kesport.hu

KTE LA: Pekár és Banó-Szabó továbbra is alapember

Egy hónappal ezelőtt a KTE LA készített egy kisebb körképet a kecskeméti nevelésű játékosokról, most október végével újra elemezték, miként szerepeltek az NB-s osztályokban. A kteakademia.hu-n összegezték a tapasztalatokat.

NBI.

Pekár László továbbra is alapembere a menetelő Mezőkövesdnek, a matyóföldiek a Fradival és Vidivel azonos pontszámmal állnak, csak gólkülönbséggel másodikok a tabellán. A korábbi válogatott kerettag középpályásnak is jól megy, 10 meccsen egyelőre 4 gólpasszt osztott ki. Bertus Lajos kevésbé szerencsés helyzetben van, egyelőre leginkább a kispadon kap helyet, csak 2 bajnokin kapott lehetőséget, illetve kétszer a Magyar Kupában, ahol gólt is szerzett.

Banó-Szabó Bence lassan a Honvéd tábor egyik kedvence lesz, a még mindig csak 20 éves középpályás is stabil tagja az együttesnek, 9 meccsen 1 gól és 1 gólpassz szerepel a neve mellett, de a kupában is betalált. Máté Zsolt ugyan már bemutatkozhatott az Újpestben, de azóta nem kapott újabb lehetőséget, Vágó Gábor továbbra is a MOL Fehérvár FC NBII-as csapatának tagja.

NBII.

Szalai Dániel egyelőre 13 meccsen 1 gólt és 1 gólpasszt jegyez a Békéscsaba színeiben, míg Gréczi Márton a bajnokságban 11 bajnokin 1 gólt és 2 gólpasszt jegyez, a kupában kétszer volt eredményes. Kitl Miklós sérüléssel bajlódik Dorogon, így hosszabb kihagyás áll mögötte. A Vasasban Terbe Botond és Szivacski Donát is tagja az alapcsapatnak, 10-10 mérkőzésen, szinte kivétel nélkül kezdőként számított rájuk Szanyó Károly. Tiszakécskén erős a kecskeméti mag, Puskás Zoltán, Gréczi Gábor, Tölgyesi Viktor, Szabó Dávid, Oláh Máté és Polyák Kristóf is több-kevesebb játéklehetőséget kap.

Koszó Balázs továbbra sem lépett pályára a szezonban, Orosz Márk azonban 11 meccsen 2 gólnál és 1 gólpassznál jár Soroksáron. Farkas András 13 bajnokin, illetve két kupameccsen játszott Kazincbarcikán.

Az NBIII-ban pályára lépők:

Kitl Krisztián (Hatvan), Ludasi Martin (Jászberény), Pesti Dávid, Katona Gergő, Orlov László, Takács Krisztofer (mind Cegléd), Oroszi Dániel (ESMTK), Tóth Roland (Szabadkikötő), Marsa Levente (Dabas-Gyón), Fekete Marcell (Kozármisleny), Vágó Gábor (MOL Fehérvár FC II.)

 

(forrás: kteakademia.hu) (fotó: honvedfc.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés