kesport.hu

Kecskeméti érmek a Parakerékpáros Európa Kupáról

A hétvégén került megrendezésre Tiszagyendán a magyarországi Parakerékpáros Európa Kupa, ahol 7 nemzet sportolói 9 kategóriában mérték össze erejüket. Magyarországot többek között a Mercedes-Benz Gyár KMSE két sportolója Farkas Mihály és Császár Attila képviselte, akik nem jöttek haza üres kézzel.

Az én kategóriámban 46 km-t kellett teljesíteni a Tisza gáton, ahol 2 körből állt a táv. 36 fok melegben, a pálya is ontotta magából a forróságot. Nagy lendülettel indult a mezőny, mindenki szeretett volna egy kis előnyt szerezni magának. A sík terep mellett az egyre erősödő szél sem könnyítette meg a dolgunkat. Számomra mentálisan is nehéz volt a verseny a monoton táj és a változatlan terep miatt. Szerencsére sokáig tudtam menni a fő bollyal, így segítettek a holtpont legyőzésére. Kategóriámban első helyezést értem el, aminek nagyon örültem.” – nyilatkozta Császár Attila.

A Hungaroringen megrendezett országos bajnokság után most sokkal elégedettebb vagyok a teljesítményemmel. Még csak most tanulom úgy beosztani az erőmet, hogy az pont a cél után fogyjon el. Hosszú még az út, de úgy érzem, jó irányba haladok. Életemben először kategóriámban a dobogó harmadik fokára állhattam fel, az érzés leírhatatlan!” – mondta Farkas Mihály.

A Mercedes-Benz Gyár KMSE sportolói értékes pontokat szereztek Magyarország számára a világranglistán.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés