kesport.hu

Bronzérmes lett a KTE ificsapata a kalocsai felkészülési tornán

Szeptember elsején Kalocsán rendezte meg a megyebeli harmadosztályú férfi csapatok számára felkészülési tornáját a Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség, és mint házigazda, a Kalocsai KC. A torna abból a szempontból foghíjas volt, hogy a szintén NBII-ben szereplő Kiskőrösi KSK lemondta a részvételt, így megyénk egyetlen első osztályú férfi ifjúsági csapatát hívták meg a szervezők.

Az így kialakult hat csapatos mezőnyt két csoportba sorolták. A hazai csapat a KIKI SKFT és a frissen feljutó Bácsalmási PVSE ellen küzdhetett a csoport elsőségért. Míg a B jelű hármasban a Kiskunmajsai KC, a Bajai KSE és a Kecskeméti TE ifjúsági csapata került összesorsolásra.

A csoportmérkőzések során lejátszott három-három találkozó eredményei alapján kialakultak a helyosztó mérkőzések. A csoportok harmadik helyezettjei a Bajai KSE és a Bácsalmási PVSE küzdöttek meg az ötödik helyért. Meglepetésre, bár a mutatott játék alapján megérdemelten játszhatott felnőtt mezőnyben harmadik helyért a kecskeméti utánpótlás gárda, míg a döntőben a Kalocsai KC és a Kiskunmajsai együttes vívhatott meg egymással.

A szép számban kilátogató publikum a nagy meleg ellenére kiváló mérkőzéseket láthatott a városi sportcsarnokban. Bár a győzelmet nem a hazai csapat szerezte meg, kijelenthetjük, hogy ismét egy remek rendezvényt sikerült tető alá hozni, mely kiválóan szolgálta a csapatok felkészülését.

A torna végeredménye:

1. Kiskunmajsai KC
2. Kalocsai KC
3. Kecskeméti TE ifjúsági
4. KIKI SKFT
5. Bajai KSE
6. Bácsalmási PVSE

A torna gólkirálya:
Matanovity Olivér (Kiskunmajsai KC) 30 gól

Legjobb kapus:
Óvári Dániel (Kalocsai KC)

(bacshandball.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés