A Kecskeméti Judo Club elnöke és vezetőedzője néhány éves megszakítással 1985 óta dolgozik Kecskeméten a sportágért, azok után is, hogy aktív versenyzőként több csalódás is érte. 1984-ben talán élete legjobb formájában volt, ám a szocialista blokk bojkottja miatt nem utazhatott az olimpiára, így csak a „Los Varsó” maradt számára, ahol aktuális világ- és Európa-bajnokokat győzött le. 63 évesen is napi 3 órát mozog, folyamatosan fejleszti saját edzőpályáját, a Sojkakört, melyre minden vasárnap várja a gyerekeket. 

Emlékszel rá, mikor jártál először judo edzésen? 

1969. szeptember 1-én. Majdnem 12 éves voltam ekkor, édesapám akkor váltott munkahelyet. Ott ismerte meg a kecskeméti judo legendás alakját, Nagy Lajost. Sok gond volt a magatartásommal, ezért javasolta, hogy valami olyan sportágat válasszon nekem, ami levezeti az energiákat, erre a judo alkalmas is. Amúgy kitűnő tanuló voltam, csak magatartásban voltak gondok. 

Rögtön ott is ragadtál? 

Szeptember 1-én elvitt fater, utána nem hagytam ki edzést gyakorlatilag. Most kihagyok egy párat, de most is csak emiatt a rohadt vírus miatt. Ott kezdtem, mai szemmel már elég későn, hiszen manapság 6-7 évesen már jönnek a gyerekek. Akkor még nem csúsztam ki annyira, elég gyors felfutásom is volt. A csoportomban heti két edzésem volt, de én bejártam az első pillanattól ötre, tehát a nagyokhoz is. Következő évben már serdülő magyar bajnokságot nyertem, aztán minden korosztályban folytattam ezt egészen juniorig. Utána aztán első felnőtt évemben is bajnok lettem. 

Nemzetközi szinten is letetted a névjegyedet, hiszen kétszer nyerted meg az IBV-t (Ifjúsági Barátság Verseny, a szocialista országok ifjúsági versenye). Hogyan készültél az első megmérettetésre? 

Ott még a keretedző se hitte el, hogy én leszek az egyetlen a magyar csapatból, aki nyer. Mert otthagyta a szőnyeget a döntőbe jutásnál. Egy mongol gyerekkel mentem, vezetett is, végig világított a tábla az ő oldalán. Éppen csak ippont nem tudott rajtam elérni, aztán húsz másodperccel a vége előtt kinéztem, és láttam, hogy a válogatott edző megy le a szőnyeg mellé. Nem volt túl korrekt dolog, de aztán abban a húsz másodpercben először megdobtam, aztán meg lefojtottam a srácot. Utána sétáltam kifelé a folyosón, jön velem szemben az edző, aztán mondta, hogy hát ilyen rosszul dolgozni még nem látott, satöbbi. Erre aztán annyit mondtam neki, hogy na figyelj, az a helyzet, hogy én nyertem egyelőre. A döntőben aztán a ruszki gyereket is elvertem, akitől a csoportban egyébként előtte kikaptam. 

1976-ban aztán megismételted ezt, ami talán még nagyobb bravúr volt, főleg azért is, mert nem egyszerű előzmények után vágtál neki Phenjannak. 

Akkor zajlott a montreali olimpia. 19 évesen nagy volt bennem az ambíció és a motiváció, napközben edzettem, mint az állat, éjszaka meg néztem az olimpiát. A szervezetem rettentően elfáradt. A régi uszodába jártam úszni, akkoriban ment egy sorozat a gyöngyhalászokról, abban láttam, hogy ők akár nyolc percig is bírják a víz alatt. Nekem 4:10 volt a csúcsom, de egyébként 50 métert simán úsztam víz alatt. Beugrottam, elindultam, de olyan szinten ki voltam fáradva, hogy 45 méternél puff, elájultam. Hajagos Pisti edzőcimborám húzott ki, ha ő nincs ott, akkor nekem szerintem kakukk van… Ez augusztusban volt, bevérzett a tüdőm, újra kellett élesztenie Matyi bácsinak, az úszómesternek. Kórház, tüdőembólia, egy tenyérnyi légzőfelület maradt szabadon, három napig oxigénpalackon voltam. Utána felkeltem, aztán olyan gyorsan regenerálódtam 19 évesen, hogy decemberben már juniorként megnyertem az IBV-t Koreában. A rendező ország két versenyzőt indíthatott, én mindkét koreaival mentem. Nagyjából ötezren voltak a csarnokban, de akkora csönd egyszer se volt szerintem, amikor a két sráccal mentem. Utána juniorban még egy Eb ötödik helyem volt. 

Innentől rákanyarodtál a felnőtt mezőnyre, rögtön elég nagy svunggal, hiszen 1981-ben már ezüstöt szereztél az Európa-Bajnokságon. Nem kis adalék ehhez, hogy akkor hazai rendezésű Eb-n szerepelhettél. Szép ezüst, vagy „csak” ezüst mára? 

Sajnos szakmai hibák tömkelegét követték el. Nem akarok én megint az edzővel foglalkozni, de mégis kell. Nevek nélkül azért az, hogy egy edző nem ismerte az aktuális szabályrendszert, az elég nagy probléma. Csoportban ugye hárman voltunk, ketten jutottunk tovább. Körbe vertük egymást, ezután az aktuális szabály azt mondta ki, hogy a reggel mért súly alapján jutnak tovább a versenyzők, tehát a két legkisebb. Na az edzők ezt nem tudták, azt hitték, hogy újra mérlegelés lesz, ezért elkezdtek verseny közben fogyasztani… El lehet képzelni, milyen terheléssel jár verseny közben egy kilót fogyni. Miután ez megvolt, akkor közölték, hogy ja, mégse kell. Így jutottam az egyenes ágra, a döntőbe megint az utolsó 30 másodpercben jutottam be, miután a román ellenfelemet combbal egy uchi-matával odavertem ipponra. A kondícióm egyébként kegyetlenül jó volt, rengeteget edzettem világ életemben, ez meg is látszott, a versenyek végén az ellenfeleim általában már csak kapkodtak a levegőért. Ezt bizonyították a felmérések is. A döntőben aztán egy ilyen fogyasztással közbeiktatott közjáték után az NDK-s Lehmannal találkoztam, aki egyébként jó cimborám azóta is. Ott sajnos már pszichésen és fizikálisan annyira ki voltam facsarva az előzmények után, hogy teljesen dekoncentrált voltam. Indítottam egy combot, mellé rúgtam, utána úgy odavert, hogy még most is fáj a hátam, ha belegondolok. 

A világbajnokságon a technika sem volt melletted, mi történt? 

Elromlott az óra egy perccel a vége előtt. Benullázott, akkor még nem volt videó. Nekem volt egy sidóm, illetve dobtam egy kokát. Ma már más a meglátás, az akciót helyezik előtérbe, de akkor a büntetést nézték. Mivel engem büntettek, ezért a bírók kihozták a jugó versenyzőt győztesnek, így végül ötödik lettem a vb-n. 

Bár csapatban nyertél Eb-t 1983-ban, azért volt egy törés ezután a karrieredben, ez mire volt visszavezethető? 

A világbajnokság után súlycsoportot váltottam, ami nem igazán jött be. 1983-ban aztán történt egy olyan dolog, hogy a világbajnokságra kivitték előttem a Németh Karcsit, amit nem értettem, mert az összes nemzetközi eredmény, minden mellettem szólt. Talán túl sok volt a kecskeméti versenyző abban a csapatban, mert azt azért meg kell említeni, hogy a Kincses Tibi meg a Kiss Endre is kerettag volt. Ezt nem bírták elviselni az akkori viszonyok, hogy a nagy Honvédból csak ketten lennének, a Kecskeméti SC-ből meg hárman az öt súlycsoportból. Engem akkor itthon hagytak, aztán jól be is durrant a fejem, elmentem egy sztriptízbárba dolgozni. Egyébként a Jancsó abban az évben volt itt a színházban, a Jöjj délre, cimborám! című kultikus darabot rendezte éppen, ami nem kis közerkölcs sértésnek számított abban az időben. A Borbély Vali volt a sztriptíztáncosnő, aki a Toronyház Étteremben lépett fel minden este egy számmal. Akkor már egyébként nagymama volt, ott hímezte a zoknit az unokájának a portás fülkében mellettem. 

A „szocialista erkölcsnek nem megfelelő viselkedés” egyben majdnem el is vitt teljesen a sportágtól. Miért vállaltad ezt? 

Két gyerekem volt, pénzt is kellett keresnem. Akkor profi sport nem volt még Magyarországon, benne voltunk a szocializmusban az összes szeretett hibájával együtt. Egyszerűen itthon hagytak, és kész. Ha ott faterom nem áll mellém, akkor ennek vége, én komolyan úgy gondoltam, hogy ennek a filmnek vége is van. 1983 szilveszterén aztán mondta, hogy elég már ebből az éjszakából, mindig csupa cigifüst vagy, menjél el, fussál egyet. Akkor még működött ez a szilveszteri futás, olyan 150-160 induló volt. Második lettem egy atléta mögött, akkor döntöttem úgy, hogyha még van bennem ennyi kondi, akkor odapakolom magam, kijutok az olimpiára! Nem volt egyszerű, 81 kiló voltam, tehát 10-et le kellett dobnom, hogy újra súlycsoportomban legyek. Ez az első hazai versenyre olyan „jól” sikerült, hogy a Gyetkó Misi megfogott és összevert. Hullaként álltam fel a szőnyegre, de sejtettem, hogy a következő jobb lesz. Jött a Hungária Kupa, amin 36 ország vett részt kb., azt megnyertem, majd a nyílt holland bajnokságot is behúztam. Akkor már nem tudtak mit tenni, mondták, hogy olimpiai kerettag vagyok, a válogatási elvek alapján egyébként magasan első is voltam. Jött az Európa-bajnokság, ami előtt azt találták ki, hogy mivel túl közel van az olimpia, a sérülések elkerülése érdekében nem viszik ki az elsőcsapatot, mi csak az olimpiára megyünk. Csak aztán az Eb után egy három héttel közölték velünk, hogy nem megyünk az olimpiára… 

Az 1984-es olimpiát Los Angeles rendezte, de a szocialista blokk bojkottja miatt nem mehettetek. Maradt helyette a varsói Barátság Verseny, amit akkoriban „Los Varsónak” is csúfoltak. Szomorúbb dobogósokat nem nagyon láttam még, mint az ott készült fotón. Bár bravúrok sorát szállítva húztad be az aranyat, ez végleg megtörte a lelkesedésed? 

Akkor megint bedurrant az agyam, lelkileg már nem bírtam ezeket a csalódásokat. Ott eldöntöttem, hogy más irányt vesznek az útjaim. Azon a dobogón mindenki vb és Eb érmekkel büszkélkedhetett, olyan mezőny gyűlt egyébként össze, hogy minden nagy ellenfelemtől elbúcsúzhattam igazából. Még a 85-ös Universiadéra elmentem, ami egy mini olimpia közeli színvonalat jelentett, ott harmadik lettem. Moravecz Ferivel elbúcsúztattuk már egymást a repülőn, mondtam neki, hogy én itt befejeztem, de leszállás után közölték, hogy sérülés miatt ki kéne mennie valakinek a világbajnokságra, én leszek az. Ott már olyan szinten alul voltam motiválva, hogy felálltam a szőnyegre, de semmi koncentráció nem volt bennem, hogy nekem itt még valami komolyabb dolgom lenne. 

Nagyon érdekelne, hogyha 84-ben ennyire csúcsformában voltál, akkor nem érzed úgy utólag, hogy lett volna még ebben több? 

Nem erről volt igazán szó. Az a helyzet, hogy talán fateromon kívül, nem is igazán motivált senki, aki úgy igazán mellém állt volna. Gyerekkorom óta minden versenyemen ott volt, követett, ahogy kell, a versenyeredményeimtől kezdve mindent vezetett. Tulajdonképpen Nagy Lajos után ő volt az edzőm. A többi edzővel valahogy nekem nem nagyon volt sikerélményem. 

Átkanyarodva már az edzői pályádra, ezek a felemás élmények is benned voltak akkor, amikor úgy döntöttél, hogy átadod a megszerzett tudást? 

Nem, teljesen más miatt lettem én edző. Főállású munkahelyem volt, amellett hobbiként kezdtem el foglalkozni a junior gyerekekkel. Az rögtön egy olyan erős generáció volt, amilyen azóta sem volt a kezem alatt. Egy Deák Feri junior Európa-bajnok lett, egy Zsoldos Zsolt ezüstérmes, Fekecs Józsi junior világbajnoki ötödik. Ez volt a mag, de ez egy korosztályban, ezen felül volt egy csomó magyar bajnoki, illetve egyéb sikert elérő versenyző, többek közt például Sárkány Laci vagy Balogh Levente. Utóbbi azóta egyik szponzora lett a klubnak a Szentkirályi Ásványvízzel. Ő is magyar bajnok lett, ott döngette a válogatott kapuját, csak neki ott volt riválisnak egy Hajtós Berci, aki extraklasszis volt a maga idejében. De említhetem Palincsár Lacit is, aki klasszis módon dobta az uchi-matát. Nagyon jó brigád volt együtt, olyan vasakaratú gyerek is volt köztük, aki nem ért el nagy eredményt, de törte és zúzta magát edzéseken. Ez így folyamatosan ment gyakorlatilag 1985-től 1992-ig, akkor szűnt meg a KSC, illetve kellett megalapítani a Kecskeméti Judo Clubot. 

Nem kis részben neked köszönhetően. 

Igen, abban már nem kis részem volt. Teljesen más világ volt, az állami mecenatúra szépen leépült zéróra, egyesületi alapon, támogatókra alapozva kellett letenni az élsport alapjait. Visszatérve még az előző felvetésedre, bennem egyébként nem maradt tüske a sportpályafutásomat illetően. Voltak nálam tehetségesebb versenyzők is, akik nálam eredménytelenebbül zárták a pályafutásukat. Nem azért akartam edző lenni, hogy én megmutassam a korábbi edzőimnek, hogy mit tudok én. 

A KJC-vel milyen eredményeket értetek el az elején? 

Ott 92-ben rögtön volt egy Szász Tamás, aki junior világbajnoki ezüstérmes lett. Ő ma Ausztráliában él és dolgozik. Zsoldos Zsolt felnőttben is ezüstöt és bronzérmet szerzett az Eb-n. 92-ben olimpiai kerettag volt, két meccset nyert is, de a belga mumusával nem bírt, így kiesett. 1993-ban aztán én elköltöztem Kecskemétről. 

Teljesen kimaradtál innentől a klub életéből, vagy azért figyelted a munkát? 

Ha itthon voltam, néha bejártam edzésre, illetve az elnökségben azért benne voltam, de nekem is fel kellett építenem a saját egzisztenciámat, amit judo mellett akkor nem láttam garantáltnak. Kipróbáltam magam 8-10 műfajban, aztán hazajöttem. Néztem, hogy szét vannak szakadozva a tatamik, teljesen leromlott állapotokat találtam ott a dodzsóban. Gondoltam ideje hazajönni, építettem egy házat itt kint a „Szarkásban”, aztán 2002-ben hazaköltöztem. Azóta gyakorlatilag istápolom a klubot. 

Hosszabb évek teltek el nemzetközi sikerek nélkül, ezen sikerült pozitív irányba változtatnod. Mi volt a fő szempont, ami mentén elindultál? 

Láttam az említett viszonyokat, akkor én úgy gondoltam, hogy eredmények nélkül ez a klub nem maradhat meg. Több időm volt beszállni a ringbe, körbe néztem az országban versenyzők után, és 2000-ben végül leigazoltam Ungvári Miklóst, Perge Ilonát, Kállai Zoltánt, Hammer Eriket, illetve további sportolókat, akikről azt gondoltam, hogy tehetségesek, illetve lehet rájuk alapozni. Ebből a brigádból Perge Ilona kétszer volt junior Európa-bajnoki bronzérmes, Ungvári Miklós 2002-ben Mariborban megnyerte az első felnőtt Eb-jét, ott elkezdődött egy szédületes karrier, ami Eb címekkel, vb bronzokkal, olimpiai ezüsttel folytatódott. 2009-ig volt itt, ő volt ebben az időszakban a legeredményesebb versenyzőnk. 

A válogatott mellett is dolgoztál, itt milyen élményeket szereztél? 

2005-2009-ig a felnőtt férfi keret edzőjeként dolgoztam, nem kis sikerrel vezettem a válogatottat. Rióban a világbajnokságon négy bronzérmet szereztek a magyar judosok. Az ötéves szerződésem lejárta után viszont elegem lett a sok utazásból és a repülésből. Az elnökkel közös megegyezés után nem hosszabbítottuk meg a szerződést a szövetséggel. Erre volt egy másik különleges okom is, mert lányom, Lara iskolás korú lett, szerettem volna mellette lenni, ahogy felnő. Három idősebb testvére nem sokat látott belőlem, míg keretedzősködtem. Ő is elkezdett egyébként sportolni, véletlenül pont a judót választotta… 

Mi törte meg ezeket a sikeres éveket? 

2008-ban jött a gazdasági válság. Ekkor a legfontosabb szponzorunk, Somogyi Endre – aki egyben a klub elnöke is volt – kiszállt. Nem volt más választásom, senki se akarta átvenni az elnöki posztot, úgyhogy bevállaltam. Mai napig próbálom különböző viharok közt életben tartani a klubot, most biztosan megint lesz egy ilyen kihívás a vírus miatt, biztosan megtépázza majd a szponzorokat. Szerencsére azért még mindig vannak, akik stabilan mellettünk állnak, főtámogatónkat, Balogh Leventét már említettem, de Somogyi Endre is sokszor megtámogatja azért különböző rendezvényeinket. 

Ez egyértelműen egy komoly irányváltást jelentett, helyben kellett kinevelni olyan versenyzőket, akik nemzetközi szinten sikeresek lehetnek. Kiket emelnél ki? 

Juniorban Fogasy Gergő volt kiemelkedő, aki kétszer nyert U23-as Eb-bronzot. Vele majdnem lezárult ez a sor, de jött Szabó Csaba, aki 60 kilóban 2016-ban U23-as Eb-ezüstöt szerzett. 2016 óta nemzetközi címünk nem volt, Szabó Csaba jutott még ki azóta felnőtt Eb-re és vb-re, ő azért stabil kerettag volt. Az ő súlycsoportja számít szerintem az egyik legerősebbnek, technikailag és kondiban is, ez a legkisebb súlycsoport a férfiaknál. Rengeteg jó versenyző van, komoly ázsiai túlsúllyal. Csaba tavaly ment el Budaörsre tőlünk, úgy gondolom ki lett menedzselve rendesen, szép dolgai voltak, de azóta a felnőttben sajnos elmaradtak számára is a sikerek nemzetközi szinten. Jelenleg egy széles bázisú utánpótlásunk van, szerintem az egyik legnagyobb létszámot építettük fel Kecskeméten és környékén. Hetényegyházán testnevelés óra keretein belül három osztálynak tartunk edzéseket, de Jakabszálláson és a Vásárhelyiben is ott vagyunk, emellett három csoport jár a Bóbisba, ez többszáz gyereket jelent. 

A Sojkakört se hagyjuk ki, mert egy fontos helyszín a gyerekek számára, ezt te magad építetted. Hogyan jött az ötlet? 

Vasárnap 10-12-ig mindig várjuk a gyerekeket, persze most nem. Magamról neveztem el, de nem azért, mert nagyképű vagyok. Egyszerűen azért, mert amit itt létrehoztam a szarkásban, az mind a saját munkám eredménye. 63 éves vagyok, napi három órát mozgok. A judót már nem annyira erőltetem az ízületeim miatt, de helyette talicskázok, dombokat építek, hogy legyen egy kis ellenállás az Alföldön. Van egy 620 méteres futópálya, négy dombbal. Itt, ahol lakom, ez egy kéthektáros erődben van tulajdonképpen. Csináltam egy szabadtéri kondipályát is, tele van különböző szerkezetekkel, amiket mindig újítok, aztán vasárnaponként várom az összes gyereket meg a szülők is ki szoktak hozzám jönni. Ha könnyítenek majd a kijáráson, akkor először a Sojkakört fogom megnyitni, addig is karbantartási munkákat végzek. Szabadtéren, 2 hektáron a 10 méteres távolságot is lehet egymás között tartani. 

A koronavírus miatt most sok a bizonytalanság, de mégis milyen tervek lebegnek most a szemed előtt? 

Most ott tartok, hogy van 4-5 fiatal edző a klubban, nagyon bízom benne, hogy valaki átveszi a csoportjaimat előbb-utóbb. A vírus miatt a mi helyzetünk sem lesz könnyű, de volt már ilyen a klub életében, biztos vagyok benne, hogy ezen is túlleszünk. 

Családon belüli megoldás nem merült fel erre az átvételre? 

Egyelőre nem. Az egyik fiam elment Zalaegerszegre, ott annak a régiónak az elnöke is lett Sanyika, ráadásul neki is megvan a stabil állása. Én erre is neveltem a gyerekeimet, hogy a sportolás mellett azért legyen egy tuti civil pálya, egyébként mindketten válogatottak voltak. Tibike testnevelő tanár és szakedző, de a mostani munkája mellett heti 3-5 edzést tud tartani, napközben őt nem is lehet igénybe venni. Ahhoz, hogy komoly edző legyen valaki, ahhoz 7-8 edzést kell tartani a versenyzőnek, ezt csak úgy lehet beosztani, ha délelőtt is van legalább 3 edzés. Cseh Márk is saját családi vállalkozásban dolgozik. A gyerekek egyébként nagyon szeretik, de két éve edzősködik csak, kell még egy kifutás, mire egy junior gyerekkel sikerül megtalálnia a hangot. Horváth Levi most néz szembe éppen az államvizsgájával. Biztosan lesz olyan majd, aki alkalmas. Nekem már nincs sok időm edzőként, maximum egy 10 évem. 

(Nyitray András)

Vélemény, hozzászólás?