Menü

Maratoni csatában múlta felül a MAFC BME-t a Kecskeméti RC

Az Extraliga Alapszakasz II. kilencedik fordulójában a MAFC-BME fogadta a Kecskeméti RC-t. A hírös városiak közel kétórás meccsen 3:2-re megverték ellenfelüket, óriási lépést téve a legjobb négy közé jutásért.

Az első etap végig rendkívül szoros volt, az elejétől kezdve fej-fej mellett haladtak a csapatok anélkül, hogy bármelyikük is el tudott volna húzni kettőnél több ponttal. A Kecskemét 16:17-re vezetett, amikor rákapcsolt a MAFC, és zsinórban ütött hármat, ez volt a szett fordulópontja, 19:17. Ezt követően már csak futott az eredmény után a KRC, így az első etapot behúzták a fővárosiak, 25:23.

A második szett is hasonlóan alakult, mint az első, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, így itt is a hajrára maradt a döntés.  18:18-nál előbb Pesti ütött be ellentmondást nem tűrően egy labdát, majd Vaiopolous nyitott egy ászt, 18:20. Még nem volt biztos a KRC szettgyőzelme, de jött Qepa és Pesti, hárommal elhúzott a Kecskemét, 20:23. Izgalmakat azonban még ezután is tartogatott a játékrész, hiszen Szabó blokkjával és Qepa szerva rontásával kettőre zárkóztak a fővárosiak, 22:23. Azonban a hírös városiak nem remegtek meg, Krupánszkié volt a végszó, 22:25.

A harmadik játszma elején tetemes hátrányba került a Kecskemét, pár perc után 11:3 állt az eredményjelzőn. A hírös városiak nem adták fel, és fokozatosan megkezdték a felzárkózást, és végül egy pontra sikerült megközelíteniük ellenfelüket, 15:14. Ekkor úgy tűnt meg sem áll a szettgyőzelemig a KRC, de a fővárosiak gyorsan tettek róla, hogy ez ne így legyen, zsinórban ütöttek négyet, 19:15. 24:23-nál még volt esélye a kecskemétieknek, de Pesti elrontott egy nyitást, így végül a MAFC örülhetett, 25:23.

A negyedik szett eleje Subotic parádéjával kezdődött, négyből három pontot is ő szerzett, 1:4. A MAFC azonban nem adta könnyen magát, előbb egyenlített, majd a vezetést is megszerezte, 10:9. Qepa és Pesti pontja, valamint egy szervarontás után újra a KRC-nél volt az előny, 11:13. Erre rátett még egy lapáttal Gacs, aki zsinórban háromszor blokkolta a fővárosiak ütéseit, 11:16. A Kecskemét innentől kezdve végig vezetett, és simán nyerte a negyedik játékrészt, 21:25.

A meccsjátszma elején rögtön elhúztak hárommal a vendégek a MAFC hibáinak köszönhetően, 1:4. Hárompontos előnyüket 6:9-ig tartották a hírös városiak. Ekkor viszont gyors egymásutánban ütött négyet a fővárosi alakulat, így megszerezte a vezetést, 10:9. A hajrára visszavette a vezetést a Kecskemét,  és a mindent eldöntő pontot végül Pesti ütött be, aki harmincegy szerzett pontjával a csapata vezére volt a mérkőzésen, 12:15.

Dávid Zoltán vezetőedző (KRC): – Eléggé rapszodikus volt a játékunk, de egy nehéz meccsen végül sikerült hoznunk két pontot, nagy szükségünk volt erre a győzelemre. Gratulálok a srácoknak!

MAFC BME – Kecskeméti RC 2:3 (25:23, 22:25, 25:23, 21:25, 12:15)

A Kecskemét pontszerzői: Pesti 31, Subotic 10, Gacs 9, Vaipolous 8, Qepa 8, Krupánszki 7, Deliu 2

(Szarvas Zsombor) (fotó: Kiss Tamás/kesport.hu)


Kecskeméti kosaras lány lett az év játékosa az USA-ban


ZaklajdaTeam HomeWorkout #2 [átmozgató edzés] | KeSport


Kesport TV: Felelsz vagy mersz? Aki felel: Bencze József, a KTE-Piroska Szörp szakmai tanácsadója


#maradjotthon – Palkovits István kedvenc otthoni időtöltései


Recept percek: Zaklajda József kedvenc receptje – Brutál Kencsó 2.0


Kesport TV: Felelsz vagy mersz? Aki felel: Lengyel Leonetta, a GBB Zrt Kecskeméti NKSE beállója


Sipeki Levente, a KTE-Piroska Szörp átlövőjének álomcsapata


#maradjotthon – Mészáros Dávid kedvenc otthoni időtöltései


13 + 1 kérdés Amarildo Deliuhoz, a HÉP-KRC röplabdázójához


Szinte az összes kontinensen kosarazott, de Kecskemét volt az egyik kedvence – múltidéző Cory Bradforddal


#maradjotthon – Bartolák Lilla kedvenc otthoni időtöltései


A délvidéki Blue Betyars szurkolói gyűjtést szerveznek


Recept percek: Major Dávid kedvenc receptje – Tejszínes brokkolis csirkemell


Kesport Kávéház: Bíró Balázs egyszer edzőként is letenné névjegyét Kecskeméten


#maradjotthon – Kmegy Máté súlyemelő kedvenc otthoni időtöltései


Sallai Bence, az SG Kecskemét Futsal játékosának álomcsapatai


Recept percek: Palotás Fanni kedvenc receptje – tárkonyos csirkeragu leves gazdagon és palacsinta


Kesport TV: Felelsz vagy mersz? Aki felel: Szrnka Levente, a KTE-Piroska Szörp beállója


#maradjotthon – Kitl Zoltán kedvenc otthoni időtöltései


#maradjotthon – Schlégl Odett, a KKC kosárlabdázójának kedvenc otthoni időtöltései