kesport.hu

Szép eredménnyel nyitotta a Spartacus az NBII 1. fordulóját – képekkel

A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér NB-II-es csapata 2019. szeptember 7-én, szombaton játszotta idei első mérkőzését. Szerencsésen vette az első akadályt, 13/5-ös fölénnyel fejezte be a meccset.

Az idei évtől lehetőség van lányok szerepeltetésére is a férfi bajnokságban. Egyszerre akár kettő is szerepelhet a férfi csapatban.

A Spari férfi játékosai, akik az idei évben szerepelhetnek a csapatban:
Mezei Levente, Fodor Zoltán, Gyarmati Zsolt, Miskolci Kristóf, Gyetvai Ákos, Szücs Bence,
Dudás Tamás, Pap Marcell.


Lányok, akik játszhatnak: a kecskeméti Tóth Kata, a női bajnokságban a Budapesti Erdért csapatának igazolt versenyzője, de a férfi bajnokságban a Spariban fog kölcsönadott játékosként szerepelni. Emellett Drabant Anita, Füle Kata, Márkus Enikő, Polónyi Nóra is játéklehetőséget kaphat a mérkőzéseken.

A hétvégi meccsen mindkét sparis páros nyerni tudott, így az eredmény 2/0.

A folytatásban 3 egyénit nyertünk, 1 az ellenfélnek maradt. 5/1.

A következőben Drabant Anita helyére Márkus Enikő állt be. Ugyanúgy alakult, mint az első kör 3 ide egy az ellenfélnek. 8/2.

A folytatásban az első két meccset megnyertük és ezzel már meg is volt a mérkőzés. 10/2.

Ekkor az ellenfél vitt kettőt; 10/4.

Az utolsó fordulóban visszaállt a rend, hármat mi nyertünk, az ellenfél egyet; 13/5.

Győztesek:

Kspari: Tóth Kata 4, Márkus Enikő 3, Gyarmati Zsolt 3, Drabant Anita 1. Gyetvai Ákos 1. 

Páros: Tóth – Márkus, Gyarmati – Gyetvai párosok 1-1. 

Kisújszállási SE Házszépítők: Makranczi Zsolt 3, Orbán Zsolt 1, Kruchió Péter 1, Ágoston István 0.      

A végeredmény 13/5 a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Térnek.                                 

Fodor Miklós edző: – Magabiztos győzelem! A lányoknak nagyon jó játéklehetőség volt, és ők voltak a jobbak az ellenféllel szemben. Tóth Kata könnyedén nyerte meg minden meccsét. Drabant Anita egy mérkőzést játszott azt is könnyedén hozta, majd Márkus Enikő állt a helyére a folytatásban, aki szintén jó versenyzéssel nyert 2 mérkőzést. Gyarmati Zsolt nagy mérkőzéseken a végjátékokat megnyerve a szép számú nézőközönséget kiszolgálva 3 győzelemmel járult hozzá a sikerhez. Gyetvai Ákosnak sikerült megnyerni az utolsó mérkőzését, ahol mint a mérkőzésen többször is nagy előnyről (már 2/0 ra is vezetett) játszott izgalmas döntő szettet, amelyet most megnyert. 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés