Menü

Kesport Kávéház: ’56-os forradalom, Belgium, Dél-Afrika, Algéria, Kecskemét, Svájc – Törös Károly életútja

Törös Károlyt aligha kell bemutatni a magyar úszó- és vízilabdaszerető nagyközönségnek, hiszen e két sportágban elképesztő eredményeket, bajnoki címek és olimpiai aranyak tömkelegét szerezte meg edzőként, de sportpályafutása is színes volt, melynek nagy részét Belgiumban, Antwerpenben töltötte. Mindezt azután érte el, hogy 1965-ben az emigrálás mellett döntött, elhagyta Magyarországot, mert családja az ’56-os forradalom után nehéz sorsra lett ítélve. 

A 78 éves Törös Károly a mai napig dolgozik, a mindennapjait olyan aktívan tölti, mint ami az életútját jellemzi. Emigrálását követően több országban élt, jelenleg Svájcban keresi a kenyerét. A kesport.hu múltidéző nagyinterjút készített a kiváló úszóedzővel a mai napig tartó pályafutásáról, a forradalomról, az emigrálásáról, külföldi szerepvállalásairól és elismeréseiről, valamint a kecskeméti korszakáról: 

14 éves volt az 1956-os forradalom idején. Akkoriban Egerben élt a családjával, apja főiskolai docens volt, akit a forradalomban való részvétele miatt börtönbe zártak, míg édesanyja újságíró volt, aki feketelistára került. Ön hogyan emlékszik vissza a történelmi eseményekre?

Az az időszak nem csak nekem, de minden magyar embernek eufórikus volt. A teljes nép összefogott, mindenki egy volt, fantasztikus érzéssel tölt el, ha visszagondolok a forradalom eseményeire. Fullajtár voltam az apám egyetemi csoportja, és Kádas Géza által vezetett városi különítmény között. Kádas Géza egyébként olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok úszó volt, vele laktunk egy házban. A mi lakásunkban, szüleim részvételével volt mindig a gyülekező és a megbeszélés a forradalom vezetői között, aminek én mindig tanúja és részese voltam, mert én volt a fullajtár. 56 nekem nagyon sokat számít, számomra az összes közül ez a legnagyobb ünnep. 

Édesapjától is örökölhette a sporttehetségét, hiszen idősebb Tőrös Károly – miután a forradalmat követően eltiltották a tanítástól – a magyar úszó- és vízilabda-válogatott erőnléti edzője lett, valamint négy kézilabda szakkönyvet is írt (kettőt a börtönben, álnéven). Apja, vagy más befolyásolta Önt a sportágválasztásban? 

Sportcsaládból származom. Nagynéném, Törös Olga olimpiai bronzérmes tornász volt. Apám szintén tornász, illetve dekatlonista és kézilabdázó, míg anyám úszó volt, aki a háború előtt Debrecenben sportolt. Lényegében anyám befolyásolására választottam a vízi sportágat, illetve azért is, mert amikor kiskoromban Egerbe költöztünk, és akkor abban a városban szinte szóba sem álltak azzal az emberrel, aki nem úszott. Az imént említett úszó, Kádas Géza jelenléte is hatással volt az életemre, hiszen ő az olimpián érmet szerzett, ezáltal istenként néztünk fel rá. Hiába voltam tornász és atléta is, úszásból kellett bizonyítanom ahhoz, hogy befogadjanak. 

Ez a bizonyítás olyannyira jól sikerült, hogy az úszóválogatott tagja is lett, ám ennek ellenére sem vették fel a Testnevelési Főiskolára. Hogyan élte ezt meg?

Nagyon rémes volt. Apám börtönben volt, ezáltal az egyetemen én nem kívánatos személy voltam. Olimpiára sem engedtek ki, nem kaptam útlevelet, pedig benne voltam az 1960-as olimpiára készülő csapatban. Megmondták nekem, hogy nem mehetek se külföldre, se egyetemre. Jó tornász voltam, amikor a TF-re jelentkeztem, mégis tornából buktattak meg, mert valamiből meg kellett, hogy buktassanak. Ki volt adva a „parancs”, hogy Tőrös Károly fiát nem lehet felvenni.   

Nem csak úszott, de vízilabdázott is, s később játékosként is hosszú évekig űzte e vízi sportágat? Miért kezdett bele a vízilabdába is?

A vízilabdát Egernek köszönhetem. Befogadtak, mert úsztam, de akkor voltam igazi férfi, ha vízipólóztam is. Tíz éves koromtól kezdve végig játszottam az ificsapatokban, nagyon sikeresek is voltunk, bajnokságokat is nyertünk. Amikor a fővárosba kerültem, akkor a Ferencvárosban kezdtem el vízilabdázni, ott az ifjúsági csapatban is játszottam, mindemellett úsztam is. 

1965-ben végül az emigrálás mellett döntött, Belgiumba ment. Hogy történt ez? 

Mint említettem, hiába voltam az úszóválogatott tagja, nem kaptam meg az engedélyt arra, hogy kimehessek az olimpiára. Öt évvel később, 1965-ben annyiban változott a helyzetem, hogy amikor a Fradi úszócsapata Belgiumban versenyzett, akkor megkaptam az útlevelet és a csapattal tarthattam. Ekkor döntöttem úgy, hogy a versenyek után kint maradtam. Nem sokat kellett ezen gondolkodnom, hiszen olimpiára és egyetemre nem engedtek, Magyarországon minden szempontból hátrányba kerültem, s új életet akartam kezdeni. 

Kint tárt karokkal várták, egyetemre is felvették, ahol a könyvtárban édesapja egyik lefordított kézilabdaszakkönyvét is megtalálta. Milyen érzés volt emigrálni, és másik országban otthonra lelni?

Szívfájdalom volt. Szüleim megértették, egyet értettek velem, másnak azonban nem is mertem szólni a döntésemről. Nem volt könnyű, a nyelvet egyáltalán nem ismertem. A Leuveni Katolikus Egyetemre kerültem, a jezsuiták fogadtak be és 13 másik magyarral a Mindszenthy kollégiumba költöztem. Az emberek nagyon kedvesek voltak velem. Egy fillérem sem volt, dolgoznom kellett, a diákmenzán mosogattam, illetve Brüsszelbe jártam, ahol az egyik bevásárlóközpontban az volt a feladatom, hogy számoljam az embereket, hányan mennek be az épületbe. Szeretett sportágaimmal szerencsére nem kellett felhagynom, ötszörös egyetemi bajnok úszó lettem. Nagyon hiányzott Magyarország, de tudtam, hogy nem mehetek haza. Politikai menedékjoggal maradhattam kint Belgiumban, de egy hónappal az emigrálásom után megjelent a kollégiumban két ávós, akik haza akartak vinni. A 13 másik diák, akivel ott laktam odaállt elém, és azt mondták a társaim, hogy csak a testükön keresztül vihetnek el engem. Az ávósok káromkodtak, majd azt mondták, hogy soha többet nem mehetek haza. Ezt 14 évig be is tartották. 

Így aztán Belgiumban, ezen belül is Antwerpenben találta meg a helyét, ahol 18 évig vízilabdázott, ugyanakkor edzőként dolgozott tovább. Hogyan emlékszik vissza arra az időszakra?

Mikor Leuvenben éltem, egy gyémántos csapat megkeresett Antwerpenből, és felajánlották nekem, hogy kitanítanak arra, hogyan kell gyémántot hasítani, cserébe náluk kellett vízipólóznom. Ennek a klubnak az elnöke, Abe Fuchs a világ legjobb vízilabda bírója volt, az olimpiai döntőket is ő vezette. A csapat a másodosztályban játszott, mikor odaigazoltam, de hamar az első osztályba kerültünk, később belga bajnokok lettünk. Habár profiként játszottam ott, pénzt nem kaptam, de kitanulhattam a gyémántot. Közben a fiatalokat elkezdtem edzeni úszásban, így lettem úszóedző, és egy év alatt belga bajnokot faragtam az egyik tanítványomból, ezáltal én is belga válogatott úszótréner lettem. 

fotó: olimpia.hu

Mennyire volt nehéz megszokni a kinti létet, hiányzott Magyarország?

Nagyon hiányzott a család, a barátaim, a Margit-sziget, a varázs. Igyekeztem ezt a honvágyat befagyasztani. Tudtam, hogy nem mehetek haza, ezért úgy tettem, mintha nem érdekelne, pedig érdekelt. 

Végül 1979-ben érte a nagy hír: hazamehet. Hogyan fogadta ezt?

Akkoriban a Yale Egyetemen voltam meghívott vízipóló edző, és minden újságban benne volt, hogy a magyar Törös Károly az Amerikai Egyesült Államok egyik legelőkelőbb egyetemén, a Yale Egyetemen jár. Felhívott a magyar nagykövet és ezt mondta: „Törös úr, büszkék vagyunk magára, hazamehet”. Ekkor eltört a mécses, elsírtam magam. 14 évig eldugtam magamban az érzést, de akkor és ott kijött belőlem az, hogy mennyire is hiányzott a hazám. 

Ennek ellenére kisebb látogatásokat leszámítva hosszabbtávon nem költözött haza Magyarországra, sőt, Belgium után Dél-Afrikában íródott tovább a története. Miért döntött így?

Külföldön sikeredző voltam, ráadásul akkor még játszottam is, így minden Antwerpenhez kötött. A barátnőm dél-afrikai származású volt, és elhatároztuk, hogy a hazájába költözünk. 1983 decemberében érkeztünk meg Fokvárosba, ahol először a sporthoz semmi közöm nem volt. A párom apja gyárában dolgoztam, egy évre rá kezdtem el vízilabdázni. Játékosedzőként tevékenykedtem a klubomnál, bajnokságot nyertünk, majd még egy évvel később már úszóedző is lettem, és abban olyan sikeres voltam, hogy otthagytam a vízipólót. 

Hiába írunk már 2020-at, a rasszizmus sajnos így is az életünk része. Ön már a 80-as években kiállt a faji különbségek és a rasszista megnyilvánulások ellen, Dél-Afrikában ennek szót is adott, így nem tett különbséget a fehér és a fekete bőrszínű úszók között. Emiatt mennyire volt népszerű?

Családi beállítottságom minden szempontból demokrata. Ha egy embert megítélek, akkor számomra se származás, se vallás, se politikai szempontok nem játszanak szerepet, csak a szív és a tudás számít. Sosem fogadtam el a rasszizmust. Annak ellenére, hogy nem volt rám jellemző a politizálás, az ANC-nek, a Dél-Afrikai Forradalmi Pártnak a tagja lettem, melynek vezetője Nelson Mandela volt. Az úszócsapatomban azt mondtam, hogy akinek nem tetszik, hogy feketék is vannak a team-ben, az nyugodtan elmehet máshová sportolni. Az ország fővárosa, Fokváros eléggé liberális, nagyon sok nemzetiség lakja, ezáltal nem volt olyan rossz a helyzet, mint más területeken, ahol a rasszizmust jobban lehetett érzékelni. De sajnos így is volt problémám a többi úszóedzővel, akik azzal vádoltak, hogy elárulom a fehéreket, és állították, a feketék nem tudnak úszni, hiába tanítom őket. Hála Istennek sikerült megmutatnom a kétkedőknek, hogy ez nem igaz, a mai napig én vagyok az egyetlen dél-afrikai edző, akinek sikerült fekete úszóból bajnokot faragnia, ráadásul nem is egy, hanem három úszót vittem a csúcsig. 

Edzői sikerességének egyik alapköve a nyújtógyakorlatok lehetnek, stretching tornáját is évekig fejlesztette. Ma már egyértelmű, hogy miért fontos a nyújtás sportolás közben, de Ön annak idején hogy jött erre rá?

Mint sokszor említettem, sportpályafutásom a családomtól ered, Törös Olga nagynéném és apám is tornász volt és én is azzal kezdtem, illetve balettoztam is. Mikor kikerültem kis időre az USA-ba edzőnek, akkor láttam, hogy az amerikai focisták – hiába voltak óriásiak – nagyokat spárgáztak 100 kilósan is. Természetemtől fogva én is hajlékony voltam, és az amerikaiaktól sok nyújtógyakorlatot tanultam. Mikor visszakerültem Belgiumba, a válogatott erőnléti edzője lettem, és ekkor a balett és az amerikai foci egyvelegéből megalkottam a nyújtószisztémámat. Emiatt hívott meg a TF is 1992-ben, ahol erről előadást tartottam. Úttörőként ekkor hoztam először Magyarországra a nyújtógyakorlataimat. 

Dél-Afrika után élete következő nagy fordulópontja az volt, hogy az úszó világválogatott vezetőedzője lett. Erre a legbüszkébb?

Jó kérdés, hiszen hatalmas elismerés volt a világválogatottat edzeni, ám ez a többi eredményemből adódott. 2000-ben Athénban 50 és 100 méter mellen az úszóm, Sarah Poewe világbajnok lett, majd ugyanabban az évben az olimpián negyedik és ötödik helyezést szerzett. Emellett a paralimpiás úszóm, Natalie du Toit 13 paralimpiai aranyérmet nyert, ami fantasztikus. Erre a két teljesítményre is nagyon büszke vagyok. 

Sarah Poewe és Törös Károly

Dél-Afrikában sokáig élt, majd Algéria következett a sorban. Hogy került az észak-afrikai országba, és hogyan emlékezik vissza arra az időre?

A 2008-as olimpián a dél-afrikai úszócsapat egyik vezetőedzője voltam, összesen 23 sportolónk úszta meg a szintidőt, és nekem öt úszóm kvalifikálta magát a játékokra. Nagyon jó eredményeket értünk el, de mivel nem szereztünk érmet, ezért megszüntették a szponzorálást, az én fizetésemet többé nem finanszírozták. Ekkor döntöttem úgy, hogy elhagyom az országot, több ajánlatom is volt, ezek közül az algériai volt a legjövedelmezőbb. Az úszó- és a vízilabda-válogatott edzője lettem, de nem volt könnyű dolgom. Akkoriban még nem beszéltem tökéletesen a francia nyelvet, de az igazi nehézséget az jelentette, hogy hogyan tanítsam meg a sportolókat a rendszerességre és a jó hozzáállásra. Volt ugyanis olyan reggeli edzés, amin csak én jelentem meg. Összességében óriásit fejlődött az ország a vízisportok terén, de a helyiek a sikert nem így mérték, hanem az aranyérmek számában. A Fina pontokat – amely az országok vizes sportjainak eredményességét és minőségét összesíti – olyan nagyra emeltem Algériában, hogy 15 válogatott úszóm volt a kitűzött pontszám felett, ezüstérmeket is szereztünk, de őket csak az arany érdekelte, így nekem két év után mennem kellett. Talán kár volt odamenni.

2013-ban tért haza először hosszabb időre Magyarországra. Ki kereste meg és milyen munkakört ajánlottak?

Kiss László volt az úszóválogatott szövetségi kapitánya, akit tíz éves korom óta ismertem, és ő hívott haza engem. Ifjúsági kapitányként helyezkedtem el úgy, hogy kötetlen munkaidőt és jó fizetést ajánlottak. Na most ennek a fizetésnek csak a felét kaptam meg, míg a kötetlen munkaidő azt jelentette a gyakorlatban, hogy reggel 6-tól este 6 óráig dolgoznom kellett. Uszodát is alig láttam, nem feküdt nekem ez az állás. Ezt követően ismételten Kiss László, illetve Gyárfás Tamás segítségével új munkát kerestem. 

fotó: keszin.hu

És ekkor jött Kecskemét. Hogy érezte magát a hírös városban?

Nagy élmény volt nekem Kecskeméten élni, végre otthon voltam. Rögtön felkerestem a barátaimat, rokonaimat, akikkel szerencsére sohasem szűnt meg a jó kapcsolatom. Kulturális tekintetből is imádtam azt az időszakot, sokat mentem színházba, könyveket olvastam, kávézókba jártam. A kapcsolatom az unokatestvéreimmel, és a város jelenlegi polgármesterével, Szemereyné Pataki Klaudiával is nagyszerű, hiszen ő is a családtagom. 

Milyen volt Kecskeméten dolgozni?

Maga az érzés, hogy az utánpótlásban dolgozhatok nagyon jó volt, hiszen előtte jobbára csak felnőtt csapatokat, válogatottakat irányítottam. Külön öröm számomra, hogy három kecskeméti versenyző velem lett válogatott úszó, név szerint Földházi Dávid, Burián Kata és Illyés Laura. Szerettem Kecskemétet, sikeresnek is vélem a munkámat, de volt egy szülői csoport, amely nem volt velem megelégedve. Mikor felajánlottam, hogy az edzéseket angolul vagy németül tartom, hogy ezzel is fejlesszem a kisebbeket, akkor azt mondták, hogy tanuljak meg először kecskemétiül. Ez nagyon fájó pont volt számomra. 74 évesen kerültem oda, ám a legtöbben nem olvasták el az interneten, hogy ki is az a Törös Károly, hanem kiakadtak, hogy mit akar ez az öregember itt náluk. Olyanokat mondtak, hogy ki ez az öreg f… 

fotó: hiros.hu

Ekkor döntött úgy, hogy elhagyja Kecskemétet?

Az ominózus eset után még egy évig a vízipólósok edzője voltam. Úgy érzem, valamit hozzá tudtam tenni a hírös városi vízilabdához, valamit letettem az asztalra, többet nyújtottam, mint bármelyik edző előttem. Sok félreértés és hátráltató tényező övezte azonban a munkámat, már a fogadtatásom is borzalmas volt, ezt nem fogom elfelejteni. Inkább úgy döntöttem, hogy tovább lépek, voltak megkereséseim, és úgy voltam vele, hogy majd máshol bizonyítok.

Honnan érkeztek ezek a megkeresések, és jelenleg hol él, hogyan telnek a mindennapjai?

Iránból érkezett az egyik ajánlat, ám a háborús helyzet miatt nem kívántam odaköltözni, majd Svájcból is felkerestek, és az már sokkal jobban tetszett. Amint mondtam, bizonyítani akartam, és sikerült is. Másfél éve dolgozom itt, s tavaly az egyik úszóm svájci bajnok lett. A vírus miatt sajnos itt Svájcban sem egyszerű az élet. Az átlag napjaim úgy néznek ki, hogy reggelente és délutánként edzést tartok. Veterán és ifjúsági úszókat, csapatokat edzek. Nincs annyi edzésünk, mint Magyarországon volt, de próbálom a legtöbbet kihozni belőle. A német, osztrák, és a liechtensteini határnál lakom a Rajna völgyében. 

Az Ön életútja egészen színes, a világ sok táját bejárta, rengeteg helyen dolgozott és élt. Van-e bármi is az életében, amit megbánt?

Nincsen! Van is egy dalom, Edith Piaf-tól a Non, Je ne regrette rien című szám, mely arról szól, hogy nem bántam meg semmit. Ez egy életfilozófia és hiszek ebben. Semmit sem bántam meg, sem a rosszat, sem a jót. 

(Vizi Zalán) (nyitókép: ripost.hu)


Meccsgazdag hétvégén vannak túl a KESI kézilabdázói


Bácsvíz-KVSC éremeső a XII. Arena-Hód Faktor úszóversenyen


Befejeződtek a 2020. évi Bács-Kiskun Megyei asztalitenisz utánpótlás ranglista versenyek – eredményekkel


Radics Milán újabb érmet szerzett, remek nyári szezont zárt a KES Cycling Team – interjúkkal


Élő közvetítés: Ma a Magyar Kupában is legyőzné a Békést a KTE-Piroska Szörp


Galéria: A KTE HUFBAU – FC Dabas mérkőzés képekben


A veretlen Dabas legyőzésével a tabella élén a KTE HUFBAU!


Győzelemmel kezdte az idényt a Kecskeméti RC


Kettőből kettő idegenben; szenzációs KNKSE-siker Dunakeszin


Igaz, csak a szezon elején járunk, de vasárnap létfontosságú lenne a győzelem a KNKSE számára


Kesport Kávéház | Ifj. Dunszt Ferenc: “Édesapám büszke lenne rám”


Élő közvetítés: DEAC – Kecskeméti RC férfi röplabda mérkőzés | 17:00


Nem várt döntetlent játszott az SC Hírös-Ép


Második idegenbeli mérkőzését is elveszítette a KTE-Piroska Szörp


Ismét jó játékkal tudott felülkerekedni ellenfelén a Kecskeméti LC


Élő közvetítés: Hatvani KSZSE – KTE-Piroska Szörp férfi kézilabda mérkőzés | 18:00


Folytatná jó sorozatát a Kecskeméti LC


SG Kecskemét Futsal: Parázs meccs Dunaújvárosban, tovább él a veretlenségi sorozat


Újra felállítaná a kétéves veretlenségi sorozatát az SC Hírös-Ép, ezúttal Tiszaalpárra látogatnak


Kesport TV: Rangadóra készül a KTE HUFBAU, a veretlen Dabas jön a Széktóiba