Menü

Harminchárom napot követően játszik újra hazai pályán a KTE-Duna Aszfalt

Hosszú ideig kellett várnia a kecskeméti kosárdrukkereknek arra, hogy újra hazai pályán szurkolhassanak kedvenceiknek, de erre szerdán 18 órától végre sor kerül, amikor a DEAC látogat a Messzi István Sportcsarnokba.

Friss hír, hogy a kecskemétiek a szezonban már nem számíthatnak egyik kulcsemberükre, Cleveland Thomasra, aki Körmenden vállsérülést szenvedett, s műtét vár rá. Szerdán tehát a légiós nélkül vág neki a Debrecen elleni találkozónak a KTE.

A DEAC remek szériában van, zsinórban négy meccset nyert meg, ráadásul nem is akármilyen csapatok ellen, hiszen idegenben győzte le az Atomerőmű gárdáját, míg hazai pályán a Szolnokot és a Pécset. Az előző fordulóban kötelező sikert könyvelhettek el a cívis városiak a Szeged ellen.

A lila-fehérek oldalán annyiban más a képlet, hogy Wittmannék vereséggel tértek vissza az egyhónapos pihenőből, ám Körmenden ki lehet kapni, főleg úgy, hogy a harmadik negyed végén még a Forray-legénység vezetett, s a mutatott játék bizakodásra adhat okot.

Az biztos, szerdán egészen parázs, kiélezett összecsapásra lehet számítani, hiszen a két együttes általában kiszámíthatatlan meccset játszik egymással. Az együttesek hároméves múltjára visszatekintve a kecskemétiek felé billen a mérleg nyelve, hét meccsből négyszer a KTE ünnepelhetett, azonban az előző két találkozót a DEAC zárta sikerrel (ősszel 73-57-re győzött a Kecskemét ellen).

A kesport.hu stábjának tippje: Négy ponttal győz a Kecskemét

Révész Ádám játékos (KTE-Duna Aszfalt):Nagyon kevés időnk volt felkészülni a DEAC elleni meccsre, de ezt meg kell szoknunk, mivel innentől kezdve gyakorlatilag a bajnokság végéig heti két mérkőzésünk lesz. Nagyon nagy érvágás számunkra Cleveland Thomas kiválása. Nálunk amúgy is minden játékos fontos, de ő különösen meghatározó láncszeme volt a gépezetünknek, ha kellett húzóember volt, de mindig elvégezte a „piszkos” munkát is. Thomas sérülése nem jó előjel a szerdai találkozó előtt, ráadásul a Debrecen remek formában van. Azt gondolom, elsősorban a Tóth Ádám-Moody párost kell megfognunk, amennyire csak lehet hatástalanítanunk, illetve rá kell erőltetnünk az akaratunkat az ellenfélre. Meghatározó lesz a lepattanócsata is, a cívis városiaknak atletikus és erős játékosai vannak, jóval magasabbak is, mint mi, ezt akarattal és küzdéssel kel ellensúlyoznunk majd. Nagyon fontos lenne nekünk a győzelem megszerzése, igyekszünk kizárni minden hátráltató tényezőt, hogy hazai pályán sikert ünnepelhessünk a szurkolóinkkal.

KTE-Duna Aszfalt – DEAC

Férfi kosárlabda NB I ‘A’ csoport, 21. forduló
2020. március 11. szerda, 18:00
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ellenőr: Praksch Péter Árpád, Farkas Gábor, Fodor Attila (Páli Dr. Kálmán)


Kecskeméti kosaras lány lett az év játékosa az USA-ban


ZaklajdaTeam HomeWorkout #2 [átmozgató edzés] | KeSport


Kesport TV: Felelsz vagy mersz? Aki felel: Bencze József, a KTE-Piroska Szörp szakmai tanácsadója


#maradjotthon – Palkovits István kedvenc otthoni időtöltései


Recept percek: Zaklajda József kedvenc receptje – Brutál Kencsó 2.0


Kesport TV: Felelsz vagy mersz? Aki felel: Lengyel Leonetta, a GBB Zrt Kecskeméti NKSE beállója


Sipeki Levente, a KTE-Piroska Szörp átlövőjének álomcsapata


#maradjotthon – Mészáros Dávid kedvenc otthoni időtöltései


13 + 1 kérdés Amarildo Deliuhoz, a HÉP-KRC röplabdázójához


Szinte az összes kontinensen kosarazott, de Kecskemét volt az egyik kedvence – múltidéző Cory Bradforddal


#maradjotthon – Bartolák Lilla kedvenc otthoni időtöltései


A délvidéki Blue Betyars szurkolói gyűjtést szerveznek


Recept percek: Major Dávid kedvenc receptje – Tejszínes brokkolis csirkemell


Kesport Kávéház: Bíró Balázs egyszer edzőként is letenné névjegyét Kecskeméten


#maradjotthon – Kmegy Máté súlyemelő kedvenc otthoni időtöltései


Sallai Bence, az SG Kecskemét Futsal játékosának álomcsapatai


Recept percek: Palotás Fanni kedvenc receptje – tárkonyos csirkeragu leves gazdagon és palacsinta


Kesport TV: Felelsz vagy mersz? Aki felel: Szrnka Levente, a KTE-Piroska Szörp beállója


#maradjotthon – Kitl Zoltán kedvenc otthoni időtöltései


#maradjotthon – Schlégl Odett, a KKC kosárlabdázójának kedvenc otthoni időtöltései