Menü

„Nem tudom, hogyan fog körvonalazódni az SC Hírös-Ép jövője” – interjú Kovrig Ákossal

Az SC Hírös-Ép évek óta azért a célért küzd, hogy megye I-es osztályban indítson felnőtt csapatot. Erre idén minden esélye megvolt a klubnak, ugyanis nyolc ponttal vezette a megyei másodosztály északi csoportját a bajnokság félbeszakítása előtt, ám mára eldőlt, hogy jövőre semmiképpen sem indul a magasabb osztályban a sárga-kék egyesület, ugyanis nem adta be a licenckérelmet. 

Kovrig Ákost, az SC Hírös-Ép játékosedzőjét kérdeztük a csapat helyzetéről és jövőképéről: 

Az elmúlt hetek a kijárási korlátozások miatt csoportos edzések nélkül zajlottak le. Az SC Hírös-Ép háza táján hogyan sikerült mindezt megoldani, mik az elmúlt hetek tapasztalatai?

Istenigazából megyei másodosztályú csapat és amatőr játékosok lévén a kiscsoportos foglalkozások és az otthoni edzések fakultatív módon működtek. Mindenki lehetőségei szerint edzett, de Facebook-csoportunk van, ahova mindenki feltölthette, hogy mit mozgott. Nem gondolnám, hogy nagyon túledzették volna magukat a játékosok, de ez normális, mert mindenki másból él. Ez a megyei futball legtöbbünknek csak hobbi és szerelem. 

A csütörtöki Kormányinfón bejelentették, hogy május 4-től a profi, amatőr és tömegsportban engedélyezik a csoportos edzéseket és a zártkörű sporteseményeket. Az SC Hírös-Ép ennek fényében mikor kezdi az edzéseket?

Ezt nem tudni még. Meglátjuk, hogy van-e realitása annak, hogy elkezdjünk újra edzeni. Még nincs hivatalos állásfoglalás abban az ügyben, hogy folytatódik-e a mi bajnokságunk, vagy nem. Majd ha kapunk információt az MLSZ-től, hogy újra akarják indítani az amatőr focit, akkor mi is elkezdünk edzeni, de erre egyelőre semmilyen törekvés nincs a klub részéről. Természetesen baráti társaságként többen a csapatból el fogunk járni futballozni. Mindenki otthon készül, és amint lesz konkrétum, akkor vissza fogunk állni. 

Látsz esélyt arra, hogy újraindítsák az amatőr bajnokságokat?

Szerintem nem fogják újraindítani az amatőrt, de ha mégis, akkor az úgy fog történni, hogy kapunk egy felkészülési tervet, melyben leírják, hogy hány hetünk van a bajnokság indításáig. Nekünk fontos, hogy tudjuk, visszaállítják-e a bajnokságokat és lesznek-e meccseink vagy nem, mert anélkül nem fogunk tudni edzeni. Arra várunk, hogy megtudjuk, pályára tudunk lépni mérkőzés keretein belül, vagy sem. 

Magabiztosan vezetitek a pontvadászatot és jó eséllyel pályáztatok a bajnoki címre, illetve a megye I-es feljutásra, azonban kiderült, hogy a klub ennek ellenére nem kért licencet a magasabb osztályra, így nem lesz jövőre megye I-es az SC Hírös-Ép. Miért döntött így az egyesület?

A vírushelyzet alakította így ezt. A célunk az volt, hogy három év alatt legyen egy megye I-es csapatunk. Azt gondolom, ez reális volt, de sajnos olyan helyzetbe kerültünk, hogy a gazdaság leállása miatt a fő szponzorunknak kevesebb bevételi forrása van, így kevesebbet tud a klubra is áldozni. Ennek fényében nem láttuk értelmét, hogy felmenjünk magasabb osztályba. Másrészt azért sem, mert a keret nagyon idős, több fiatal játékost kellett volna igazolnunk, hogy megálljuk a helyünket a megye I-ben. Ebben a gazdasági helyzetben erre nincs esély.

A megye II-es indulást tudja vállalni a klub jövőre?

Indulni szeretnénk természetesen megye II-ben, de azok a lehetőségek, amik eddig voltak, azok már nem lesznek meg. Azt érzem, hogy nyáron szét fogják kapkodni a játékosainkat. 

És így mi lehet a klub jövőképe?

Erre az elnök tudna pontosan válaszolni. Az elmúlt években szépen építettük fel magunkat, jól haladtunk a megye I-es álmok felé, nyolc ponttal vezettük a bajnokságot, de az említett okok miatt be se adtuk a licencet. Nem tudom, hogy hogy fog körvonalazódni az SC Hírös-Ép jövője a továbbiakban, de az látszik, hogy az elnök megye II-ben tervez. A játékoskeret is kérdéses, azt már most tudom, hogy öt-hat játékosnak komoly kérője van, szóval nem lesz egyszerű egyben tartani a csapatot. 

(Vizi Zalán)


KTE-Piroska Szörp: Visszatért Németországból az egykori csapatkapitány, már a mai meccsen bevethető lesz!


A Hajdúnánással csap össze a Magyar Kupában a GBB ZRT Kecskeméti NKSE


Kecskemét All Stars – az elmúlt hét legjobb kecskeméti sportolói


Meccsgazdag hétvégén vannak túl a KESI kézilabdázói


Bácsvíz-KVSC éremeső a XII. Arena-Hód Faktor úszóversenyen


Befejeződtek a 2020. évi Bács-Kiskun Megyei asztalitenisz utánpótlás ranglista versenyek – eredményekkel


Radics Milán újabb érmet szerzett, remek nyári szezont zárt a KES Cycling Team – interjúkkal


Élő közvetítés: Ma a Magyar Kupában is legyőzné a Békést a KTE-Piroska Szörp


Galéria: A KTE HUFBAU – FC Dabas mérkőzés képekben


A veretlen Dabas legyőzésével a tabella élén a KTE HUFBAU!


Győzelemmel kezdte az idényt a Kecskeméti RC


Kettőből kettő idegenben; szenzációs KNKSE-siker Dunakeszin


Igaz, csak a szezon elején járunk, de vasárnap létfontosságú lenne a győzelem a KNKSE számára


Kesport Kávéház | Ifj. Dunszt Ferenc: “Édesapám büszke lenne rám”


Élő közvetítés: DEAC – Kecskeméti RC férfi röplabda mérkőzés | 17:00


Nem várt döntetlent játszott az SC Hírös-Ép


Második idegenbeli mérkőzését is elveszítette a KTE-Piroska Szörp


Ismét jó játékkal tudott felülkerekedni ellenfelén a Kecskeméti LC


Élő közvetítés: Hatvani KSZSE – KTE-Piroska Szörp férfi kézilabda mérkőzés | 18:00


Folytatná jó sorozatát a Kecskeméti LC