Menü

E-sport: Vágó “Lecke16” Levente nyolc közé került az NGES FIFA20 bajnokságban

Március 15-én ért véget az idei első NGES (Nemzeti Gaming és eSport Sportági Szövetség) FIFA20 Esport Bajnokság. Ennek befejeztével került volna megrendezésre a legjobb teljesítményt nyújtó játékosok Szuperkupája, ami sajnos a koronavírus-járvány miatt elhalasztásra került. A KTE HUFBAU játékosa, Vágó Levente a eSport Szombathely friss igazolásaként a nyolcadik helyen végzett a tabellán. 

Vágó Levente (Lecke16):  November elején kezdődtek a selejtezők, kvalifikációk, szerencsére akadály nélkül bejutottam a top 32-be. Innen bekerültem a Playstation első osztályba, tehát a  2020-as Fifa bajnokság legjobb 16 játékosa közé. A tabella első nyolc helyezettje részvételt nyert a Szuperkupa Döntőbe, ahol offline mérkőzhetünk meg egymással Budapesten. Ide nyolcadikként sikerült bekerülnöm, azonban a koronavírus miatt a verseny elmaradt. 

Ahogy bekerültem az első osztályba, még csak “civil” játékos voltam, támogatás nélkül. Az első osztály feltétele, hogy csak olyan játékosok játszhatnak, akik igazolt versenyengedéllyel rendelkeznek, magyarul e-sport klubhoz tartoznak. Ekkor jött Szombathely a képbe, hozzájuk szerződtettem, így a Nemzeti Bajnokságban már az eSport Szombathely játékosaként indultam, mint Lecke16. (Régóta Lecke a becenevem, a 16-os pedig a mezszámom) 🙂 

Azt még hozzátenném, hogy lehetett volna ez sokkal jobb is, de nekem jelenleg a nagypályás foci az első, így 4-5 meccsel kevesebbet játszottam. Tehát matematikailag sem volt esélyem, hogy feljebb jussak, így annak is örültem, hogy kevesebb mérkőzéssel  8. helyezést tudtam elérni. Jelenleg “bérelt” helyem van az első osztályban, a következő bajnokságban innen folytatom. 

 

(Marozsi Szimonetta/kesport.hu)


Kecskeméti kosaras lány lett az év játékosa az USA-ban


ZaklajdaTeam HomeWorkout #2 [átmozgató edzés] | KeSport


Kesport TV: Felelsz vagy mersz? Aki felel: Bencze József, a KTE-Piroska Szörp szakmai tanácsadója


#maradjotthon – Palkovits István kedvenc otthoni időtöltései


Recept percek: Zaklajda József kedvenc receptje – Brutál Kencsó 2.0


Kesport TV: Felelsz vagy mersz? Aki felel: Lengyel Leonetta, a GBB Zrt Kecskeméti NKSE beállója


Sipeki Levente, a KTE-Piroska Szörp átlövőjének álomcsapata


#maradjotthon – Mészáros Dávid kedvenc otthoni időtöltései


13 + 1 kérdés Amarildo Deliuhoz, a HÉP-KRC röplabdázójához


Szinte az összes kontinensen kosarazott, de Kecskemét volt az egyik kedvence – múltidéző Cory Bradforddal


#maradjotthon – Bartolák Lilla kedvenc otthoni időtöltései


A délvidéki Blue Betyars szurkolói gyűjtést szerveznek


Recept percek: Major Dávid kedvenc receptje – Tejszínes brokkolis csirkemell


Kesport Kávéház: Bíró Balázs egyszer edzőként is letenné névjegyét Kecskeméten


#maradjotthon – Kmegy Máté súlyemelő kedvenc otthoni időtöltései


Sallai Bence, az SG Kecskemét Futsal játékosának álomcsapatai


Recept percek: Palotás Fanni kedvenc receptje – tárkonyos csirkeragu leves gazdagon és palacsinta


Kesport TV: Felelsz vagy mersz? Aki felel: Szrnka Levente, a KTE-Piroska Szörp beállója


#maradjotthon – Kitl Zoltán kedvenc otthoni időtöltései


#maradjotthon – Schlégl Odett, a KKC kosárlabdázójának kedvenc otthoni időtöltései