Menü

16 csapat kapott megye I-es licencet, nincs köztük az SC Hírös-Ép!

Az MLSZ BKMI április 30-án adott hivatalos tájékoztatást a megye I-es licenceljárás végeredményéről. Bár a bajnokságok itt is fel vannak függesztve jelenleg, természetesen zajlik a 2020/2021-es szezon előkészítése, és most már azt is tudjuk, mely 16 csapat alkothatja a megyei élvonalt. A legnagyobb meglepetés, hogy az SC Hírös-Ép gárdája nincs ott a névsorban, de az is biztos, hogy nem lesz újabb Bács megyei csapat az NBIII-ban. 

Összesen 16 csapat adta be, illetve kapta meg a megye I-es licencet azok után, hogy április 10-i határidőt követően, április 25-ig volt lehetőség a hiánypótlásra. Az MLSZ BKMI tájékoztatásából kiderül az is, hogy nincs ott ebben a 16 csapatban a megye II. északi csoportját simán vezető SC Hírös-Ép, ami azért is nagy meglepetés, mert a klubnál cél volt a feljutás a szezon előtt és közben is. 

A megyei másodosztályból másik két gárda adott esetben viszont feljuthat, hiszen a Baja és a Kiskunmajsa előtt sincs már akadály ezzel, rajtuk kívül a jelenlegi megye I-es mezőny alkotja a névsort. A Tiszakécske II. ugyan nem vett részt az eljárásban, de ennek csupán technikai okai vannak, nekik tartalék együttesként nem kellett külön licenckérelmet benyújtaniuk. 

Mivel a bajnokságot magabiztosan vezető Jánoshalma, illetve kihívói is szerepelnek a listán, ezzel az is eldőlt, hogy idén sem bővül az NB-s csapatok száma Bács megyében, ebben az esetben ugyanis az MLSZ központi szervezeténél kellett volna leadniuk NBIII-as licencet.

Kerpics Ferenc, az MLSZ BKMI versenyszervezője: 

Az érintett sportszervezeteknek három területen kellett megfelelniük az MLSZ Amatőr Licenc Szabályzatában előírt követelményeknek, ezek személyi, gazdasági és infrastrukturális feltételek voltak. 16 csapat adott be licenckérelmet, aminek a hiánypótlást követően hiánytalanul meg is feleltek. A megyei I. osztályú bajnokság összes résztvevője megfelelt a követelményeknek, a Tiszakécskének nem kellett külön részt vennie az eljárásban mivel a magasabb osztályban – esetükben az NBII-ben – megszerzett licenc automatikusan érvényes a megye I-re is. A megyei másodosztályból két klubbal bővülhet a mezőny, a Bajával és a Kiskunmajsával. A megye I-es bajnokságból idén senki sem fog feljebb lépni az NBIII-ba, minden klub az MLSZ BKMI-hez adta be licenckérelmét. A megye I-es nevezés feltétele a licenc megszerzése, hogy pontosan mennyi csapattal indul el a bajnokság, az innentől kezdve viszont már az egyesületeken múlik. A versenykiírás szerint maximum 16 csapattal rajtolhat el a bajnokság. 

A 16 megye I-es licencet megszerző klub: 

Akasztó FC, Bajai SK (megye II.), Bácsalmási PVSE, Harta SE, Jánoshalmi FC, Kalocsai FC, Kecel FC, Kecskeméti LC, Kerekegyházi SE, Kiskőrösi LC, Kiskunfélegyházi HTK, Kiskunhalasi FC, Kiskunmajsai FC (megye II.), Lajosmizsei VLC, Soltvadkerti TE, Szabadszállási SE.

(Nyitray András)


KTE-Piroska Szörp: Visszatért Németországból az egykori csapatkapitány, már a mai meccsen bevethető lesz!


A Hajdúnánással csap össze a Magyar Kupában a GBB ZRT Kecskeméti NKSE


Kecskemét All Stars – az elmúlt hét legjobb kecskeméti sportolói


Meccsgazdag hétvégén vannak túl a KESI kézilabdázói


Bácsvíz-KVSC éremeső a XII. Arena-Hód Faktor úszóversenyen


Befejeződtek a 2020. évi Bács-Kiskun Megyei asztalitenisz utánpótlás ranglista versenyek – eredményekkel


Radics Milán újabb érmet szerzett, remek nyári szezont zárt a KES Cycling Team – interjúkkal


Élő közvetítés: Ma a Magyar Kupában is legyőzné a Békést a KTE-Piroska Szörp


Galéria: A KTE HUFBAU – FC Dabas mérkőzés képekben


A veretlen Dabas legyőzésével a tabella élén a KTE HUFBAU!


Győzelemmel kezdte az idényt a Kecskeméti RC


Kettőből kettő idegenben; szenzációs KNKSE-siker Dunakeszin


Igaz, csak a szezon elején járunk, de vasárnap létfontosságú lenne a győzelem a KNKSE számára


Kesport Kávéház | Ifj. Dunszt Ferenc: “Édesapám büszke lenne rám”


Élő közvetítés: DEAC – Kecskeméti RC férfi röplabda mérkőzés | 17:00


Nem várt döntetlent játszott az SC Hírös-Ép


Második idegenbeli mérkőzését is elveszítette a KTE-Piroska Szörp


Ismét jó játékkal tudott felülkerekedni ellenfelén a Kecskeméti LC


Élő közvetítés: Hatvani KSZSE – KTE-Piroska Szörp férfi kézilabda mérkőzés | 18:00


Folytatná jó sorozatát a Kecskeméti LC