kesport.hu

Zoran Kuntics a Kecskeméti TE új vezetőedzője!

kecskemetite.hu

Zoran Kuntics személyében új vezetőedző veszi át a Kecskeméti TE NBIII-as felnőtt csapatának irányítását, az 52 éves tréner játékosként már szerepelt a KTE színeiben. 

Kuntics edzői stábja is kialakulóban van már, pályaedzőként biztosan a visszavonuló Farkas István fogja segíteni.

„Mindenképpen egy olyan edzőben gondolkodtunk, aki új szemmel, kívülről érkezve tudja nézni a csapatot, ezáltal új impulzusokat is hozva az öltözőbe. Zoran Kuntics egy rutinos, nemzetközi tapasztalattal is felvértezett, pro licences szakember, aki több klubnál is bizonyította már rátermettségét. Fontos számunkra, hogy minél több kecskeméti kötődésű edző és játékos alkossa a formálódó csapatot, ez Zoran esetében szintén adott, hiszen lila-fehérben indult nagyon szép magyarországi karrierje. Remélhetőleg ugyanolyan sikeres lesz majd edzőként is, mint annak idején játékosként. A bizalom kölcsönös, így hosszú távú megállapodást kötöttünk vele. Az már szintén biztos, hogy pályaedzőként Farkas István segíti majd munkáját, akit szerettünk volna a klub kötelékében tartani. Neki ez egy jó lépcsőfok lehet az edzői pályán visszavonulása után” – mondta Telek Zoltán, a KTE ügyvezetője a klub hivatalos honlapján.

„Annak idején Tomiszlav Szivics hívására kerültem Kecskemétre játékosként, akkor is az NBIII-ba. Jó csapatunk volt, megnyertük a bajnokságot is végül. A városban is nagyon jól éreztem magam, noha még magyarul sem beszéltem akkor. Szívesen emlékszem vissza azokra az időkre, eszembe is jutottak azok az emlékek, amikor megkeresett a Kecskemét. Számomra egy hatalmas lehetőség ez, itt minden adott ahhoz, hogy merészebb céloknak is megfeleljünk. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam már a kecskeméti szurkolóktól, úgyhogy azon leszek, hogy ezt sok munkával megháláljam!” – mondta bemutatkozójában Zoran Kuntics.

(kecskemetite.hu)

 

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés