kesport.hu

SC Hírös-Ép: Pálmonostorára utaznak Kovrigék

Egy győzelem és egy döntetlen a Pálmonostora csapatának mérlege.

Nem sok különbség van a két együttes eddig elért eredményeiben, a csapatok 4 pontot szereztek a két fordulóban, eltérés csak a kapott és a lőtt gólok számában van. Annyiban nehezített a kecskemétiek dolga, hogy harmadszor is idegen környezetben kell bizonyítaniuk.

Kovrig Ákos, az SC Hírös-Ép vezetőedzője: – Ismét izgatottan várjuk a szombati bajnoki fordulót, ahol szeretnénk kijavítani a nyárlőrinci pontvesztésünket. Nagy létszámban, és motiváltan tudtunk edzeni a héten, ami remélem jó előjel a hétvége vonatkozásában. Kemény ellenféllel fogunk találkozni, akik hazai pályán remek formát szoktak produkálni. Kellemetlen együttes a Pálmonostora, több meghatározó játékosuk van, akik mérkőzéseket is tudnak befolyásolni. Megfelelően fel vannak készítve a fiuk, igaz van 1-2 sérültünk, de azt gondolom, hogy így is van esélyünk három ponttal hazatérni. Várunk minden kedves szurkolót a mérkőzésre, hogy szurkolásukkal segítsenek hozzá bennünket a győzelemhez.

A mérkőzés szeptember 7-én, szombaton 16 óra 30 perckor kezdődik a Pálmonostorai Sporttelepen.

A felnőtt találkozó előtt 14:15 órától az U19-es együttesek lépnek pályára.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés