kesport.hu

Hét góllal nyert a KTE-Piroska Szörp az Elek Gyula Arénában

Vasárnap a hazai pályán még veretlen FTC U21-es gárdájához utazott a KTE-Piroska Szörp. A mérkőzés a vártnál sokkal simábban alakult, hiszen a kecskemétiek nagyon magabiztosan győztek. A vége 31-38. 

Csordás és Bíró találataival a Kecskemét kezdte jobban az összecsapást, majd ferencvárosi szépítést követően Bíró újból a kapuba talált, 1-3. Jól tartotta előnyét a KTE, a 10. percben Bíró hetesből vette be a zöld-fehérek kapuját, 4-7, majd két perccel később egy gyorsindítást fejezett be pimasz megoldással a vendégek irányítója, 5-9. A Kecskemét remek periódusához Podoba kapus is hozzájárult, nagy védéseket mutatott be, így a félidő felénél, 5-10-nél időt kértek a budapestiek. Nem igazán hatott a játékmegszakítás, Füstös is elkapta a fonalat, majd Szrnka okos találatával 8-14-re húztak el az alföldiek. Bíró elképesztően irányította támadásban a hírös városiak játékát, tanítani való passzait rendre góllal hálálták meg a társai, ezért voltak szituációk, mikor külön embert állították rá a fradisták védekezésben. Fel is jöttek kettőre, 17-19, de a félidőre mégis 17-21-es állással vonultak a felek. 

A második játékrész elején Nagy góljával visszaállt az öt egységnyi különbség, 18-23. Bíró ott folytatta, ahol az első félidőben abbahagyta; egy ütemtelen bombagólt ragasztott az ellenfél kapujába, majd hétméterest harcolt ki, amit Nagy értékesített, 19-25. A 40. percben Bíró volt megint főszerepben, egész pályáról lőtt gólt az üres ferencvárosi kapuba, 19-27. Podoba – csak úgy, mint az előző, Ózd elleni találkozón – eksztázisban védett, 21-30-nál időt kellett kérnie a hazai mesternek, Kiss Györgynek. Füstös góljával negyedórával a vége előtt kialakította a kétszámjegyű különbséget a KTE-Piroska Szörp, 21-31, így eldőlni látszott a küzdelem. A hátralévő percekben a tisztes helytállás maradt a Fradi fiataljainak, míg a Kecskemét bátran játszatta a fiatalokat és azokat, akik kevesebb lehetőséghez jutottak eddig. Végül sikerült felküzdenie magát tízen belülre a Ferencvárosnak, a végeredmény 31-38.

Ocsovai Zsolt (KTE, vezetőedző):Gratulálok a csapatomnak! Mind agresszivitásban, mind a játék más elemeiben nagyon odatette magát az egész brigád, aminek nagyon örülök. Bízom a további jó folytatásban. Remélem, hogy ez a lendület a jövő hét végéig kitart majd, és ugyanilyen jó játékra leszünk képesek a Balassagyarmat ellen, erre fogunk törekedni. 

Kiss György (FTC U21, vezetőedző):Sokkal jobban akarta az ellenfél a győzelmet. A kecskemétiek védekezése a durvaság határát súrolta, nagyon kemények voltak hátul. Nem mentegetőzésként és a kifogásokat keresve, de utólag elárulhatom, hogy a héten a fél csapat betegséggel küszködött, bár nem tudom, hogy ez mennyire játszott közre abban, hogy kikaptunk. Nem szabad csak a játékosokat hibáztatni, ebben a vereségben én is benne vagyok. 

FTC U21-Diagnosticum – KTE-Piroska Szörp 31 – 38 (17 – 21)
Férfi kézilabda NB I/B, Keleti-csoport, 5. forduló
2019. október 13. vasárnap, 17.00
Budapest, Elek Gyula Aréna
Vezette: Paska, Vastag

KTE-Piroska Szörp: Tóth 2, Bíró 7 (1), Kis 1, Podoba 1, Csordás 3, Füstös 6, Kátai 6, Berkes 1, Mazák 1, Szrnka 4, Nagy 5 (2), Talmácsi 1.  

Hétméteresek: 7/5, illetve 3/3
Kiállítások: 6, illetve 12 perc. 

(Vizi Zalán)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés