kesport.hu

Mi vagyunk a Kesport – 6. rész: portré Holló Róbertről

„Egy életre megjegyeztem, hogy a kézilabdában nincs les”

Nem kimondottan a sportban való jártasságáról híres Holló Robi, a Kesport egyik oszlopos tagja. Ahogy ő mondja, együtt fejlődött a portállal, hiszen bőven volt mit tanulnia sportlexikon ügyileg. Ma már azért be tudja lőni, melyik csapatnak kell szurkolni és azt is megjegyezte, hogy a kézilabdában nincs les. Ami viszont a fotós és operatőri képességeket illeti, lassan 15 éves tapasztalattal a háta mögött magabiztosságot és minőségi tartalmakat von maga után. Holló Robit kérdeztük, hogy milyen is egy civil a pályán.

Azért az már kiderült, hogy nem vagy egy elveszett fickó, amióta csak önálló lettél, mindig volt valami projekt, amibe belefogtál. 

Igen, ha arra gondolsz, hogy nem nagyon volt üresjárat az életemben, akkor ez igaz. 16 évesen vettem egy két megapixeles kis gépet, amivel a család agyára mentem néha az ebédeken, mert fotóztam, ha kellett, ha nem. Ez viszont azt eredményezte, hogy végérvényesen elhivatott lettem a fotózás iránt, és össze is gyűjtöttem egy profi gépre. Érettségi után nem tudtam megbarátkozni a gondolattal, hogy egyetemre menjek, így inkább megindultam, és egészen Velencéig mentem, ahol 18 évesen felszálltam egy luxushajóra és fotós munkát vállaltam. Négy évig heti 11 ezer fotót készítettem a turistákról, akik utaztak, közben fejlődtem, így először manager, majd supervisor lettem. Miután kihajóztam magam, visszajöttem és Budapesten megnyitottam az első studióm, mellette pedig Sütő Enikő modelliskolájában fotóztam, akkor már jó néhány év tapasztalattal. 

És még mindig csak 24 éves voltál. Nem volt nagy falat? 

Imádtam, hogy mozgásban vagyok, sőt amikor váltani akartam, akkor is ugrottam egy nagyot, és nyitottam egy pub-ot, Budán. Közben persze megpróbáltam én az évek alatt a szülői vágyaknak eleget tenni, és beiratkoztam a Gödöllői Egyetemre, hogy a mezőgazdász család hagyományait tovább vigyem, de úgy éreztem mintha kín lenne, így inkább hagytam és a saját utam kezdtem járni. Az idő pedig azt igazolta, hogy jól tettem. 

Évekig éltél Pesten és külföldön, mégis a térségi rádióban hallhattunk a legtöbbet, azon belül is főképp hétvégén. 

Igen, a rádió régi vágyam volt és anno sikerült is megugrani a kezdeti akadályokat. 2011-ben remegő térdekkel mentem be interjúra, és határozottan mondtam, hogy Abaházi Csabához jöttem. Mondták, hogy az jó, de itt Jámbor Csabát találok csak. Így indult tehát az első találkozásom Csabával, akivel azóta a rádiónál és mára a Kesportnál is évek óta kollégák vagyunk. A rádiót a sok utazás miatt egy év után feladtam, de 2015-ben újra visszavezetett az utam. Ekkor talált meg a Kesport is, hiszen Jámbor Csaba tudta, hogy fotózással és cinematográfiával foglalkozom, így beintegrált a rendszerbe. Hamar rájöttek ők is és én is, hogy a sport nem az erősségem, viszont szerencsére a gyártott tartalmakkal mindenki elégedett volt, így úgy döntöttek, inkább segítenek fejlődni.

Csongrádi Tamás és Holló Róbert (j)

Azért kerekedtek ebből érdekes szituációk, ha jól tudom. 

Most arra gondolsz amikor egy teljes félidőn át a másik csapatot videóztam? Mentségemre szóljon, a Pink Pécs és a Kecskeméti csapat játszott és ehhez képest a mieink voltak pinkben, a pécsiek pedig feketében. Szerintem csak engem akartak összezavarni. Persze a fiúk szeretnek direktben is röhögni rajtam, szemrebbenés nélkül elhitették velem például, hogy a kézilabdában van les. Nincs. Csak mondom. És én vagyok az, aki tökre meglepődött, hogy az EB-n nincs kinn Mexikó. Ezekkel együtt vagy inkább ennek ellenére fogadtak el, és mint azt az elmúlt néhány év is bebizonyította, van ennek előnye is. 

Egyet mondj!

Például a “Civil a pályán” című műsor, ahol amellett, hogy nyilvánosan csináltam hülyét magamból, vállaltam, hogy nem értek a sportokhoz. Ez azonban szerencsére hatalmasat szólt és nagyon jó nézettséget is hozott a Kesportnak. 

Mára úgy tűnik lehorgonyoztál, hogy ilyen szörnyen asszociáljak a hajós múltból. A magánéletben is így van? 

Megfogadtam még nagyon fiatalon, hogy 30 éves korom előtt megnősülök. Nyilván szerencsés volt a csillagállás is, hiszen valamiért éppen úgy sodort az élet a feleségem mellé, hogy az időzítés tökéletes legyen. Noha egymástól 600 méterre laktunk évekig, sosem találkoztunk. Miután pedig egymásra találtunk, nem nagyon volt megállás. Tavaly szeptemberben kértem meg Orsit, hogy legyen a feleségem, az esküvői ceremóniát pedig úgy sikerült időzíteni, hogy május 11-én, 16 órakor fogadtunk örök hűséget egymásnak. Én pedig 19 órakor töltöttem be a 30. életévem. Azt hiszem nem túlzok, hogy életem legjobb napja volt és csak remélem, hogy minden így sikerül majd az életünkben. Mindenesetre nem akarok felvágni, de mi ez, ha nem tökéletes időzítés?

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés