Az SG Kecskemét Futsal Club májusban ünnepli 5 éves fennállását, melyet az NBI-es szerepléssel tettek teljessé. Ahogy a járványhelyzetben minden klub és bajnokság sorsát illetően sok a kérdés, úgy nincs ez másként a kecskeméti együttesnél sem, ám dr. Vercz Tamás, az együttes elnöke igyekszik minden forgatókönyvre felkészülni, ennek apropóján beszélgettünk vele hosszabban.

A Kesport Kávéházat jellemzően azzal indítjuk, hogy az adott vendégtől megkérdezem, egyáltalán hogyan is került kapcsolatba a sporttal. Esetedben ez hatványozottan izgalmas, hiszen tudomásom szerint a futsalra akkor kezdtél el jobban figyelni, amikor megalapítottátok a klubot. Jól sejtem, hogy egyébként a focival indult minden? 

Igen! Soltvadkerti gyerek vagyok, erre ma is büszkén tekintek vissza, anyukám a mai napig ott is él. Mint minden falusi, kisvárosi gyerek, én is elkezdtem anno focizni. Nagy lehetőségek nincsenek, kosárlabda és vízilabda nincs, kézilabda is minimális szinten. Mit csinál a falusi srác? Elkezd focizni. Ahogy az lenni szokott, haladtam szépen a ranglétrán az utánpótlásban, még a megye I-ben is játszottam egy keveset. Eljött aztán az idő, hogy eldöntsem, hogy sport, vagy tanulás, ezt apukám is elmondta. Nem hiszem, hogy mertem volna a focit mondani, így abba is maradt igazából, totál amatőr szinten a JATE bajnokságban játszottunk még Szegeden a barátokkal. 

Mely klubok, játékosok voltak a kedvencek? 

Szerintem ez mindenkinél úgy néz ki, hogy az a csapat és azok a játékosok ivódnak be az agyba, melyeket először lát gyerekként. Én pont abban az érában kezdtem el feleszmélni, amikor az AC Milanban volt a mágikus holland trió: Gullit, Rijkaard és Van Basten. Nem volt kérdés, hogy Milan drukker leszek, imádtam nézni őket. Magyar vonalon hoztam magammal a családból a szeretetet, apu nagy honvédos volt. Így lettem én akkor Budapest Honvéd drukker. Nem mondom, hogy hatalmas szurkoló vagyok, de ha itthonról meg kéne jelölnöm egy csapatot, akkor őket mondanám. Emellett azért én még nyomtam gombfocit, a legnagyobb magyar játékosok nevei már 4-5 évesen belém rögzültek. 

Hogyan kerültél Kecskemétre? 

Én gimnazistaként már kecskeméti voltam, a Református Gimnáziumban végeztem. Egyetem után aztán itt kerestem és találtam munkát. Fel is elevenítettük a régi baráti kört, ami fontos alapja volt egyébként annak, hogy végül futsal klubot csináljunk. A közös kapocs a foci volt, tornákra kezdtünk el járni, akkor még fiatalon azért én is befértem. Ment a katonás bajnokság, országos tornákra is elmentünk, ez nagyjából 5 évig ment. 

Mi volt a fordulópont, ami miatt tovább léptetek ebből? 

Móra Viktor mondta először, hogy kezd unalmassá válni az egész, hogy mindig ugyanazokkal játszunk, ugyanolyan meccsek vannak. Akkor kérdeztem meg, hogy oké, de mi lenne akkor az ötlete, erre vágta rá, hogy futsal. Azt se tudtam miről beszél még akkor… Utánanéztem, és mondtam neki, hogy ez azért sokkal komolyabb dolog, mint amire elsőre gondoltam. Eltelt végül két év, és addig rágtuk magunkat a dolgon, mígnem beneveztünk. 

Mit vártál egyáltalán ettől a történettől, hogyan esett a „választásod” a mecénás klubelnök pozícióra? 

Egy ideig ugye előtte én is játszottam köztük, de aztán amikor rájön az ember, hogy egy tíz évvel fiatalabb háromszor megkerüli, akkor elgondolkozik, hogy ez így annyira nem jó. Utána a partvonalon kívül maradtam. A tornákhoz is kellett már pénz a nevezésre, utazásra, én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a vállalkozásomnak köszönhetően tudtam segíteni ebben. Innentől kezdve privilégiumot is érezhettem arra, hogy partvonal mellől kiabálhassak, hogy előre, vagy éppen hátra. Ez szerintem minden embernek egy élmény, hogy kvázi a saját csapata, baráti köre meccsein ott szaladgál a vonal mellett. Maga a klub egyébként most május 15-én ünnepelné az ötödik születésnapját, akkor még Hájer Sanyi bácsival ültünk le a Lánchíd tornateremben megtartani az első toborzót. 

Így lett a baráti társaságból gyakorlatilag klub? 

Mondhatni, hiszen mindenkinek felvázoltuk ezt a lehetőséget, de nem mindenki vállalta, így kevesen lettünk volna. Muszáj volt toborozni, de természetesen teljesen amatőr szinten kezdtük ezt el. Kicsit előre fogok most szaladni, de az az időszak talán közelebb fog állni mindig a szívemhez, hiszen valóban baráti körről volt szó. Nem volt eredménykényszer, nem kellett megfelelni igazából senkinek, csak saját magunknak. Elmentünk, játszottunk egy jót, nyertünk vagy nem nyertünk. Az első évben például volt, hogy Pécsen kaptunk vagy 13 gólt. 

Feltételezem, maradhatott volna akár minden ilyen alapokon, de jól sejtem, hogy azért már ekkor is az hajtott, hogy mindig kicsit előrébb lépjen a klub? 

Az említett 13 kapott gól például akkor is beleivódik az emberbe, ha nincs eredménykényszer. Valóban, bennem is az dolgozott, hogy egy picit mindig tegyünk rá erre, és ez így zajlott éveken keresztül. Lépjük meg ezt is! A jövő fogja eldönteni, hogy ezek a lépések helyesek voltak-e. 

Konkretizálhatjuk a szerinted mérföldkőnek számító lépéseket? 

Amikor egy baráti társaságról van szó, akkor nem beszélünk a pénzről. Akkor arról van szó csak, hogy valaki fizesse ki a termet, utazási költséget. Az első nagy lépés egy klub életében, ha ez a baráti társaság kezd átalakulni valami mássá, amikor bizonyos dotációk jelennek meg, legyen ez akármilyen szint is. Kezd érdeklődés megjelenni a klub irányába, ami abba az irányba hajt, hogy előrébb lépj. Ez az első nagy lépés. Utána jön a klubfejlődés, amikor nem feltétlen csak helyi fiatalokra támaszkodsz, hanem máshonnan is próbálsz behozni ügyes gyerekeket. Sokan talán nem gondolják, de egy 120 ezres városban is nehéz csak helyi fiatalokra támaszkodni. Ekkor kezdtünk el más településeken is szétnézni, de ez magával hozza az újabb költségeket, büdzsét kell emelni, ami viszont arra is rákényszerít, hogy szakmailag is lépjél előre. A betett pénzért eredményeket szeretnél látni, de ezt kell mutatnod a város és a szponzorok felé is. Az utolsó nagy lépés esetünkben az NBII-es ezüst, ezután jött a lehetőség, hogy zöld asztal mellett feljuthassunk az NBI-be. Hirtelen jött, de ettől függetlenül is ott motoszkált a fejekben az, hogy egy ilyen eredmény után egy-két éven belül csak fel lehetne jutni. 

Mekkora lépés ez az utolsó nagy lépés, mekkora ugrás volt az NBI? 

Teljesen más kávéház, leginkább a légkör miatt. Itt egyébként megint meg kellett tenni egy komoly lépést, idegenlégiósok felé nyitni, közben persze az egyensúly megtartásával. Érzékeltetve, hogy mennyi munka is volt ebben az öt évben, a jelenlegi veszélyhelyzetben több időm volt eddig magamra, mint az utóbbi öt évben összesen szerintem. A fejlődés magával vonzza természetesen a rengeteg munkát is. 

Nincs olyan tulajdonos vagy elnök szerintem, akinek a fejében ne fordulna meg időnként, hogy hagyjuk az egészet. Nálad volt ilyen? 

Nem is egyszer… A kollégák és a barátok ismerik már a dumámat erre. Amikor a legnagyobb feszültség, vagy csúcspont volt, akkor csak annyit mondtam, hogy én ezt az egészet egy forintért bárkinek eladom. Neked is mondtam szerintem, hogy gyere Andris, adj egy forintot és csináld nyugodtan! Szerintem ilyen periódusok mindenkinél előfordulnak. 

Nem éltem végül az ajánlattal, ahogy más sem, de szerintem az adásvételi szerződés előtt amúgy is visszakoztál volna. Jól sejtem? 

Ez így van. Az a helyzet, hogy sokszor nem is én találtam meg ilyen helyzetek után a motivációt, hanem a motiváció talált meg engem, gondolok itt például az NBI-re. Akkora kihívás volt, hogy arra nem lehetett nemet mondani klubvezetőként. Mindig kritikusan próbálok egyébként nézni magamra és a klubra, őszintén szólva, egy kicsit el is rontottuk a dolgokat szerintem. Amikor egy vállalkozás hirtelen nagyra nő, mint egy lufi, akkor az egyszemélyi vezetés különösen nagy kihívás. Ez a Scoregoal esetében rám testálódott valamiért, ami nem feltétlen jó. A következő nagy feladatunk majd a folytatásban az lesz, hogy a szervezeti egységeket valamilyen szinten átalakítsuk, mert sokszor azt éreztem, hogy rengeteg teher van a vállamon, amit akár le is adhattam volna másnak. Nem feltétlen kell mindig mindenben nekem dönteni. Ez is egy fontos lépés lesz majd a klub fejlődésének szempontjából. 

Ahogy az MLSZ alá tartozó összes bajnokságra, úgy a futsal NBI-re is igaz, hogy jelenleg a levegőben lóg a 2019/2020-as szezon sorsa. A folytatásra még az esetleges enyhítések után is kevesebb sansz mutatkozik itt, hiszen kevés klub mondhatja el magáról, hogy minden játékosa profi státuszban szerepel. Vegyük úgy, hogy itt vége a bajnokságnak, ennek tükrében hogyan értékelnél? 

Látni kell, hogy amikor megszereztük az ezüstöt az NBII-ben, akkor egyáltalán nem gondoltuk mi azt, hogy fel fogunk jutni. Utána jöttek a pletykák, hogy több csapat esetében is vannak kérdőjelek. Ennek ellenére nagyon kevés időnk maradt, éppen ezért gyakorlatilag az NBII-es együttes 90 százalékát meg is tartottuk. Az természetesen nem volt reális cél, hogy ebben a formában mi azonnal felvegyük a versenyt az NBI-ben edződött csapatokkal, maximum álom. A bajnokság lebonyolítása áll egy alapszakaszból, majd egy alsóházi és felsőházi rájátszásból, ezek gyakorlatilag teljesen külön egységet képeznek. Úgy döntöttünk, hogy az alapszakaszban meglátjuk, mire leszünk képesek, másrészt az is szempont volt, hogy az NBII-es ezüstöt kiharcoló társaság megérdemelte ezt a lehetőséget, hogy kipróbálja magát. Az idő végül azt igazolta szakmailag, hogy ebben a formában nem lehetett kijelenteni, hogy ez a csapat benn fog maradni, noha ez volt a célunk. Nem indult egyébként rosszul így sem a bajnokság, tudtunk meglepetéseket okozni, de utána azért kiismertek gyorsan minket a rutinos ellenfelek. Megjegyzem, ugyan jöttek a vereségek innentől, de nem a zakók. Összességében becsülettel helyt álltunk, de éreztük azt, hogy ez kevés lesz. Ekkor döntöttünk úgy, hogy nézzünk idegenlégiósókat, három srácot sikerült is idecsábítani. Kvázi keveset játszottak, mert elég gyorsan lezárult a bajnokság, de amit az edzőmeccseken mutattunk velük, vagy amit Dunaújvárosban és a Veszprém ellen, annak alapján szerintem nem mondok nagyot azzal, hogy reális esélyünk lett volna a bennmaradásra a pályán is. Én egyébként nem vagyok csalódott az első NBI-es szezonunk miatt, voltak nagyon szép meccseink, például a Debrecen elleni hazai siker. Hiába kaptunk ki például Szombathelyen, az első félidő után 0-0 volt az állás, ami azért megmarad az emberben, hiszen egy Haladásban világszínvonalú játékosok játszanak. Azt azért látni kell, hogy ez más szint, tehát építkezni kell majd tovább. 

Milyen döntés születhet egyáltalán a folytatásról, vagy lezárásról? 

Nehéz helyet. Ha folytatni akarjuk, mikor folytatjuk? Júliusban teremben? Nem egyszerű. Az idegenlégiósókat akkor vissza kell hívni, hiszen mi hazaengedtük őket. Másik helyzet a lezárás, de hogyan? Marad a 10 csapatos bajnokság? Lesz kieső, vagy nem lesz kieső? Felemelik 12-re? Rengeteg kérdés van, ami esetünkben azért is növeli a bizonytalanságot, mert a vonal alatt állunk. Ilyenkor legyen okos az ember, hogy mit mondjon a szponzoroknak is. NBI? NBII? Mit kellene támogatni? Nehéz ez, én egy picit szenvedek is ettől, mert sosem szeretem azt, amikor nem tudom mi következik. 

Azt veszem ki azért a szavaidból, hogy az SG Kecskemét Futsal Club a következő szezont is az NBI-ben tervezi, ha erre megkapja az esélyt. Így van? 

Igen. Erre készülünk, csak most lenne egy picit több időm arra, hogy ezt felépítsem. Gondolok itt a szponzorációs támogatásra, városi támogatásra, egyebekre, amik segítik a klub működését. Erre tavaly két hetünk volt összesen. Mindenki azt szeretné, hogy Kecskemétnek továbbra is NBI-es csapata legyen, de azért a sportfinanszírozás oldaláról kicsit félek a jövőtől, mert nem egyszerű évek jönnek, szerintem egyetlen sportágnak sem lesz könnyű a következő 2-3 év. 

Hogyan lehet így tervezni a következő szezont? 

Karcsival és a játékosokkal is folyamatosan beszélgetünk. Igyekszünk felvázolni a különböző forgatókönyvekre a különböző variációkat. Most azt a döntést veszem alapul, hogy megyünk tovább és nem lesz kieső, maradunk az NBI-ben és meglesz a megfelelő költségvetésünk is hozzá. Ebben az esetben egy picit biztosan átalakul majd a keret. Továbbra is azon vagyunk, hogy lehetőleg fiatal kecskeméti játékosaink legyenek, jó példa Récsei Peti és Szedmák Roli is, akik pont az akadémiáról nőtték ki magukat, majd kerültek hozzánk. Továbbra is szükségünk lesz ugyanakkor idegenlégiósokra, mert be kell hozni a tudást és a minőséget Kecskemétre, de emellett szeretnénk azokat is megtartani a jelenlegi keretből, akikre alapemberként lehetett számítani ebben az évben. Hogy egy picit előrébb lépjünk, ahhoz viszont feltétlen kell 2-3 játékos érkezése. A terv egyébként az, hogyha lefújják a bajnokságot, akkor július utolsó hetében szeretnénk elkezdeni a felkészülést a következő idényre. Vegyük most azt a forgatókönyvet, hogy olyan döntés születik, hogy csak NBII-ben indulhatunk. Akkor sokkal kisebb költségvetéssel fogunk dolgozni, szinte 90 százalékban fiatalokra építve. Akkor 2-3 éven belül kellene felépítenünk egy éremesélyes NBII-es csapatot. Ott van az utánpótlás is, ami számunkra mindig komoly fejtörést okoz, hogyan is rakjuk össze. Itt is szeretnénk szakmailag előre lépni, ami azt jelenti, hogy annak a 20-30 gyereknek olyan alapot adjunk, amivel könnyebben lépnek be a felnőtt futsalba. Idén az U15-öt egy picit komolyabban vettük Móra Viktorral, többet szakmáztunk, amibe Karesz is besegített. A cél az, hogy futsalspecifikusabbá tegyük a munkát itt is. Azt látjuk, hogy ki lehet nőni innen is, lehet utánpótlás válogatott az ember, jó példa megint Récsei Peti. Ha ezt jól csináljuk, lehet itt is egy kiugrási pont. 

Sok a bizonytalanság a sportban, miként látod ezt a futsalban, átírhatja-a a koronavírus a mezőnyt?

Biztosan marad továbbra is 2-3 kiemelkedő csapat, egy Berettyóújfalu, egy Haladás, egy Veszprém, egy Dunaújváros, vagy egy Fradi szerintem nem lesz rosszabb. Őket utolérni szerintem nem nagyon lehet senkinek. Utánuk jön majd 5-6 csapat, akik egy nagyon erős középmezőnyt alkotnak majd, ők harcolnak majd a minél jobb helyezésért. Egy bővítéses döntés esetén az lesz majd a kérdés, hogy a felkért klubok milyen szintet képviselnek majd, milyen költségvetést tudnak behozni. A kérdésre visszatérve, szerintem lesz olyan csapat, mely bedől. Nem akarok persze vészjósló lenni, de szerintem a veszély szele eléri majd azokat a csapatokat, akik kevesebb pénzből tudtak dolgozni, így lehet olyan klub, mely bedobja a törölközőt. Magunkra nézve egyébként azt mondom ebben a helyzetben, hogyha legalább tartani tudjuk a mostani büdzsét – amivel közép-alsóházban voltunk a mezőnyben – akár növelni egy 10-15 százalékkal, ami nem túl nagy összeg, akkor simán a középmezőnyben lehetünk. 

A finanszírozás kapcsán kanyarodjunk át kicsit egy álomra, ez a ti esetetekben a Katona Gimnáziumba tervezett csarnok. Természetesen vannak ebben a helyzetben ennél jóval fontosabb kérdések is, de mégis beszéljünk róla, változott-e valamit a projekt sorsa? 

Azt mondhatom, hogy ez a projekt most fut igazán. Jelen pillanatban is zajlik egy háttérmunka, amit az építészmérnökök végeznek. A legfontosabb az, hogy egy építési engedéllyel ellátott, engedélyes tervdokumentáció, illetve kiviteli tervdokumentáció készüljön el. Múlt héten én mindkettőt megkaptam. Ez azért fontos, mert most jön az az időszak, hogy az MLSZ tao-osztályával megkezdődnek az egyeztetések, meglátjuk, hogy kapunk-e rá ténylegesen jóváhagyó határozatot. A város oldaláról a jelenlegi helyzetben is figyelnek arra, hogy operatívan közreműködjenek a dologban, menjen a projekt minden szempontból. Kettős érzelmek viszont vannak bennem, mert azért itt vannak és működnek klubok, és a működés szempontjából sokkal nehezebb fenntartani ezt a történetet most. Maga a csarnok tehát jól halad, azt le is kopogom, azzal semmi gond nincsen. 

Ennyi év távlatából mennyire álltál át a futsalra, mennyit változtak mondjuk a meccsfogyasztási szokásaid? 

Nagyon sokat változott. A nagypályánál már a szívem szerint nézek meccseket, például KTE meccseket, ha már hosszú ideje itt élek Kecskeméten. Az NBI-hez már erősebb unszolás kell, hogy végig lekössön. Százalékban nézve szerintem 80-20 az arány a futsal javára. A futsal kapcsán azért továbbra is tartom, hogy a nagypálya kiegészítő sportága, ennek megfelelően sokkal kevesebb is a médiában megjelentethető meccsek száma, amit akár TV-ben, vagy streamen meg lehet nézni. Az egyik legnagyobb élményem, amikor a magyar válogatott kijutott az Eb-re, akkor a klub már jó másfél éve megvolt Kecskeméten. Kimentünk Belgrádba, ahol óriási élmény volt az, hogy egy nagy csarnokot is meg lehet tölteni nézőkkel egy futsal meccsen. Ott már azért láthattam olyan futsal játékosokat, akik azon a szinten voltak, mint a Milan holland triója. 40 fölött persze itt már nem arról van szó, hogy felnézek rájuk, de szenzációs futsalosok, ilyen például Ricardinho. Szintén nagy élmény volt, amikor Koós Karcsival tavaly elmentünk Berettyóújfalura a BL négyes tornájára, ami a továbbjutásról döntött. Kazah és orosz csapatot is láttunk, nagyon jók voltak! És nem brazilokkal, hanem valóban helyi gyerekekről beszélek, ettől egyelőre még nagyon messze vagyunk. 

(Nyitray András)

Vélemény, hozzászólás?