kesport.hu

KTE LA: jól sikerült az U14 tavasza

A régiós bajnokság után az élvonalba kerülő fiatalok fokozatosan vették fel a ritmust, végül igazán szép tavaszt produkáltak. Csima Gyula télen vette át a KTE LA U14-es csapatának irányítását, vele olvasható interjú az akadémia honlapján:

Miként értékelnéd a tavaszotokat?

Télen vettem át a csapatot, nem a legjobb állapotban. Sem a játék, sem a helyezés nem úgy alakult ősszel, ahogy szerettük volna. Nem volt könnyű az indulás, hiszen főleg fizikális különbségekből fakadó gondok voltak, emellett a régiós bajnokság után hatalmas váltás az élvonal. Ezek a körülmények mindenképpen belejátszottak abba, hogy az ősz gyengébbre sikerült. Tavasszal váltottunk, átálltunk a 4 hetes periodizációra, az edzéseken többet tudtunk bizonyos dolgokkal foglalkozni, ezek jobban meg is maradtak a gyerekek fejében. A játékunk fejlődött, már az edzőmeccseken érezhető volt, hogy jobb teljesítménye lehetünk képesek. Az Újpest és a DVSC elleni meccseinket leszámítva, nagyszerű teljesítményt nyújtottunk, folyamatosan érezhető volt az, hogy egyre előrébb tart a csapat. Egyedül a védekezésünk miatt van bennem hiányérzet, mert továbbra is sok gólt kaptunk. A még jobb eredményhez ebben kell javulni. Tavasszal az 5. helyen zártunk a pontok alapján, ez mindenképpen elismerést érdemel.

Miben kell fejlődni a folytatásban a védekezés mellett?

Csapatjátékunkat kell fejleszteni, még nem elég folyamatos a játék, sok az átadási hiba. Néhány játékosnak az igazi posztja sincs még meg, ezt is meg kell találnunk. Az U15-ös bajnoksáág sokkal erősebb lesz, úgyhogy szeretnénk 2-3 játékost igazolni. Erre a versenyhelyzet miatt is szükség van, illetve azt is látni kell, hogy nagyjából 10-12 játékos igazán nagy terhelést kapott tavasszal.

Kiket emelnél ki?

A számok alapján tenném ezt meg. Az osztályzatok alapján Radnóti Dani és Majoros Beni szerepelt a legjobban, a legtöbb játékperce Beni mellett Ruzsa Marcinak volt. A legtöbb gólt Fekete Andris szerezte, gólpasszok tekintetében Átrok Zalán zárt az élen. A csapat egyéniségének járó díjat Veréb Dani kapta.

(kteakademia.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés