kesport.hu

Mi vagyunk a Kesport – portré Szarvas Zsomborról

Szarvas Zsombor farmerben érkezik az interjúra. Nekem ebben semmi furcsa nincs, ő viszont elmondja, ritka alkalom ez, ugyanis, ha csak teheti melegítőben van. Ezt a lazaságot azonban nem mindenki díjazza, így ez is egy olyan sarkalatos pont, amiben fejlődnie kell – ahogyan ő mondja. Azért gyorsan megnyugtatom, nem biztos, hogy sokaknak törte már derékba a karrierjét egy mackónadrág, de jobb félni, mint megijedni. És jó profinak is lenni, mármint ami a sportújságírást tekinti. Zsomborban pedig megvan a lehetőség. 

Mikor láttad az első sporteseményt amire emlékszel?

Az első emlékem egy 2006-os meccs, amit még apámmal néztünk. Emlékszem a hangulatra, az izgalomra. Akkor éreztem először, hogy a sport nagy szenvedély lehet az ember életében. Nekem végül a foci maradt a szívem csücske (az Inter meccseket sosem hagyom ki), de nem vetem meg a többi sportágat sem. 

Miért nem lettél akkor élsportoló? A fizikumod úgy tűnik megvolna hozzá.

Az igen, de a kitartásom nem igazán. Bevallottan nagyon lusta és hirtelen tudok lenni, ami az élsportban nem előny. Folyton ellógtam az edzéseket, és a fociban mindig csak az élményt kerestem. Egészen addig a pontig tetszett (és ez számos dologgal így van az életben) amíg élveztem. Amíg jókedvemből csinálom, addig oké, amint kötelességeket, szigorú szabályokat társítanak hozzá, azonnal menekülök. 

Biztos tök egyszerű volt a sulit végezni ilyen habitussal.

Ne is mondd. Elég nagy küzdelem egy diák, a szülei és a tanárok számára is, hogy ha valami nem érdekli, akkor képtelen a lehető legkisebb figyelmet tanúsítani iránta. Így lehetett, hogy esetenként hónapokig azt sem tudtam, hol a matek füzetem, vagy melyik héten milyen órám van. Mikor észbe kaptam, sok segítségre volt szükség, hogy ezeket a hiányosságokat pótoljam. Biztos nagy előny, ha valaki minden iránt nyitott és érdeklődő, de én nem ilyen vagyok. Viszont, ha valami megfog és szeretem csinálni, azt teljes bedobással igyekszem. 

Mint például a Kesport? 

Igen, ilyen például a Kesport. Az iskolai problémákban rengeteget segített Nyilas Bea, a tesitanárom. Látta, hogy rossz irányba halad a szekerem, és elég sokszor húzott az utolsó pillanatban védőhálót alám. Azt viszont tudta, hogy a sportot szeretem. Ő segített, hogy megismerkedjek a stábbal. Akkor már írtam alkalmanként egy internetes blognak, így volt némi referenciám, mikor ide kerültem. Persze a fiúkat nem az érdekelte, hanem hogy mit tudok, hogyan állom meg a helyem a stábban. Ennek már lassan két éve. Nem állítom, hogy könnyű velem, mert még mindig sokat kell alkalmazkodnom, például jó lenne nem elfelejteni, hogy nem állíthatok be egy meccsre sajtósként mackónadrágban. De fejlődőképes vagyok – legalábbis ezt mutatja az elmúlt időszak.

Mi a kedvenc területed a médiában?

Nagyon szeretek meccsekről tudósítani, szakértő szemmel kielemezni a történteket. Szeretem például Kele János szakértő irányvonalát, aki nem csak a kész tényekről beszél egy sportesemény kapcsán, hanem kiszélesíti a látószöget. Bárki el tudja mondani, hogy ha bemegy a labda a hálóba, az gól. De hogy annak mi volt az előzménye, milyen háttérinformációt lehet tudni a játékosról, ahhoz folyamatosan jelen kell lenni fejben. Ezt a stílust szeretném megtanulni.

 A családod mennyire támogatta, támogatja a szemléletet, hogy csak azt csinálod, ami érdekel? 

Anyukám elég régen feladta a reményt, hogy megváltoztat. Elfogadta, hogy sosem leszek osztályelső, summa cum laude diplomás, eminens. Viszont tudja, hogy van számos más jó tulajdonságom. A barátnőm is jól ismer már, három éve vagyunk együtt és tudja mik az erősségeim és mivel lehet az őrületbe kergetni. Ő egyébként teljesen az ellentétem. Nyugodt, kitartó és nagyon kedves. A testvéreim pedig szép mozaikcsalád lévén különböző neműek és korúak de nagyon jól kijövünk. A húgom, Sári például szintén a fociért rajong, Ő viszont kitartó és ez hozza is szépen az eredményeket. Jelenleg a Puskás Akadémián játszik és nagyon tehetséges. 

A férfi vonal a családotokban mennyire örökítette a foci szeretet? 

Apa korábban játszott, de még fiatalon. Lázadó típusként hallani sem akart arról, hogy az akkor hosszú haját levágassa, így elég hamar meg is szakadt a kapcsolata az élsporttal. Mivel sokat utazott, az ország különböző pontjain játszott a színházakban, nem is lett volna megvalósítható a kettő együtt. Gyerekként van néhány emlékem, amikor együtt néztünk meccset, de nem igazán volt jellemző, ma pedig már a kapcsolatot sem tartjuk igazán. Tehát nem gondolom, hogy ez családi örökség volna. Egyszerűen ez az, amiben jól érzem magam. Ez a közeg kellően mozgékony és laza ahhoz, hogy én is megtaláljam benne magam, ugyanakkor formál is rajtam, még akkor is, ha én ez ellen tiltakoznék. Hajt, hogy jobban csináljam, hallok egy rossz tudósítást és motivál, hogy én jobban akarom csinálni. Erről szól az egész számomra. A családban leginkább hobbi szinten van jelen a sport, nagy családi ebédeken, mikor mind négy testvéremmel, anyával és a pótapámmal körbe üljük az asztalt, nem jellemző, hogy hosszas sporttörténeti elemzésekbe fogunk, de azért, ha valaki talál a kertben egy labdát a bokor alatt, tuti meccs lesz a vége. 

 

A “Mi vagyunk a Kesport” sorozatunk harmadik részében Tóth Csabát mutatjuk be.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés