Menü

Olimpia: Ujhidy Tibor szerint nem lehetett kérdés, hogy halasztani kell

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) március 24-én hivatalosan is bejelentette, hogy elhalasztják a nyárra tervezett tokiói olimpiát a koronavírus-járvány miatt. A döntés hosszabb ideje a levegőben lógott, több ország a napokban jelezte is, hogyha az eredeti időponthoz ragaszkodnak a szervezők, nem utaznak el versenyzőik az ötkarikás játékokra. A döntésről, illetve annak következményeiről Ujhidy Tiborral, a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér elnökével beszélgettünk. 

Mennyire lepte meg döntés, egyáltalán lehetségesnek tartott-e bármilyen más döntést az olimpia sorsát illetően? 

Mindenképpen üdvözlöm ezt a döntést, hiszen egyrészt kiszámíthatatlan ennek a járványnak a kimenetele, másrészt a sportolók sem tudtak volna már felkészülni normálisan ilyen körülmények közt. Nem mellesleg, a kvalifikációk zöme sem tudott lebonyolódni, így sok olyan versenyző nem tudott kijutni, akik ezt abszolút megérdemelnék. 

Sokan már előre falhoz állították szinte NOB-ot, több ország is lemondta volna a részvételt abban az esetben, ha nem ez a döntés születik. Lett volna értelme így kötni az ebet a karóhoz? 

Eredményekben és teljesítményekben is szegényes olimpiát láttunk volna ebben az esetben. A véleményem másik része az, hogyha esetleg ki is jelentették volna, hogy már nincs járvány, életveszélyes lett volna ilyen tömegeket összehozni, összezárni, gondolok itt a nézőkre és a sportolókra is. Melegágya lehetett volna akár egy újabb járvány kitörésének. Úgyhogy sportszakmai és egészségügyi szempontból is a lehető legjobb döntés született véleményem szerint. Nem lemondtak az olimpiáról, csupán halasztották. Így fel lehet készülni, a kvalifikációs versenyeket le lehet bonyolítani, illetve nyugodt körülmények közt lehet megrendezni egy világeseményt. 

Biztosan sok sportolóval beszélt már azóta a döntésről. Milyenek a visszajelzések? 

Szinte mindenki megérti, elfogadja és támogatja a döntést. Ez egy jó megoldás, még ha nem is egyszerű. Sportszakmai szempontból sokan kihegyezték magukat az olimpiára, ehhez igazították a felkészülésüket, így a formaidőzítést újra meg kell majd csinálni. Biztos vagyok benne, hogy meg fogják oldani. 

Nyilván van a történetnek egy szubjektív, emberi oldala is. A csapatsportban némileg egyszerűbb a helyzet, vagy menni kell nyáron egy világeseményre, vagy nem, az egyéni sportolók számára viszont valóban az olimpia a csúcs, mindent ennek rendelnek alá. Ungvári Miklós szomorúan nyilatkozta, hogy nem tudja, hogy végig tud-e még csinálni egy újabb felkészülést, formaidőzítést. A hasonló cipőben járó, utolsó dobásukra készülő sportolók esetében el tud képzelni valami kompenzációt? 

Ez egy nagyon érdekes téma, rögtön felmerül a kérdés, hogy hol húzzuk meg a vonalat? Ungvári Miki még mindig ott van a világ élvonalában, de egy másik sportágban hogyan lehet ezt mondjuk kivitelezni? Én nem látok erre egzakt megoldást így elsőre, ami általánosan alkalmazható lenne a kvalifikációk során. Borzasztóan kellemetlen ez az utolsó olimpiájukra készülő sportolóknak, ez nem vitás, talán valamilyen szabadkártyás formát egy bizony kor felett még el tudnék képzelni, de ez valóban inkább szubjektív dolog. Szomorú lenne, ha több ilyen sportember is lemaradna, de ezt sportáganként is meg kellene vizsgálni. 

Szvitacs Alexa biztos résztvevője volt az ötkarikás játékoknak, felkészítőjeként Önt is érinti ez a döntés. Hogyan gondolták át a startégiát? 

Alexa abszolút egyetért ezzel a döntéssel, személyesen érintett, érzékenyebben is reagál, hiszen neki is egy vírus okozott komoly problémát a szervezetében. Jobban meg tudja érteni így. Abban gondolkozunk, hogy a magyar csapatbajnokságban minél több játéklehetőséget adnánk számára az épek között, de egyelőre még nem tudunk részleteket a lebonyolításról. A cél tehát az, hogy minél több versenyen, meccsen vegyen részt. A felkészülés kitolódik, így időt is nyertünk ezzel, így még „tudományosabban” tudunk dolgozni. A kvalifikációs versenyekre neki már nem kellene mennie, de menni fog, mert szeretné megismerni az ellenfeleit, főleg az ázsiaiakkal nem nagyon találkozott még. Ha jól csináljuk ezt, akkor egy nagyon hasznos és jó tanulási időszak lesz ez számára. Nyilvánvalóan szeretett volna hamarabb olimpián szerepelni, adott esetben érmet szerezni, de esetében még előtte a jövő. 

Más kecskeméti sportolóknak adhat esélyt a halasztás a kijutásra? 

Ezt nehéz megítélni. Az olimpiai barátok köre létrehozott egy alapítványt az önkormányzat segítségével, melyen keresztül több olimpiára készülő versenyzőt is támogatunk. Nem lehet előre megmondani, hogy ez az egy év jelenthet-e ekkora előnyt valakinek. Tudomásom szerint nem állt úgy senki, hogy kvalifikáció közelében lettek volna, ilyen szempontból nyertek egy kis időt. Felmerül itt Boronkay Peti helyzete is, aki már szintén nem a legfiatalabb, nála fontos kérdés, hogy miként fogja bírni a plusz felkészülési időszakot. Lehet tehát élni is akár ezzel, de egy 5 éves felkészülés az olimpiára, az már nem kevés idő, rengeteg munkával jár. 

(Nyitray András)


Bartolák Lilla, a Röpke SE játékosának kedvenc fotói


Rangos nemzetközi versenyt nyert meg a kecskeméti kerékpáros – interjúk


Szegedi edzőmeccsel zárja a hetet a KTE HUFBAU


Patvaros Zsolt befejezte profi pályafutását, a KLC-ben folytatja


Történelmi napokon van túl a Kecskeméti Spartacus Sportkör és elnöke, Ujhidy Tibor – interjú


,,Az ukránok és a szerbek is jóval előrébb tartanak, mint a magyarok” – interjú az SG Kecskemét Futsal három légiósával


Csúcsok az év első speciális dobó bajnokságán – Grosán Pál magyar bajnok


Válogatott játékossal erősített az SG Kecskemét Futsal csapata


Hanusz Boglárkának áldozatot kellett hoznia, ezért távozott Kecskemétről – interjú a kézilabdázóval


Augusztusban már hét bajnoki találkozó vár a KTE HUFBAU csapatára


Futóklub indul Boronkay Péterrel és Bálint Zoltánnal szerdán az Atlétikai Centrumban – interjú


A szerb futsalválogatott összetartásán járt Aleksandar Gavrilovic


Újabb két érkezővel erősített a KTE HUFBAU labdarúgócsapata


A KNKSE elnöke, Veress Zsuzsanna rangos strandkézilabda tornát nyert csapatával – interjú


Tóth Ákos: Két támadót még mindenképpen igazolni szeretnénk


,,Még több munkám lett a COVID-nak köszönhetően” – videóinterjú S. Juhász Tamással


KTE LA: Indul a felkészülés, kialakult az edzői stáb


Kisjuhász Petra: „Már régóta dédelgetett álmom volt, hogy visszatérjek Kecskemétre kézilabdázni”


Kesport Kávéház: Nagyinterjú Dr. Bozóky Imrével, az MLSZ egykori elnökével


Képgaléria: KTE HUFBAU – FTC II. 3-1