Különösen fontos mérkőzés vár a KTE-Duna Aszfalt csapatára

Második és egyben utolsó összecsapására készül februárban a KTE-Duna Aszfalt. Pénteken a sereghajtó Jászberény gárdája látogat a Messzi István Sportcsarnokba.  

Különösen fontos mérkőzés vár a Forray-legénységre. A hat meccsen át tartó vereségsorozatból az előző fordulóban kikászálódó kecskemétiek győzelmi kényszerrel lépnek pályára február 7-én, pénteken, amikor az utolsó helyezett Jászberény csapata érkezik a Messzi István Sportcsarnokba. Ahhoz, hogy a KTE visszaszerezze, illetve megerősítse stabil tagságát a középmezőnyben, mindenképp győznie kell, emellett azért is létfontosságú a siker a lila-fehérek számára, mert ezután egyhónapos szünet következik a férfi kosárlabda-bajnokságban, és a pihenő előtt nem jönne jól, ha becsúszna egy meglepetés vereség.  

Az előző játéknapon szenzációs győzelmet aratott a bajnokságban a Kecskemét. A legjobb négybe vágyó Alba otthonában nyertek Wittmann Krisztiánék, de ez a siker igazán akkor értékelődhet fel, ha a soron következő összecsapáson a kötelezőt is hozzák. A tavaly bravúrt-bravúrra halmozó Jászberény idénre nagyon elfogyott. A jászságiak 18 találkozóból mindössze kettő győzelmet tudnak felmutatni, ám ebből az egyiket pont az előző fordulóban érték el, amikor megverték legnagyobb kihívójukat, az utolsó előtti Szegedet. A lendületet a KTE ellen vihetik tovább, Mészáros Máté szerint csapata erre fog törekedni. 

„A Szeged elleni győzelem plusz energiákat adott a csapatnak, ezért extra motivációval készülünk a Kecskemét ellen – mondta a nyáron a hírös városból Jászberénybe igazolt Mészáros Máté. Ismerjük a KTE játékstílusát, azt gondolom remek játékerőt képviselnek, de elsősorban még mindig a saját dolgainkra kell fókuszálnunk, hiszen az új edző érkezésével rengeteg új elemet tettünk a játékunkba. Számomra különleges meccs lesz a pénteki, ugyanis életemben most fogok második alkalommal Kecskeméten úgy játszani, hogy a másik csapat tagja leszek. Mint akkor, amikor ott kosárlabdáztam, most is szeretnék jó teljesítményt nyújtani és a győztes csapat oldalán elhagyni a pályát! Nagyon várom a sok ismerős arcot, barátokat, régi csapattársakat. A kosárlabdán kívül rengeteg minden köt Kecskeméthez, szóval biztosan feltöltődve fogom elhagyni a csarnokot!”

Ahogyan Mészáros is említette, januárban új edző, a korábban szlovák bajnokságot is nyert Miljan Csurovics vette át az utolsó helyen kullogó kék-fehérek irányítását. A szerb tréner eddig négy meccsen vezette harcba együttesét, melyből egyet hozott le sikerrel. 

Jó előjel a kecskemétieknek, hogy a székesfehérvári győzelem során pályára lépett, és ránézésre jól illeszkedett be a klub új igazolása, Milos Milisavljevic, valamint visszatért a csapat motorja, Marko Derasimovic. Forray Gáborék hosszú idő után végre teljes kerettel készülhettek egy héten át a hétvégi feladatokra, ez mindenképp jó hatással lehet a csapatra, és pénteken majd meglátjuk, mit eredményez ez a pályán. 

A JKSE elleni meccs után jön a hosszabb pihenő, legközelebb Körmendre látogat a KTE március 7-én. A következő hazai meccsre 33 napot kell várni, akkor a Debrecent fogadják a hírös városiak. 

A kesport.hu stábjának tippje: Nyolc ponttal győz a Kecskemét

Wittmann Krisztián csapatkapitány (KTE-Duna Aszfalt):Bár az öltözői hangulattal előtte sem volt probléma, de nagyon örültünk az Alba elleni sikernek. Szeretnénk a válogatott szünet előtt még egy győzelmet begyűjteni. Ugyanúgy készültünk a pénteki találkozóra, mint a többire. Ha úgy játszunk, ahogyan azt Székesfehérváron tettük, akkor biztosan győztesen hagyjuk el a pályát. A legfontosabb az lesz, hogy támadásban ne adjunk el sok labdát, és akkor könnyebben tudjuk a jászberényieket kontrollálni védekezésben. Ez az előző meccsünkön jól ment, így győzni is tudtunk, most is ez lesz a kulcs. Reméljük, hogy sokan kijönnek a csarnokba hasonlóan, mint az elmúlt időszakban, és együtt ünnepelhetünk győzelmet a szurkolóinkkal. 

KTE-Duna Aszfalt – Jászberényi KSE

férfi kosárlabda NB I ‘A’ csoport, 19. forduló
2020. február 07. péntek, 18:00
Kecskemét, Messzi István sportcsarnok
JV és MKOSZ ellenőr: Győrffy Pál Attila, Dr. Mészáros Balázs, Minár László Balázs
(Bognár Tibor)

Kapcsolódó cikkek

Különösen fontos mérkőzés vár a KTE-Duna Aszfalt csapatára

Legfrissebb cikkeink

KESPORT Médiatartalom Gyártó és Szolgáltató Kft.