Menü

Kesport Kávéház: Gombos Zsolt a munkában és az őszinteségben hisz

A KTE HUFBAU vezetőedzője már egészen fiatalon tudta, hogy egyszer edző szeretne lenni, pályafutása végén Ausztriában és Zalaegerszegen is párhuzamosan dolgozott már. Az osztrák szorgalom és munkamorál nála alap, akkor is, ha emiatt bele kell állnia olyan konfliktusokba, amik előre viszik csapatát.

Milyen előzmények után kötöttél ki gyerekként a foci mellett?

Igen, édesapám kézilabdázott, még az NBI-ben is játszott a Csepelben. Utána edző lett, de súlyt is emelt, kispályán is focizott, elég univerzális sportember volt. Ilyen előzmények után alap volt, hogy én is elmegyek valami ilyen irányba, rögtön sporttagozatos általános iskolába jelentkeztem, fel is vettek. A zalaegerszegi Petőfi Sándor Általános Iskola volt ez, ahol negyedik év végén tartottak sportágválasztást. Az osztály fele fiú volt, fele lány, a fiúk többsége a focit, a lányok a kosárlabdát választották, ez volt a két fő vonal. Én is a többséggel tartottam, mert szerettem focizni.

Akkoriban gondolom a klasszikus grundfociból sem volt még hiány.

Persze, a szabadidőmet is a grundokon töltöttem. Teljesen más volt ez annak idején. Én 72-es születésű vagyok, tehát ott a 80-as évek elején, amikor már lejártunk, akkor még minden játszótéren ott voltak a grundok. Nekem az volt a programom ötödiktől kezdve, hogy emeltszintű testnevelésen például folyamatosan futottuk a különböző távokat, csináltuk a talajtornát, tehát kőkemény órák voltak. A suli után mentem fél 4-re edzésre, minden nap, nem volt kivétel. Fél 6 körül értem haza, tanultam, utána felmondtam a leckét a szüleimnek. Amikor ez megvolt, akkor lemehettem még focizni egészen sötétedésig. Tele voltunk energiával.

Idővel be is kerültél a ZTE utánpótlásába, ami egy egerszegi srác számára az igazán nagy álom lehetett akkor. Kik voltak akkoriban a kedvencek, a példaképek?

Soós István, Péter Zoli, Sipos Sanyi, Czigány Csabi, akiket rögtön mondani tudok. Nagyon sokat voltam labdaszedő, mindig örömmel mentem a meccsekre. A mai napig jó barátságban vagyunk, tartjuk a kapcsolatot, sőt, Sipos Sanyival például Hévízen még együtt is játszottam, amikor ő már levezetett. Akiknek tehát még dobáltam vissza a labdát, illetve akiket tátott szájjal néztem 20 ezer nézővel együtt, azoknak még gólpasszt is adhattam utána.

Végül nem a ZTE lett neked felnőtt szinten az első állomásod, hanem Keszthely. Miért?

Én odamentem vendéglátóipari szakközépiskolába, ilyen Zalaegerszegen nem volt. Olyan szakok voltak ott, amiket én akartam, nagyobb lehetőséget láttam benne. Ahogy átkerültem, rögtön a Keszthelyi Haladáshoz igazoltam. Az érettségi után bevonultam katonának, szerencsére egy nagyon jó katonacsapat jött össze ott. Másodikak lettünk NBIII-ban, az Ajka úgy jutott fel, hogy azonos pontszámmal zártunk, de a gólkülönbségük jobb volt. A keszthelyi évekről van egy érdekes sztorim is. Amikor 16 éves voltam, Gellei Imre volt a csapat edzője, és annyira jól ment a játék az utánpótlásban, hogy felvitt az első csapathoz. Ez a kapcsolat meg is maradt, olyannyira, hogy amikor érettségiztem, ő már a Vasasnál volt. Oda is akart vinni a juniorhoz, csak aztán mint lokálpatrióta, nem mertem kilépni a komfortzónából, maradtam Keszthelyen.

Így kerültél végül Hévízre?

Igen. Maradhattam volna Keszthelyen, de Hévízen kaptam egy recepciós állást, ami egy félig sportállás volt. Fizetést kaptam, mellette fociztam, a csapat akkor jutott fel. Elsősre két évet ott voltam, majd 1994-ben mentem ki először Ausztriába. Ott a Landesligában játszottam, majd kölcsönadtak alacsonyabb osztályba, viszont ennek a kiscsapatnak kölcsönadási díjat kellett volna fizetnie értem, amit nem tudtak. Kitaláltunk egy olyan megoldást, hogyha én két évet itthon játszom, akkor utána szabadon igazolhatónak számítok Ausztriában is, így tértem vissza Hévízre. Annyiból is nagyon jó volt ez, hogy fiatal voltam még, újra formába tudtam lendülni, mert azt azért tudni kell, hogy aki nem tartja magát edzésben, az nagyon gyorsan le tud ketyegni. Pont a legjobbkor jöttem vissza így Hévízre, mert első évben feljutottunk az NBIII-ból, majd utána egy évet NBII-ben is játszhattam így. Amint kitöltöttem a két évet, vissza is mentem az osztrák csapatomhoz.

Innentől kezdve már végig kint is maradtál. Kint is éltél, vagy ingáztál?

Stájerországban futballoztam a határ mellett, úgy jártam át. Azt tudni kell, hogy amit ott megígérnek, az úgyis van, nagyon korrektek. Én csak olyan osztrák csapatoknál játszottam, ahol megbecsültek. Akkoriban anyagilag nagyon vonzó lehetőség volt ez, de azt tudni kell azoknak a fiataloknak is, akik esetleg kimennének, hogy az emberi oldal rettentően sokat számít kint. Tudtam akkor is, hogy hiába láttam itthon több extra képességű játékost, kint nem fognak megélni, mert nem olyan a személyiségük. Nagyon fontos nekik, hogy milyen ember vagy, ezek szerint szerencsére talán mondhatom azt, hogy én jó ember vagyok, mert minden csapatomnál szerettek, megbecsültek. Mai napig megvannak a kapcsolatok, sőt, sokszor hívnak amiatt is, hogy tudok-e nekik ajánlani játékost.

Mikor döntötted el, hogy te az edzői pálya felé akarsz nyitni?

Menet közben Zalaegerszegen már elkezdtem csinálni a licenceket. Mihalecz Pisti barátom hamarabb abbahagyta a focit, utánpótlás vezető lett, ő adott először munkalehetőséget. 11-12 évesekkel foglalkoztam a Zeténél, közben meg már Ausztriában is játékos-edzőként dolgoztam. A játékos részét gyorsan el is hagytam, mert főleg támadóként az egészet átlátni nagyon nem volt egyszerű. Egy ideig még belső védőt játszottam pont ezért, de utána hagytam az egészet. Egyébként huszonévesen már elvégeztem a Semmelweis labdarúgó edzői szakát, amikor még nem voltak licencek, tehát már akkor bennem volt ez. Én csatár voltam gyerekkoromtól kezdve, de Keszthelyen végül irányító lettem. Kreatív voltam, jól láttam a pályán, értettem a focit, úgyhogy ez már fiatal koromtól bennem volt.

Mennyire kellett állítani a szemléletet, amikor párhuzamosan dolgoztál Ausztriában és itthon is?

Teljesen más. Ott bármilyen szinten eltér a mentalitás. Nem kell rászólni a játékosokra, hogy küzdjél, menjél, fussál, melózzál, ez teljesen természetes. Itthon azért erre hajlamosak vagyunk, akár a játékosok, hogy lazábban veszik, akár az edzők, hogy esetleg egyeseknek elnéznek ezt-azt, mert idősebb, vagy nagyobb név. Kint ezzel nem foglalkoznak, teszi mindenki a dolgát, más opció nincs. Amatőr futballban dolgoztam kint, ahol vasárnap voltak a meccsek. Kontrollálni nem lehetett őket, ott szombaton buli volt, másnap viszont megdöglöttek a pályán, még ha akár meccs közben is hányni kellett. Kicsit ellentmondásos ez, tudom, de akkor is valahogy más. Ott ez a mérkőzések velejárója is, hétvégén ez egy program volt. Mindenki kiment, jól besöröztek, megvan a hagyománya. A magyar játékosok egyébként technikásabbak, ezt tudják is magukról, de az osztrákok melósabbak. Én is am unkában hiszek, ilyen vagyok, minden csapatomnál volt egy-két játékos, akinek ehhez alkalmazkodnia kellett.

Nagykanizsa volt az első hazai felnőtt klubod edzőként, hogyan jött ez a lehetőség?

Őszintén szólva nekem már kicsit elegem volt abból, hogy kint dolgozom. Már hatodik éve voltam a klubomnál, de nem is velük, nem is a munkával, nem is a kijárással volt bajom. Egyszerűen az zavart, hogy magyarként külföldön dolgozom, itthon meg nem is ismernek, hiszen fiatalon kimentem, edzőként meg csak a ZTE utánpótlásában dolgoztam itthon. Mindenáron haza akartam már jönni. Mihalecz Pista nekem amellett, hogy barátom, mentoromnak is tekinthetem, ő mondta, hogy Kanizsára szakmai igazgatót keresnek. Akkor jött létre ez a titulus, az utánpótlást kellett összefogni, új koncepciót kidolgozni, 18 edzőt irányítani. Akkor a Kanizsa túl volt egy kiesésen, egy egyesülésen, névváltoztatáson, szerettek volna egy jó brigádot kialakítani, amivel vissza lehet menni az NBIII-ba. Felkértek végül, hogy vegyem át az első csapatot is, ez 2015 áprilisában volt. Akkor még ment a bajnokság Ausztriában és nem akartam otthagyni őket a vége előtt, így nyáron kezdődött el a kanizsai munka.

Fel is jutott veled a csapat második nekifutásra. Két bajnoki címet ünnepeltetek, de az osztályozót csak másodjára vettétek sikerrel, némi tüske maradt is benned a Makó ellen elbukott párharc miatt. Miért?

Mindenekelőtt azt tudni kell, hogy Nagykanizsa és Zalaegerszeg örök riválisok, nem nagyon szeretik egymást. Amikor odakerültem, már azonnal voltak konfliktusok. Én egy rendes embernek tartom magam, ugyanakkor nem vagyok konfliktuskerülő. Ami nem működik, abban vezetőként és edzőként is bele kell állnom, különben nincs munka, sem én, sem a klub nem tud érvényesülni. Nem lettem ezzel nagyon népszerű, főleg akkor, amikor volt NBI-es játékosokat küldtem el, de én egy dolgot néztem, rendbe akartam tenni az utánpótlást és a felnőtt csapatot. Elküldtem olyan játékosokat is, akik már évek óta ott játszottak, ebből jöttek is a konfliktusok, természetesen az dobott is erre, hogy zalaegerszegi vagyok. Amikor elkezdtünk dolgozni, ez valamennyire változott azért, de aztán jött az osztályozó, a Makó elleni odavágón 4-1-re kaptunk ki. Nagyon nem stimmeltek ott a dolgok, mert úgy nézett ki, hogy egy-két játékos nem akart igazán olyan teljesítményt nyújtani, hogy feljussunk NBIII-ba. Ennek oka volt a koruk, a munkájuk, hiszen NBIII-ban azért már félprofi szint van, több edzéssel. Ez meg is látszott az első meccsen, ami után kivettem pár játékost. Hazai pályán már 2-0-ra vezettünk a szünetben, de nem tudtunk még egy gólt lőni, így nem jutottunk fel. A vezetőség még bizalmat szavazott, úgy döntöttek, fussunk neki újra, sikerült erősíteni is. Megint bajnokok lettünk, a Nagyatád ellen 3000 néző volt az osztályozón, így nyertünk 5-0-ra. Azért még akkor is volt olyan szurkoló, aki beszólt, hogy mikor húzok már haza Egerszegre. Ezek a dolgok folyamatosan gyűltek bennem.

Végül aztán „haza is húztál” a feljutás után. Ezért, vagy egyszerűen a gyerekkorod kedvenc csapatát nem utasíthattad vissza?

Ezek az „élmények” is benne voltak abban, hogy amikor megkeresett Sallói Pista, igent mondtam a hazatérésre. Rögtön hozzátenném, az is nagyon jólesett, hogy Végh Gábor tulajdonos úr, illetve Salec is nagyon elismerték az addigi tevékenységemet. Eleinte még az is benne volt, hogy akár vezetőedző is lehetek idővel, ha szükség van rá, de ezzel nem is foglalkoztam. Először Nagy Tomi, majd Dobos Barna mellett dolgoztam pályaedzőként, végül bajnokok lettünk.

A ZTE 2012-es kiesése után nemhogy nem tudott sokáig visszajutni az NBI-be, de bizony a kiesés szele is meglegyintette az NBII-ben. Miként élted meg a bravúros bajnoki címet és feljutást?

Nagyon nagy élmény volt, semmit nem bántam meg abból, hogy ilyen formában tértem vissza Zalaegerszegre. Mindentől függetlenül, a távozásom ellenére is mindenkivel jóban vagyok, ezt hozta az élet számomra tavaly nyáron, hogy Szentlőrincre kerültem végül.

Egy évig pályaedző voltál, majd jött egy felkérés Szentlőrincről tavaly nyáron. Semmilyen szempontból nem volt ez könnyű munka, hiszen egy NBIII-as ezüst után, egy teljesen szétszéledő csapatot vettél át. A legtöbben szerintem csak legyintettek rátok, aztán mégis egyedül ti tudtátok tartani ősszel a lépést a PMFC-vel, melyet csak ti győztetek le. Hogyan lehetett ezt a teljesítményt megismételni?

Sok lehetőségem nem volt akkor nyáron, a Zeténél eléggé elhúzódott az, hogy mi lesz a sorsom. Talán egy héttel a felkészülés kezdete előtt vettem át végül a csapatot, sok időm tehát nem maradt. Fekete Tivadar szakmai igazgató keresett meg, találkoztam a tulajdonossal is, felvázolták helyzetet. Akkor még úgy volt, hogy páran távoznak, de őket majd pótoljuk. Amikor elkezdtük a munkát, akkor derült ki, hogy 14 játékos ment el. Sokszor 6-8 játékossal edzettünk eleinte, volt, aki csak a pénzét jött felvenni, edzett egyet, aztán azóta se láttam. Döcögősen indult tehát, de az, hogy végül ebből lett valami, abban benne van Kovácsevics Csaba és Fekete Tivadar szíve és lelke is a szakmai tudás mellett, mert sikerült összerakni egy jó csapatot. Természetesen nem volt ez könnyű, de szép fokozatosan beindult. Ezt vallom egyébként Kecskeméten is. Ha van idő, megvannak az alanyok, akkor meg lehet tanulni, be lehet gyakorolni mindent. Ezek nem az edzőmeccsek, a tétmeccseken kell ennek kijönnie, ott derül ki, ki milyen versenyzőtípus éles helyzetben, nézők előtt. A szurkoló is tud nyomást tenni a csapatra, akár pozitívan, akár negatívan. Szerencsére az utóbbi években kevés vereség került a statisztikámba, de arra fel is kell készülni, hogy a néző a győzelemért, jó játékért jön ki.

Amennyiben ezt az elvet veszem alapul, a tavasszal lejátszott két meccsel finoman szólva sem vagy elégedett. Jól sejtem?

Két meccs, egy pont, ez eddig nulla ilyen szempontból. Ugyanakkor bízom benne, hogy a befektetett munkának lesz eredménye, ki kell jönnie. Ugyanannyit dolgozunk, ugyanazzal a metódussal, amivel Zalaegerszegen az NBII-ben bajnokok lettünk. Fontosnak tartom azt, hogy ne csak a játékosok felé, hanem a szurkolók felé is őszinte legyek. Két meccs után csalódott vagyok egyelőre. Monoron 1-1-nél összeestünk, aminek nem értem az okát. Először arra gondoltam, hogy ez mentális dolog, de visszanéztem többször is a meccset, az akarattal nem volt baj, egyszerűen rengeteget hibáztunk, aminek szintén nem értem az okát. Ebben a keretben több NBII-es játékos is van, a csapat zöme játszott magasabb osztályban, ez meg itt az NBIII. Mitől ne lenne önbizalom? Azt nem feltételezem, hogy nem érzik át, mit jelent Kecskeméten játszani. Azt már én magam is megmondtam nekik, hogy aki felveszi ezt a mezt, az érezze is át. Az Iváncsa meccs azért már egy fokkal jobb volt. Ezt az időszakot arra is ki kell használnunk most a vezetőséggel, hogyha valóban fel akarunk jutni jövőre, akkor meg kell néznünk, milyen posztokon kell erősítenünk, mert erre biztosan szükség lesz.

Rendhagyó formában végzitek most a munkát, otthon dolgozik egyénileg mindenki, meddig tartható ez?

