Menü

Szettvesztés nélkül győzte le az UP válogatottat a KRC

A Magyar Utánpótlás Válogatottal csapott össze a KRC az ExtraLiga Alapszakasz második felvonásában. A szettek szorosak voltak ugyan, de végül 3:0-ra nyert a KRC.

Az első szett elején két egységgel meglépett az UP válogatott, de gyorsan egyenlített a Kecskemét, majd a vezetést is átvette, 5:6. 7:7 után zsinórban ütöttek két pontot a hírös városiak, kétpontos vezetésüket egészen 16:18-ig tartották, majd mikor már hárommal is vezettek, időt kért a válogatott trénere. Az időkérést követően sikerült egalizálnia a csikó csapatnak, 21:21, de a végjátékban már nem volt ellenszere a válogatottnak a KRC támadásaira, 22:25.

A második etap volt a mérkőzés során a legsimább. Nagyon kevés ideig tudta tartani a lépést az UP válogatott a hírös városiakkal, már a szett közepe fele biztossá vált, hogy melyik csapat örülhet a játékrész végén. Nagyszerű játékkal, 25:17-re nyertek a kecskemétiek.

A harmadik etapban rögtön az elején hárommal elhúztak a vendégek, amit sokáig sikerült is tartaniuk, 10:13. Ezután előnyüket növelték még egy egységgel a hírös városiak, de nem sokkal később már 14:14 állt az eredményjelzőn. A folyamatos pontváltások miatt egészen a szett hajrájáig nem tudtak egymástól elszakadni a felek, de az utolsó labdamenetekből megint a KRC jött ki jobban, így megnyerte a mérkőzést, 22:25.

Dávid Zoltán vezetőedző (KRC): – A végeredmény nem tükrözi hűen a mérkőzés képét, mert végig nagyon szoros meccs volt, minden egyes pontért kőkeményen meg kellett harcolnunk. Fontos meccsek következnek számunkra, így mindenképp győznünk kellett ezen a meccsen, ez sikerül, megvan a három pont. Gratulálok a srácoknak!

Magyar UP válogatott – Kecskeméti RC 0:3 (22:25, 17:25, 22:25)

(Szarvas Zsombor) (fotó: kesport.hu – archív)


13 + 1 kérdés Amarildo Deliuhoz, a HÉP-KRC röplabdázójához


Szinte az összes kontinensen kosarazott, de Kecskemét volt az egyik kedvence – múltidéző Cory Bradforddal


#maradjotthon – Bartolák Lilla kedvenc otthoni időtöltései


A délvidéki Blue Betyars szurkolói gyűjtést szerveznek


Recept percek: Major Dávid kedvenc receptje – Tejszínes brokkolis csirkemell


Kesport Kávéház: Bíró Balázs egyszer edzőként is letenné névjegyét Kecskeméten


#maradjotthon – Kmegy Máté súlyemelő kedvenc otthoni időtöltései


Sallai Bence, az SG Kecskemét Futsal játékosának álomcsapatai


Recept percek: Palotás Fanni kedvenc receptje – tárkonyos csirkeragu leves gazdagon és palacsinta


Kesport TV: Felelsz vagy mersz? Aki felel: Szrnka Levente, a KTE-Piroska Szörp beállója


#maradjotthon – Kitl Zoltán kedvenc otthoni időtöltései


#maradjotthon – Schlégl Odett, a KKC kosárlabdázójának kedvenc otthoni időtöltései


ZaklajdaTeam HomeWorkout – 1. rész: hasizom edzés


Recept percek: Tamaskó Ádám kedvenc receptje – brassói


Kesport TV: Felelsz vagy mersz? Aki felel: Tóth Lilla, a GBB ZRT KNKSE játékosa


Olimpia: Ujhidy Tibor szerint nem lehetett kérdés, hogy halasztani kell


Kenderes Dóra, a Röpke SE játékosának kedvenc fotói


13+1 kérdés Forgács Tamáshoz, a KTE-Piroska Szörp kézilabdázójához


Kesport TV: Felelsz vagy mersz? Aki felel: Dávid Zoltán, a HÉP-KRC vezetőedzője


#maradjotthon –Szűcs Dominik kedvenc otthoni időtöltései