kesport.hu

A világ legjobbjai között a kecskeméti snowboardos

A kecskeméti Fricz Botond élete első FIS Big Air Világkupa-versenyén olimpiai döntősöket megelőzve a 21. helyet szerezte meg.

Miközben hazánkban még javában tombol a kánikula, a déli féltekén már megkezdődött a snowboardos szezon. A FIS Snowboard Világkupa idénynyitóját minden évben hagyományosan az új-zélandi Cardronában rendezik. Az esemény ezúttal magyar szempontból is fontos volt, hiszen Fricz Botond tavalyi eredményeinek köszönhetően indulási jogot szerzett a világkupa „big air” versenyeire, így első alkalommal állhatott rajthoz ebben a szakágban a legfelső ligában.

Boti pár nappal a verseny előtt érkezett Új-Zélandra, és izgatottan foglalta össze az elmúlt nyár történéseit:

„Nagyon jó érzés újra havon lenni! Egy új amerikai edzőt kaptam, Eric Beauchemint! Ő tavaly még a híres US Openen indult, már most rengeteget tanultam tőle! Az előző szezonban sikerült kvalifikálnom magam a Big Air világkupákra, így ez az első versenyem ebben a szezonban. A nyaram nagyon jól telt, sokat tudtam erre az útra készülni, mint szárazföldön, mint vízen!”

Boti tavaly került a korábban Gyarmati Pankával dolgozó Ian Kirk amerikai edző csapatába, és ez azonnal ugrásszerű fejlődéshez vezetett. A világ legjobb edzőközpontjaiban készülhetett. Mostani új edzője, Eric Beauchemin kiváló amerikai snowboardos, tavaly még maga is a világkupán versenyzett. 2015-ben megnyerte az egyik ikonikus amerikai versenyt, a US Grand Prix-t a kaliforniai Mammoth Mountainon.

Az új-zélandi világkupát a nemzetközi mezőny nagy része beiktatja versenyprogramjába, hiszen kiváló felkészülés a következő téli szezonra, és remek referenciapont a versenyformát illetően. Boti a 35 fős mezőnyben a 21. helyet szerezte meg, ami a döntőbe jutáshoz nem volt elég, de tekintve, hogy első világkupája volt, és olimpiai döntősöket is sikerült maga mögé utasítani, ez az eredmény több, mint biztató.

Boti menete ezen a linken megtekinthető.

Boti is elégedetten nyilatkozott a verseny után:

„Túl vagyok az első Big Air világkupámon! Magamhoz képest nagyon jól teljesítettem, mindkét körömet letettem! Az első edzőnapon volt pár nehézségem, nem tudtam beadni a trükköt, amit akartam, a Backside duplakork 1080-at. Viszont a selejtező napján már minden nagyon jól ment, és ekkor már sikerült. A kvalifikáción is ezt próbáltam, és le is tettem szép tisztán. Nagyon boldog vagyok ezzel az eredménnyel, 21. helyen végeztem! Sok tapasztalatot szereztem és jó volt a világ legjobbjaival versenyezni!”

Boti továbbra is Új-Zélandon marad, kihasználja a remek edzéslehetőséget, továbbá elindul még egy kontinentális kupafutamon ugyanitt, egy hét múlva.

Big air: A szabadstílusú snowboardosok egyik szakága, melyben egy hosszabb nekifutó után egy nagyméretű ugratóról elrugaszkodva kell bemutatni egyetlen ugrást. A nekifutó és az ugrató is lehet természetes kialakítású, vagy épített, városi rámpa. Utóbbi a sísáncokhoz hasonlít, hiszen az elugrási sebesség (60-70 km/h) eléréséhez meredek nekifutóra van szükség. A starthely és az ugrató közötti szintkülönbség többnyire meghaladja a 30 métert. A versenyzőket zsűri pontozza, a választott trükk technikai nehézsége, valamint a versenyző kreativitása és stílusa alapján. Magyar elnevezése nincs, a szakma az angol elnevezést használja. 2018 óta olimpiai sportág. 

Magyar Snowboard Szövetség

A hazai snowboard egyesületeket tömörítő, 1993-ban alapított szervezet, melynek célja a versenysport koordinálása és a snowboardsport népszerűsítése a legszélesebb körökben. A profi és amatőr sportolók támogatása mellett kiemelt feladatának tekinti a snowboard tömegsporttá történő fejlesztését és az utánpótlás-nevelést. 

(kép:@kirkscamp)

 

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés