Darányi Attila, és felesége Darányi-Farkas Vera, 2019. február 1-jén valóra váltották álmukat, megalapították a Fantasy Dance Company-t. A showtánc és hip hop mellett a tánciskolában jelen van az akrobatika, zumba, és lassan a légtorna is. Az oktatókat a jelenlegi veszélyhelyzet megihlette, így a félévzáró előadásra egy egészen egyedi műsorral készülnek, amelyet 2021. január 17-én visznek színpadra, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban.

A karantén ideje alatt hogyan működtetek? Hogyan viseltétek ezt a helyzetet?

Nehezen. Először azt hittem, hogy ez egy rossz álom. Be kellett zárni az iskolát, és így nem tudtunk találkozni a gyerekekkel. Két hét után rá kellett jönnünk, hogy ez az időszak tovább fog tartani. mint azt gondoltuk, így minden előadást, fellépést, versenyt le kellett mondanunk. Két hét elteltével elkezdtük az online edzéseket, amihez sajnos nem mindenki tudott csatlakozni, mert valakinek nem volt elég helye, vagy pont akkor volt iskolai tanórája, így a táncosok egyharmada tudott csak csatlakozni ehhez a “megmozduláshoz”. A showtánc mellett Vera, a feleségem elkezdte az online zumba-órákat is, amire szerencsére szintén volt igény.

Milyen műfajok érhetők el a tánciskolában?

Tánciskolánk fő profilja a showtánc, melyet feleségemmel Darányi-Farkas Verával karöltve együtt oktatunk. Szeptembertől már nagycsoportos korosztálytól is lehetőségük lesz táncolni a gyerekeknek. Emellett még jelen van a hip hop, az akrobatika, és a zumba is.

Két hete elvégeztem egy továbbképzést, mégpedig a légtorna szakot. Így még egy irányzattal bővült tánciskolánk stíluspalettája. Szeptembertől már ez is elérhető lesz nálunk. Mindezek mellett esküvői táncoktatással is foglalkozunk, ami most egy kicsit visszaesett a kialakult helyzett miatt, hiszen többnyire elmaradtak az esküvők, vagy szűk körben tartották meg azokat.

Hogyan néz ki az órarendetek? Nagyjából hány edzés van?

Ha a csoportokat külön nézem, jelenleg heti két edzésük van a táncosoknak. Emellett heti két zumba és akrobatika óra foglal helyet az órarendünkben. Összegezve hetente kb. 10-12 edzés szokott lenni. Ezen kívül vannak versenyfelkészítő- és esküvői magánórák is.

Mik a célok az idei évet tekintve?

Szerettünk volna évzáró előadást tartani, de sajnos ezt nem sikerült megoldani, így jelenleg a következő tanévünk félévzárójára készülünk. A jelenlegi helyzet adott egy ötletet, és elkezdtem olvasgatni a magyar cirkusztörténelemről. A második világháború alatt a cirkusz világa is egy kis időre megszűnt, valamilyen szinten kihalt. Ez ihlette az előadásunk témáját, melyet 2021. január 17-én fogunk színpadra vinni a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban.

A jövőre nézve rengeteg ötletünk, tervünk van Verával, és igyekszünk minél többet megvalósítani. Szeretnénk külön légtorna szakot is indítani, ezért folymatosan járok Budapestre továbbképzésekre. A megszerzett tudást mindenképpen szeretném majd Kecseméten is továbbadni a leendő légtornászoknak.

Hogy álltok a versenyekkel? Olvashattunk rólatok korábban, miszerint kijutottatok az Európa-bajnokságra.

A megalakulásunk óta (2019. február 01.) több versenyen is részt vettünk. Tánciskolánk egyik szóló táncosa magyar bajnoki címmel és világbajnoki 7. helyezéssel, versenycsapatunk pedig több országos bajnoki első helyezéssel büszkélkedhet, és igen, kijutottunk az Európa-bajnokságra is, Bécsbe. A versenyt 2020. március 13-15-ig rendezték volna, de sajnos a járvány közbeszólt, így lemodta a versenyszövetség. Ennek ellenére versenycsapatunk továbbra is lelkesen készül a következő szezonra. Nem kizárt, hogy Verával újra elindulunk a következő versenyszezonban, bár ez attól is függ, hogy jelenleg 14 hónapos kislányunk, Adél mennyi szabadidőt fog nekünk adni a jövőben.

Hamarosan nálunk is elérkezik a nyári szünet, július végéig tartanak a nyári technikai edzéseink, de már nagyon várjuk a szeptemberi tanévkezdést.

Addig is kellemes nyarat és jó pihenést kívánunk mindenkinek!

(Marozsi Szimonetta | kesport.hu)

Vélemény, hozzászólás?