kesport.hu

Felemelő érzés volt teltház előtt kosárlabdázni – múltidéző Bovánovics Miklóssal

Bovánovics Miklós 1999 és 2003 között emblematikus alakja volt a kecskeméti kosárlabdázásnak. Az egykori kiváló játékos nagyon szívesen mesélt a kecskeméti éveiről: megtudtuk tőle, hogy milyen volt akkoriban a hangulat egy-egy kosármeccsen, illetve többek között azt is elárulta, hogy mivel foglalkozik, mióta abbahagyta a profi pályafutását. 

Hogyan került közel a kosárlabdához? 

Baján születtem, és azokban az időkben hatalmas kosárlabdaélet volt jellemző a városra. Emellett édesapám is kosárlabdázott, a csarnok ott volt tőlünk 150 méterre, így nem volt kérdés, hogy nekem is a kosárlabda lesz a sportágam. Rendszeresen kijártam az akkor aranykorát élő csapat mérkőzéseire, apu öregfiúk meccseit is szívesen néztem, ráadásul testnevelés tagozatos diák voltam, ezért a sportolás szeretete is adott volt. 

Baja után Paks, Nagykőrös, majd Kecskemét következett a karrierjében. A hírös városban 4 éven keresztül alapember volt. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra? 

A Nagykőrös csapata a megszűnés szélén állt 1999-ben, és ekkor megkerestek a kecskemétiek, ahol a kosárcsapat épp feljutott a B csoportba. Egy nagyon lelkes közösségbe csöppentem, hamar beilleszkedtem és jól éreztem magam. A négy ott eltöltött év örök élmény marad számomra. A csapat is jó volt, mindenkivel megtaláltam a közös hangot, emellett az eredmények is jöttek – az utolsó évemben már NB I/A csoportosok voltunk. De nem csak a kosárlabda miatt, hanem a közéletben is minden igényemet kielégítette a város; ott ismertem meg a feleségemet, aki Kecskeméten röplabdázott. Szerettem Kecskeméten élni, mindig szívesen térek vissza, ha van valami apropó.

Milyen szurkolói hangulat vette körül a csapatot? 

Az első évemben – mikor feljutott a gárda az NB I/B-be – kicsit szerényebb volt a közönség, majd amikor egyre jobban terjedt a hírünk, úgy telt meg a csarnok is. Rengetegszer telt ház, jó hangulat várt minket. A második és harmadik évben aztán sokszor a felsőházba jutásért játszottunk, többször A csoportos ellenfelekkel mérkőztünk, és nem egyszer borsot is törtünk a nagyok orra alá. Felemelő érzéssel emlékszem vissza pár olyan meccsre, mikor egy jó megmozdulás, egy lepattanó, vagy egy kosár miatt “robbant” a lelátó, és felállva éltették az emberek az adott játékost, és persze az egész csapatot. Ezt Kecskeméten nem egyszer én is átélhettem, talán nincs is annál jobb érzés egy játékos számára, ha érzi és hallja, hogy a nézők ennyire szeretik, elismerik. Az utcán, ha bárhova mentem, sokszor megállítottak, érdeklődtek, hogy hogy vagyok, milyen lesz a következő meccs, úgyhogy örökre a szívembe zártam a várost.

Mely csapattársaira/edzőire emlékszik vissza a legszívesebben? 

Szakmailag a legmeghatározóbb személyiség Radovics József edző volt számomra. Tőle kaptam és tanultam a legtöbbet. Csapattársaim közül, akivel a kecskeméti korszakomban leghamarabb megismerkedtem, az Forgó Zoltán volt – vele még a mai napig tart a barátságunk. Kiemelhetnék még neveket, de nem akarok, nehogy kihagyjak valakit, de egy összetartó, jókedvű banda voltunk, ideértve főleg a helyieket. 

Mikor volt utoljára Kecskeméten kosármeccsen? 

Ellenfélként – még a B csoportban – gyakran jártunk a hírös városban, ahol mindig jó fogadtatásban részesültem. Néhány öregfiúk meccsre is meghívást kaptam, a közelmúltban nyaranta meghívásos tornákon is részt vettem régi csapattársaimmal együtt. Ennek ellenére nézőként még nem voltam az aktuális csapat meccsein, de az eredményeket természetesen követem. 

2003-ban aztán Veszprémbe igazolt. Miért döntött a váltás mellett? 

A 2002/2003-as bajnoki évet az NB I/A-ban játszottuk, de a következő évben újjáalakult a csapat, és úgy gondolom, nekem már nem lett volna ott helyem. A vezetőség sem ragaszkodott hozzám, én is jobbnak láttam, hogy menjek, tehát ez kölcsönös volt. A Veszprém oszlopos tagja volt a B csoportnak, ezért szívesen fogadtam a megkeresést, főleg úgy, hogy a párom is Kecskemétről Veszprémbe igazolt, hogy ott folytassa röplabda pályafutását. Mondhatni, Veszprémmel két legyet ütöttünk egy csapásra, és Ők is velünk.

2011-ben vonult vissza. Mivel tölti azóta a mindennapjait? 

2003 és 2011 között a kosarazás mellett edzősködtem is az utánpótlásban, majd az utolsó előtti profi szezonom során elkezdtem a civil életben elhelyezkedni. Munkát vállaltam a helyi ivóvíz szolgáltatónál – a végzettségem ugyanis vízügyi technikus – és azóta is ott dolgozom. Ebben az átmeneti időszakban a gyerekkel való foglalkozást is el kellett engednem, de ha a jövőben lesz rám igény, és megoldható, nem zárkózom el attól, hogy újra edzéseket tartsak. A kosárlabdát így szinte teljesen elengedtem, egy évben egyszer-kétszer van egy-egy öregfiúk találkozó, amely során a bajai cimboráimmal tartunk pár “bulimeccset”. Pont elég számomra, hogy csak ennyit van a kezemben labda, de a sportolással nem hagytam fel; rendszeresen biciklizek. Átlagos ember életét élem itt Veszprémben, a családommal.

(Vizi Zalán)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés