Menü

Koronavírus: Dávid Zoltán szerint már nem fejezik be a röplabda-bajnokságot

Mint ismeretes, a koronavírus-járvány terjedése miatt a legtöbb sportszövetség felfüggesztette a bajnokság és a kupasorozatok küzdelmeit.

Így tett a Magyar Röplabda Szövetség is, tehát a HÉP-Kecskeméti RC egy ideig biztosan nem lép pályára. A kialakult helyzetről Dávid Zoltán vezetőedzőt kérdeztük:

Amikor pénteken kiderült, hogy zárt kapuk mögött sem játszhatjuk le a hétvégi mérkőzésünket, akkor mindenkinek megmondtam, hogy menjen haza – mondta a KRC trénere. Tudtam, hogy ebből változás nem lesz csak szigorítás. Biztos vagyok abban, hogy a bajnokság már nem fog folytatódni. A világ összes pontjáról halljuk a híreket, ez nem játék, mindenki menjen haza, ahogyan a játékosaimat is hazaküldtem. Ez a külföldiekre is igaz, a görög játékosom már hazament, az albánok rövidesen indulnak. Mindenkinek a családjával kell lennie ilyenkor. Nincs értelme itt hősködni, hogy mi vagyunk az a csapat, amelyik tovább edz, annak ellenére sem, hogy ránk nem veszélyes a vírus, csak az idősebbekre. Ekkor nem szólhat semmi a sportról, mikor más emberek más országokban meghalnak. Az egészség az első. Remélem, hamarosan tisztulni fog a kép, és a következő évtől gondmentesen kezdődhet újra a bajnokság.”

Dávid Zoltán szerint a 2019/20-as bajnokságból több mérkőzést már nem látunk, és a szövetségen múlik, hogyan döntenek a végeredményről.

Megítélésem szerint biztos, hogy lefújják a bajnokságot. A szövetségen múlik, hogy milyen határozatot hoz, mi alapján kategorizálják be a csapatokat. Elképzelhető, hogy a jelenlegi állás szerint döntenek a végeredményről, ami nem lenne reális, de akkor mi a negyedik pozícióban végeznénk úgy, mint tavaly. Nekünk teljesen jó ez a hely, ha ezek alapján fogják azt is eldönteni, hogy ki indulhat nemzetközi porondon, vagy bárhol máshol. Nyilván mindenki be szerette volna fejezni a bajnokságot, de ezt el kell fogadni, meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.”

A vezetőedző fejben már a jövő évi csapatot állítja össze.

Otthoni edzéstervet nem adtam a játékosoknak, ha karantén lesz, akkor bezárnak a konditermek, senki nem mehet sehova, mozogni sem lehet majd. A feladat, hogy át kell vészelni ezt az időszakot és majd májusban meglátjuk, hogy vissza tudunk-e menni edzeni. Jövő augusztusig ez rengeteg kiesés lenne, szóval amint lehet, el kell kezdeni a tréningezést, legalább a kecskemétiekkel. Sok játékosnak már április végén lejár a szerződése, hiszen addig tartott volna a bajnokság. Fejben én már a jövő évi csapatot állítom össze, előre kell gondolkodni, hogy kikkel szeretnénk erősíteni, kiket kell megtartani, vagy adott esetben ki távozzon. De ez még a jövő titka” – tette hozzá a szakember.

(Vizi Zalán) (fotó: kesport.hu – archív)


Kesport TV: Elkezdte a felkészülést a KTE LA – videós tartalom!


Sport és tánc: A Fantasy Dance Company vezetőjével, Darányi Attilával beszélgettünk


„Nincs más ebben a sportágban, aki elmondhatja magáról azt, amit én” – Boronkay Péter a rekordjáról és a vírus utáni helyzetről


Bartolák Lilla, a Röpke SE játékosának kedvenc fotói


Rangos nemzetközi versenyt nyert meg a kecskeméti kerékpáros – interjúk


Szegedi edzőmeccsel zárja a hetet a KTE HUFBAU


Patvaros Zsolt befejezte profi pályafutását, a KLC-ben folytatja


Történelmi napokon van túl a Kecskeméti Spartacus Sportkör és elnöke, Ujhidy Tibor – interjú


,,Az ukránok és a szerbek is jóval előrébb tartanak, mint a magyarok” – interjú az SG Kecskemét Futsal három légiósával


Csúcsok az év első speciális dobó bajnokságán – Grosán Pál magyar bajnok


Válogatott játékossal erősített az SG Kecskemét Futsal csapata


Hanusz Boglárkának áldozatot kellett hoznia, ezért távozott Kecskemétről – interjú a kézilabdázóval


Augusztusban már hét bajnoki találkozó vár a KTE HUFBAU csapatára


Futóklub indul Boronkay Péterrel és Bálint Zoltánnal szerdán az Atlétikai Centrumban – interjú


A szerb futsalválogatott összetartásán járt Aleksandar Gavrilovic


Újabb két érkezővel erősített a KTE HUFBAU labdarúgócsapata


A KNKSE elnöke, Veress Zsuzsanna rangos strandkézilabda tornát nyert csapatával – interjú


Tóth Ákos: Két támadót még mindenképpen igazolni szeretnénk


,,Még több munkám lett a COVID-nak köszönhetően” – videóinterjú S. Juhász Tamással


KTE LA: Indul a felkészülés, kialakult az edzői stáb