kesport.hu

Vladul Stefan idén nem akar korán búcsúzni a Magyar Kupától

A KTE HUFBAU szombaton Andráshidán lép pályára a Magyar Kupában, ellenfelük egy megye I-es csapat lesz, ahogy tavaly is. Akkor a Lipót ellen kétszer is vezetett a Kecskemét, végül 3-2-re mégis a hazaiak nyertek.

„Amikor megtudtuk, hogy az Andráshida lesz az ellenfelünk, akkor az első gondolat természetesen az volt, hogy tovább kell jutni! Tavaly még az NBIII-ban szerepeltek, idén azonban nem a legjobban kezdték a megye I-et. Lebecsülni ettől függetlenül nem szabad senkit, de nyerni utazunk Andráshidára. Nagy utazás vár ránk, ahogy tavaly is, biztosan fáradtak is leszünk, de tanulni kell a Lipót elleni meccsből, pont ezért sem szabad lebecsülni mostani ellenfelünket. Kétszer is vezettünk akkor, mégis kiestünk, ilyen hibákat most nem követhetünk el. A pécsi meccs természetesen fájó, ezen úgy tudunk a legkönnyebben túllendülni, ha most továbbjutunk. Vannak hiányzóink, de bárki is kapja majd meg a lehetőséget, biztosan élni fog vele. A bajnokságnak egy olyan szakasza következik majd ezután, ahol lehet és kell is javítani, először majd a Dunaharaszti ellen. Egyelőre ennél tovább nem is tekintünk, egy siker kell most ahhoz, hogy könnyebb legyen a felkészülés a folytatásra.” – mondta Vladul Stefan.

(kecskemetite.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés