenfelük. A piros kékek sem szakítottak azzal a szokásukkal, hogy a döntő szettig húzzák a meccseiket. Pénteken mindkét csoportmeccsüket 3:2-re nyerték, és nem tették máshogy a BVSC elleni elődöntőben sem, a lényeg azonban, hogy kiharcolták a döntőt. Ráadásul nekik ez az egyetlen esélyük arra, hogy idén megnyerjék valamelyik korosztályos döntőt, hiszen az U15-ös és az U19-es bajnokságot a csabaiak, az U21-et pedig éppen az UTE nyerte. Az más kérdés, hogy a felnőttek között viszont éppen ők diadalmaskodtak.

A fiúknál sem alakult minden úgy, ahogy azt a pénteki csoportmeccsek után várni lehetett, mert a Felsőváros némi meglepetésre legyőzte a KESI-t, így bejutva az elődöntőbe. A másik ágon a Pénzügyőr sikere már papírforma-siker volt, csakúgy, mint az elődöntőben a Szolnok és a Dunaújváros győzelme. A két döntőbe jutott klub számára ez a finálé lesz az utolsó esély, hogy aranyérmet szerezzenek valamelyik korosztályos bajnokságban.

 

ORSZÁGOS SERDÜLŐ BAJNOKSÁG, NYÍREGYHÁZA
Eredmények, lányok, negyeddöntő:
BVSC-Zugló – MTK Budapest 3:1
UTE – Nyíregyháza 3:2
Elődöntő:
Vasas – BVSC-Zugló 3:2
UTE – Linamar-BRSE 3:2

Fiúk, negyeddöntő:
Pénzügyőr – RÖAK Kaposvár 3:0
Felsővárosi Fésüs RAF – KESI 3:1
Elődöntő:
Szolnoki Sportcentrum – Pénzügyőr 3:0
DSE RA – Felsővárosi Fésüs RAF 3:0

A vasárnapi program:
10:00 Pénzügyőr – Felsővárosi Fésüs RAF (fiúk a 3. helyért)
10:00 RÖAK Kaposvár – KESI (fiúk az 5. helyért)
12:00 BVSC-Zugló – Linamar-BRSE (lányok a 3. helyért)
12:00 MTK – Nyíregyháza (lányok az 5. helyért)
14:00 Szolnoki Sportcentrum – DSE RA (fiú döntő)
16:00 Vasas – UTE (leány döntő)

(hunvolley.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés