kesport.hu

Itt az esély, hogy javítson mérlegén a KNKSE

Vasárnap az NB I/B keleti-csoportjának hetedik fordulójában a nulla pontos Tempo KSE lesz a KNKSE vendége. A mérkőzést 17 órakor rendezik a Messzi István Sportcsarnokban.

A tavalyi bronzérmes Kecskemét csalódást keltő teljesítmény nyújtott eddig a 2019/20-as versenykiírás során. A Magyar Kupából már kiestek a hírös városiak, miután a Szent István győzött ellenük, a Liga Kupában sima vereséggel indítottak Orosházán (39-25-re kaptak ki), míg a bajnokságban eddigi hat összecsapásukból mindössze egy győzelmet számlálnak. 

Nem túl biztató, hogy azon a hét tétmeccsen, amelyen vereséget szenvedtek Varga József tanítványai, átlagban több, mint hat góllal maradtak alul. A védekezéssel tehát hadilábon állnak, de a Tempo ellen javíthatnak. „Szegény embert az ág is húzza” alapon ráadásul a Kecskemétnek még Pénzes Laura kidőlésével is meg kell küzdenie, aki még mindig nem egészséges. 

A győzelemre azonban minden esélye megvan a kecskemétieknek, hiszen a Tempo KSE eddig nyeretlenül, nulla ponttal utolsó a táblázaton. Minden eddigi ellenfele fölényesen győzött a fővárosiak ellen, ráadásul az előző fordulóban elképesztően kevés, tizenhárom gólt lőtt a Tempo gárdája hatvan perc alatt a Pénzügyőrnek.

A Kesport.hu stábjának tippje: Öt góllal győz a Kecskemét.

Varga József vezetőedző (KNKSE):Hétről hétre ugyanazt kell elmondani; most már ideje lenne győzni. Nem jó előjelekkel várjuk a mérkőzést, hiszen a héten sérüléssel bajlódott Orell Bettina, illetve Pénzes Laura még mindig nem hadra fogható. A Tempo taktikája, hogy gyakran hét a hat elleni felállással támadnak, erre oda kell figyelnünk védekezésben, valamint támadásban mélységben kell megbontani a budapestieket, ugyanis mozgékony hatos falat védekeznek. 

GBB ZRT Kecskeméti NKSE – Tempo KSE

női kézilabda, NB I/B. Keleti-csoport, 7. forduló
2019. november 10. vasárnap, 17.00
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Vezeti: Őri, Pozdena

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés