kesport.hu

Mi vagyunk a Kesport – portré Vizi Zalánról

Aki látta élőben Cristiano Ronaldót

Persze, nyilván több ezren vannak így ezzel, de aki csak azért utazik Milánóba, hogy az INTER-JUVE meccsen a sportkommentátort hallgassa, olyan kevés van. Vizi Zalán kiskora óta áhítattal figyeli az előző és jelenlegi generációk munkáját, nem sajnálja az időt, hogy órákig hallgassa legendás – vagy épp számára fontos – meccsek sportkommentátorát, így van olyan is, amit álmából felkeltve is betéve tud. A jövőjét is ebben látja, bár még szerénységgel kezeli álmait, nagyon is megvan az oka magabiztosnak lenni. 

Szép magasra nőttél Zalán, sosem kosaraztál?

Ó, dehogynem. Kosaraztam, fociztam, hobbiszinten kipróbáltam több sportágat is, de valamiért a testem nem mindig akarta ezt. Több húzódás után volt egy elég komoly térdsérülésem, így abba kellett hagynom az igazolt játékot – legalábbis a pályán. Merthogy továbbra is kijártam meccsekre, továbbra is imádtam a tv-ben a sportcsatornákat nézni, vagy csak a videómegosztókon régi meccseket visszanézni, hallgatni. A családomban szinte mindenki sportol, így a sport szeretete magától értetődik, hoztam a génekben. De hogy miért pont a kommentátorokra nézek fel ennyire, ezt nem tudom. 

Pedig ez lett volna a következő kérdésem…

Talán a hangulata az oka. Az, hogy végig szinte eggyé kell válniuk a meccsel, szinte megszűnik számunkra a külvilág, olyan mintha elkalandoznának, közben pedig tűpontosan tudják, épp hol tart a mérkőzés, belátják az egész pályát, teret, csarnokot és olyan otthonosan mozognak a sport világában, hogy nem lehet őket megingatni.

Téged még meg lehet? 

Hogyne, rengeteg olyan sport van, amiről csak épphogy hallottam, de a szabályokat nem ismerem. Nagy vágyam, hogy kipróbáljam az amerikai focit, vagy egy kicsit mélyebbre ássam magam a rejtelmeiben, de valószínű, ha valahol, akkor ott újra előjönnének a sérülések, hiszen nem éppen finom sport. Viszont nagyon látványos. Persze a foci és a kosár már hazai pálya, hiszen játszottam évekig. A kosárban három szezont töltöttem, fociban a 99-es korosztály tagjaként nagy sikereket értünk el, nemzetközi tornát is nyertünk, de a lényeg, hogy szívvel-lélekkel csináltam. Soha egyetlen edzést sem hagytam ki, képzeld. Sem fáradtság, sem hétvége, sem nátha nem tántorított. 

Ugyanezt az elhivatottságot, már-már megszállottságot ülteted át az elméleti tudásba is? 

Ez csak színtiszta érdeklődés. Amióta az eszemet tudom, körülöttem mindenki szerette a sportot. Mindkét nagypapám imádta a focit. Egyikőjük nagy Újpest szurkoló volt. Amikor 9 esztendős koromban meghalt, vettem egy UTE-karszalagot és én a temetésén – virággal együtt, persze – ezt helyeztem mellé. Apa azt mondta, ez volt a legjobb búcsú, amit a Papa kaphatott.  Azt azért fontos megemlítenem, hogy én – mindezekkel együtt – Fradi-szurkoló lettem. Szóval visszakanyarodva a kérdésedhez – ez nálunk pusztán szeretet és tudásszomj a sport iránt, de bőven van még mit tanulnom. 

Ehhez most a legalkalmasabb helyen vagy. Hogyan kerültél a Kesport stábjába? 

A Bolyaiban Nyilas Bea testnevelő tanár vette észre, hogy kimagasló az érdeklődésem és a kitartásom a sportban. Tudta, hogy a továbbtanulás mellett gondolkodom abban, hogy munkát vállalok. Egyszer odalépett hozzám és a kezembe nyomta Jámbor Csaba telefonszámát. Annyit mondott, hívjam fel és segít nekem, hogy minél többet tanulhassak a szakmáról és a sportokról. Csaba és persze a tulajdonos, Harsányi Henrik elég gyorsan bizalmat is szavaztak nekem, miután látták, hogy tényleg nem ismerek tréfát a sport területén. Azóta is nagyon hálás vagyok, imádok ezzel a csapattal dolgozni. Ha kell motiválnak, ha kell tanítanak, ha szükség van rá leszidnak, ha pedig úgy gondolják megérdemlem, elismernek. Szerencsére utóbbi a gyakoribb. Olyan ez a munka nekem, mintha az egyik nagy álmom vált volna valóra. 

És mi a legnagyobb álmod? 

Ezreknek közvetíteni mérkőzéseket, kreatívan, viccesen, szakértő módon. Tudom, hogy ehhez még nagyon sokat kell fejlődnöm, de ahogy Te is mondtad, jelenleg a legjobb helyen vagyok ehhez. A párom minden anyagot elolvas, amit írok, elmondja a véleményét, építő kritikával lát el, a családom összetartó, támogatnak és szeretnek. A suli itt van a szülővárosomban, amit imádok és álommunkám van. Szerintem ennél több nem is kell. 

 

A “Mi vagyunk a Kesport” sorozatunk második részében Szarvas Zsombort mutatjuk be.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés