kesport.hu

KTE: Zoran Kuntics sorozatot építene

Vasárnap 17:00-kor a fővárosban az RKSK vendége lesz a KTE HUFBAU. A két vezetőedző nyilatkozott a KTE HUFBAU hivatalos honlapjának arról, hogy mit várnak a vasárnapi összecsapástól:

Gálvölgyi István (Rákosmente KSK):

„Tudomásom szerint a Kecskemét kiválóan erősített, ehhez mérten komoly célokat is tűztek ki a bajnokságban. A céljaink nekünk is megvannak, véleményem szerint egy jó mérkőzésre van kilátás. Bármi lehet, háromesélyes összecsapásra számítok. Az új pályánk kiváló talajjal bír, felújított öltözők várják a csapatokat. A játék ennek megfelelően folyamatos lehet, ami jó érzés a játékosnak, illetve pozitív a nézők számára is, hiszen élvezhetőbbé teszi a meccsélményt.”

Zoran Kuntics (KTE HUFBAU):

„Az RKSK a tavaszi eredmények alapján a harmadik lett tudomásom szerint, a keretük nem változott, így jó csapatról van szó. Az első fordulóban döntetlent játszottak Monoron, ez sem véletlen. Nagyon technikás együttes, vannak gyors játékosaik is, de a mi szándékunk az, hogy győzelemmel folytassuk a megkezdett utat. Örömteli, hogy Kéri Tamás letöltötte eltiltását, mindenki rendelkezésre áll. Jól dolgoztak ezen a héten is a srácok, úgyhogy bízom benne, hogy vasárnap is egy jó meccset tudunk játszani. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz 0-0-ás döntetlen a vége, mert az RKSK is egy őszinte focit játszik.”

(kecskemetite.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés