Menü

Tetkó sztorik: Babolek Zoltán tetoválásai

A kecskeméti sportolók is otthon kénytelenek edzésben tartani magukat a koronavírus-járvány miatt, így ezt az időszakot mi is igyekszünk annak szentelni, hogy minél többet tudjunk meg róluk. Új sorozatunkban tetoválásaiknak járunk utána, elsőként a KTE HUFBAU futballistája, Babolek Zoltán mesélt a testét borító rajzok történetéről. 

Első tetoválásom nagyon fiatalon, 14 éves koromban készült, amikor 220 kilométerre kerültem szülővárosomtól. Sajnos a távolság és a három félidős szabály miatt szombaton és vasárnap is pályára léptem, így nem nagyon tudtam hazamenni se. Szüleimmel napi kapcsolatban voltunk, sokat beszéltünk, videón keresztül tartottuk a kapcsolatot. Rengeteget dolgoztak azért, hogy nekem minél jobb legyen a sorsom, de a távolság és a munka miatt ritkán tudtak csak megnézni a pályán. 2013 telén nővérem rákérdezett, hogy mit szeretnék karácsonyra, akkor kértem ezt a tetoválást. Tudtam, hogy mindenképp olyat szeretnék először, ami a szüleimet jelképezi. Akkoriban nagy divat volt a rózsafüzér, de nem szerettem volna mást utánozni, valami egyedit szerettem volna, amit máson nem látok vissza. A klasszikus kereszt helyett két részre bontottam, így jöttek a betűk, mivel édesanyám Zsuzsanna, édesapám Zoltán. Szerettem volna, ha minden mérkőzésemen ott vannak velem, legalább ilyen formában. 

A második tetoválásom azt jelképezi, ami az életem, ez a labdarúgás. Ez az a sport, ami lenyűgözött, ami nélkül nem tudnék élni. Jobblábas vagyok, így került a jobb bokámra egy klasszikus bőr labda, amivel kiskoromban a grundokon játszottunk. 

A jobb alkarom már összetett. Van itt koponya, homokóra, rózsa, harci madár, oroszlán, számok, idézet. A koponya jelentése az örök élet, a homokóra az idő múlását jelképezi. A két rózsa két dátummal kapcsolódik össze. A szívemhez közelebbi rózsa édesanyámat jelképezi az ő születési dátumával, a másik édesapámét, a rózsa jelentése a szeretet. Az idézet jelentése „soha ne add fel”, ami spanyolul jelenik meg. Az oroszlán jelentése az erő. Erős és kitartó embernek tartom magam, aki nem ad fel könnyen semmit. A harci madár lehetőségek, a szárnyalás, a boldogság és az erő jelképe. Van még egy dátum, az egyetlen nővérem születésének dátuma. Nagyon szeretem őt is. 

 

(Nyitray András)

 


KTE Akadémia: Gyarmati Ferencé lett a házi aranycipő


Gólkirályi cím, bajnoki címek, BL-csodák – Gombos Zsolt különleges futballélményei


Kesport TV: Elkezdte a munkát a KESI és a Kosárlabda Akadémia is


Szeberényi Gyula Tamás egyelőre nem érez pánikhelyzetet Kecskemét sportjában – interjú


„Mezei” iskolatanárból lett olimpiai elődöntős edző – múltidéző Skaliczki Lászlóval, a korábban Kecskeméten is dolgozó kézilabdalegendával


Forray Gábor távozik Kecskemétről


Újabb két évig Koós Károly marad az SG Kecskemét Futsal vezetőedzője


A KTE HUFBAU hivatalosan is megkapta az NB III-as licencet


Bogdán Bence, a HÉP-KRC játékosának kedvenc fotói


Kesport Kávéház: Nagy Zsoltnak 40 évesen adatott meg egyik legnagyobb sikere


KTE HUFBAU: Intenzív hete volt a csapatnak


SG Kecskemét Futsal: Az U17 és az U20 is bennmaradt az NBI-ben


Zaklajda József személyi edző gyerekeknek szervez sporttábort a felsőlajosi Krisztina Farmon


Galéria: Szépül a Széktói Stadion


Kesport TV: Horgássz kecskeméti sportolókkal – balatoni különkiadás


Felelsz vagy mersz? Aki felel: Ivkovicsné Béres Tímea, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője és a Kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia vezetője


,,Mindent meg fogok tenni, hogy újra a régi formámban játszhassak” – videóinterjú Tamaskó Ádámmal


KTE Akadémia: Nagyobb átjárással, csak a saját eredményeiket viszik majd a korosztályok


Gyászol a magyar kosárlabda – elhunyt Guóth Iván


Sokkal több a ponty, mint korábban? Igen!