Kontrollálva vannak, muszáj csinálni, ez nem választás kérdése. Aki nem veszi komolyan, az pénzbüntetésre számíthat, ennyire egyszerű. Anyagi motiváció nélkül is működnie kell ennek, mert futballisták, ebből élnek. Be kell számolniuk minden nap, tudjuk mérni a teljesítményüket, folyamatos kommunikáció van. Ez még egy próbahét volt, hétfőtől viszont élesben megy minden, aki nem csinálja rendesen, büntetésre számíthat. Most a monotónia tűrést kell minél jobban kivinnünk, de ilyen időszakok egyébként is vannak a futballban. Biztos vagyok benne, hogy most nagyon jó érzés lesz majd nekik, ha újra együtt edzhetünk ezután.

Mi lenne szerinted ebben a helyzetben a jó döntés a bajnokság sorsát illetően?

Őszinte leszek, tényleg nem tudom. Itt van ez a vírus, megmondom őszintén, három napja inkább tévét se nézek, próbálok kicsit kikapcsolni. Követem az utasításokat, odafigyelek a családomra, emberekkel nem nagyon érintkezek. Vonyarcvashegyen van egy kis nyaralóm, itt vagyok most is, ez az idő most jó arra, hogy kicsit magammal foglalkozzak. A fociban online tartjuk a napi kapcsolatot, emellett hoztam rengeteg könyvet, tehát tanulni is tudok. Nem tudom mi lesz, itt a településen az emberek elég lazán veszik a helyzetet, nem nagyon foglalkoznak a kérésekkel, ez nem jó. Jobban oda kell most figyelnünk magunkra és egymásra is! A focinak szerintem az lenne a jó, ha feszített tempóban tudnánk folytatni a bajnokságot mondjuk május elejétől legkésőbb. Én a heti két meccsnek is örülnék, hiszen két forduló ment le, ennyiből én is keveset tudok leszűrni a jövőre nézve a játékosokról. Necces akkor lehet a dolog, ha már júliusra csúszik át a zárás, de én a folytatásnak örülnék ezzel együtt a legjobban. Lehetne a két szezon közt kevesebb szünet, vagy ki lehetne tolni az őszi kezdést. A lezárás sok klubnak érzékeny veszteség lenne, gondoljunk egy MTK-ra, vagy akár egy Pécsre, akik vezetik a bajnokságot, sok pénzt fektettek abba, hogy feljussanak. Velük szemben ez nagyon nem lenne igazságos döntés.

(Nyitray András)


Galéria: A KTE-Piroska Szörp – Vecsés férfi kézilabda mérkőzés képekben


Átgázolt ellenfelén a KTE-Piroska Szörp férfi kézilabdacsapata


KTE HUFBAU: Urbán Pál váratlanul elbúcsúzik, civil életét kezdi el építeni


Szombaton lesz a XX. Messzi István Emlékverseny az ország súlyemelő „krémjével” – beharangozó interjú Bálint Csabával


NB III. Közép csoport: Sok meglepetést hozott a hétközi forduló


Galéria: A KTE HUFBAU – Paksi FC II. mérkőzés képekben


Végig uralta a játékot a KTE HUFBAU a Paks II. ellen


Galéria: Az Ózdi KC – KTE-Piroska Szörp mérkőzés képekben


Kesport TV: Hamarosan a gyógyászat és a szaunavilág is üzemelhet az uszodában


KTE HUFBAU – Paksi FC II: így várják a meccset a vezetőedzők


Hengerelt az SG Kecskemét Futsal


Hétközi bajnoki mérkőzés: A Paks II. érkezik a Széktói Stadionba


Patvaros Zsolt, a Kecskeméti LC játékosának kedvenc fotói


KTE Kosárlabda: Névadó marad a Duna Aszfalt, a válogatott Horti Bálint érkezett


Galéria: Jó játékkal, népes szurkolótábor előtt győzte le a KTE HUFBAU a Honvéd II. csapatát


KARC-KESI: Felnőtt országos bajnoki címek, egyéni csúcsdöntések – interjú Szűcs Szabinával és Palkovits Istvánnal


Kesport Kávéház: Ujhidy Tibor mindig az összefogás erejében hitt


Jön az első hazai meccs: a Honvédot fogadja a KTE-HUFBAU


Dramicanin és Pesakovic is Kecskeméten


Forgács Tamás, a KTE-Piroska Szörp kézilabdázójának kedvenc fotói