kesport.hu

Újabb győzelmével ideiglenesen a dobogó legfelső fokára lépett a KTE-Piroska Szörp

Két hét kihagyást követően újra pályára lépett a KTE-Piroska Szörp. A férfi kézilabda NB I/B Keleti-csoportjának hetedik fordulójában a kilencedik helyezett Balmazújváros gárdája látogatott a Messzi István Sportcsarnokba. A mérkőzést a második félidőben nyújtott okos játékával eldöntötte a KTE, és simán nyert (33-26). 

A KTE-Piroska Szörp keretéhez két ember csatlakozott az utóbbi napokban; Tamás Ádám irányító-átlövő posztra érkezett, míg Bencze József személyében szakmai tanácsadóval bővült a stáb – a Balmazújváros ellen már mindketten ott voltak a csapattal.

Nagyon jól kezdték a mérkőzést a kecskemétiek, Kátai és Füstös találataival indítottak, majd Podoba védéseit követően Nagy vette be egész pályáról a balmazújvárosiak üres kapuját, 3-0. Ekkor a vendégek is betaláltak, de támadásban nagyon ült a kecskemétiek taktikája; egy tökéletes figurát Füstös váltott gólra a 6. percben, 5-2, majd Bíró szerzett szemfülesen labdát, akinek ismételten csak az üres kaput kellett bevennie, mivel a balmazújvárosiak az összecsapás folyamán végig hét a hat ellen támadtak, 6-3. Szabó kivédett hétméteresének, és egy hajdúsági kettős emberhátránynak köszönhetően 10-6-ra léptek el a hazaiak. Tartotta előnyét a Kecskemét, a 25. percben Tamás, a KTE friss igazolása meglőtte első gólját kecskeméti mezben, amivel még mindig három volt közte, 14-11, de belendült a vendég támadógépezet és egalizált a Balmaz. A szünetre így is hírös városi fórral vonultak a csapatok, 16-15.  

A második felvonás elején mindent megtett a Balmazújváros, hogy egyenlítsen, ami a 35. percben össze is jött, sőt, az előnyt is átvették a vendégek, miután négyszer is eredményesek voltak zsinórban, 18-19. Nem esett kétségbe a kecskeméti alakulat, három perc alatt Bíró és Kátai góljaival már vezettek, majd egy szemet gyönyörködtető támadás után Tóth találatával 23-21 volt az állás, amit vendég időkérés követett. A timeout   rosszul sült el, hiszen több mezőnyjátékossal tértek vissza a pályára, így emberhátrányba kerültek a kékmezesek, amit ismét kihasznált a KTE. A balmazújvárosi hullámvölgyből 6-0-ás rohanást produkált a Kecskemét, amelyben Podoba védéseivel, Tóth négy góljával és Ács remek megmozdulásokkal vállalt főszerepet, 28-21. A vendégek hétméteresből sem tudtak betalálni, a meccs eldőlt, míg a KTE már a kétszámjegyű különbség elérésére hajtott. Végül a találkozó 33-26-os eredménnyel zárult. 

Győzelmével ideiglenesen felugrott a dobogó legfelső fokára a Kecskemét. 

Ne feledjék kedves olvasóink, hogy a KTE-Piroska Szörp következő hazai bajnokiját a Mizse KC csapatával vívja. A megyei El Clasicót november 23-án, szombaton 18 órától rendezik. 

Bencze József (KTE-Piroska Szörp, szakmai tanácsadó):Azt gondolom, hogy a védekezésen múlt ez a találkozó. A Balmazújváros az egész mérkőzés során hét a hat elleni felállásban támadott, ha ezt nem fegyelmezetten védekezi le egy csapat, akkor buta gólokat kaphat. Az első félidőben ez meg is történt velünk. A második játékrészben a srácok összeszedettebben és koncentráltabban védekeztek, ezekből könnyű gólokat dobtunk, amivel eldöntöttük a meccs sorsát. 

Tréki Tamás (Balmazújváros, vezetőedző):Úgy gondolom, hogy a hét a hat elleni játékunkkal sikerült meglepnünk a hazaiakat az első félidőben. A második játékrészben elkövettük azokat a technikai hibákat, amiket ilyen támadójátéknál nem lehet, ezzel könnyű gólokat adományoztunk a Kecskemétnek. Ami még fájó volt, hogy a védekezésünk kritikán alulira sikerült. Ütközés nélkül játszottunk hatvan percen keresztül, így egy ilyen jó erőkből álló ellenfél ellen esélytelen voltunk. 

KTE-Piroska Szörp – Balmazújvárosi KK 33 – 26 (16 – 15)
férfi kézilabda NB I/B, Keleti-csoport, 7. forduló
2019. november 07. csütörtök, 19.00 óra
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Vezeti: Kovács T., Mándli.

A Kecskemét gólszerzői: Tóth 6, Bíró 6, Csordás 1, Füstös 3, Kátai 6, Tamás 1, Forgács 1, Szrnka 1, Nagy M. 3, Ács 5. 

Hétméteresek: – , illetve 6/3
Kiállítások: 10 perc, illetve 12 perc

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés