Vasárnapi Kesport Kávéház rovatunk következő interjúalanya Dunszt Ferenc özvegye, Dunszt Ferencné Ugró Erzsébet, aki megyei tornászbajnoknak mondhatja magát, Kecskeméten 38 éven keresztül volt testnevelő tanár, illetve röplabda edzőként is tevékenykedett és számos későbbi válogatott sportoló került ki a kezei közül. Nagyinterjú a kezdetekről, Dunszt Ferencről, a röplabdáról és a mindennapokról:

Hogyan került közel a sportokhoz és miért lett tornász?

Számomra egyértelmű volt, hogy tornász akarok lenni. Kecskeméti lány vagyok, a Zrínyi Ilona Általános Iskolába jártam, majd a Katona József Gimnáziumban töltöttem középiskolás éveimet, amikor Galamb Istvánné Ili volt az edzőm. Érdekesség, hogy semmi közöm nem volt a röplabdához, de még csak a labdajátékokhoz sem. A Testnevelési Főiskolán a művészi tornával köteleztem el magam.

Milyen eredményeket ért el a tornában?

Sok országos versenyen vettem részt, de a legnagyobb sikerem az volt, amikor megyebajnok tornásznő lettem. Még újságcikkem is van arról, ahogy megírták a sikeremet, nagyon büszke vagyok arra az aranyéremre.

Volt köze Dunszt Ferencnek ahhoz, hogy a főiskola után visszaköltözött Kecskemétre? Hogy ismerkedtek meg egymással?

Nem, saját döntésem volt az, hogy hazaköltözöm. Kecskeméti lányként csakis úgy tudtam magam elképzelni, hogy helyi iskolában tanítok, és így kerültem a Zrínyibe, ahová jómagam is jártam gyerekként. Korán megismertem Fricit, negyedikes gimnazista voltam, amikor összebarátkoztam leendő férjemmel. A TF-re készültünk hárman, Frici öccse, Dunszt István, Fekete Zoltán és én. Mind a hármunkat Dunszt Ferenc készített fel a felvételire, minden sportágban komolyan foglalkozott velünk, amely sikeresnek is bizonyult, hiszen mindannyiunkat felvettek a felsőoktatásba. Később őt követve Kecskeméten a röplabdánál kötöttem ki, majd egyszer csak házasság lett a vége.

Miután kikerült a TF-ről, akkor miért nem tornaedzőként helyezkedett el?

Művész torna szakedzői képesítést szereztem, majd hazaköltöztem Kecskemétre, ahol Dunszt Ferenc úgymond egyből „lecsapott rám”. A Zrínyi iskolában voltam egyébként testnevelő tanár, amikor megalakult a Kecskeméti Sportiskola. Sorban jöttek akkoriban az edzők, Guóth Iván férfi, Adamik Ferenc női kosárlabda szakosztályt alapított, Dunszt Ferenc röplabdásokat akart nevelni, és én csatlakoztam hozzá edzőként. Röplabdacsoportokat alkottunk, és ötödik osztályos gyerekeknek elkezdtem tanítani a röplabdát. Hatodikos korukig edzettem a fiatalokat, majd később, mikor divat lett, hogy még korábban elkezdték a gyerekek a sportolást, akkor már harmadikos fiatalok is kerültek hozzám. Előbb kezdtem el röplabda edző lenni, minthogy összeházasodtunk volna Fricivel, de mégis sok köze volt neki ahhoz, hogy így döntöttem. Frici mellett nekem a röplabdával kellett foglalkoznom, csak úgy, mint mindenkinek, akinek köze volt hozzá, de én ezt nagyon szerettem.

Ön egyáltalán nem is röplabdázott klubcsapatban, csupán edzősködött a sportágban?

Így van. El lehet képzelni engem a magam 160 centiméterével anno, hogy mire mentem volna a nagyok között a röplabdapályán. Nem röplabdáztam sosem, bár a TF-en tanítottak nekünk labdajátékokat, de profi szinten nem űztem a tornán kívül más sportágat.

Így, hogy nem volt profi röplabda pályafutás a háta mögött, mennyire volt nehéz edzéseket tartani az utánpótlásnak?

Nem volt nehéz. Egyrészt azért nem, mert akkoriban olyan szorgalmas, jó magatartású gyerekek jártak hozzánk, hogy ez igencsak megkönnyítette a munkánkat. Mindenki becsületes volt, elvégezték azt a munkát, amit megköveteltünk. Többen később válogatottak lettek, sőt, volt olyan, amikor az NB I-es felnőtt csapatnak a fele az én tanítványom volt. Akartak, igyekeztek, szorgalmasak voltak. Másrészt, azért sem volt nehéz feladatom, mert Frici rengeteget segített nekem, és ami feladatokat átadott nekem, azokat én a gyerekeknek is könnyen továbbítani tudtam.

Dunszt Ferenc segítségére gondolom bármikor számíthatott, ha kérdése volt a röplabdával kapcsolatban.

Természetesen, Frici teljes mértékben segített nekem. Minden tanácsot és támogatást megadott. Kiadta nekem a feladatokat, ezeket szorgalmasan betartva, úgy, ahogyan engem felkészített, úgy adtam le az órákon. Én is azért sokat tudtam neki segíteni, de ő rendszeresen ellenőrzött engem, a házasságunk is valószínűleg így alakult ki, hogy olyan sokat járt az edzéseimre segíteni, ellenőrizni, hogy aztán arra került a sor, hogy összeházasodtunk. Sokáig csak edzői kapcsolat volt köztünk, de aztán 1972-ben igent mondtam neki és a neje lettem.

Hosszú éveken keresztül volt testnevelő tanár Kecskeméten. Mi volt az, amit mindenáron át akart adni a gyerekeknek, mi volt a tanári hitvallása?

Nagyon szerettem a gyerekeket, minden diákommal jó viszonyt ápoltam volt. A fiú tanítványaimmal is rendkívül jó kapcsolatom volt. Becsületre, tisztességre, jó kiállásra, férfiasságra próbáltam nevelni őket. Néha kemény kézzel – ezt a mai napig felemlegetik nekem –, de sikerült mindenkit megtanítani a fegyelemre.

A tornaórákon a röplabdáé volt jobbára a főszerep?

Minden diák szeretett röplabdázni, de a testnevelésórákon nem csak ezt a sportágat űzték a fiatalok. Sőt, a röplabdacsapataimmal sem csak röplabdáztunk, hanem mindenféle más sportágra is készültünk, például az egyik utánpótlás röplabdacsapatommal focibajnokságon is elindultunk, és egészen sokáig jutottunk a megyei bajnokságban. A fiatal röpisek atlétikában is komoly eredményeket értek el, öttusában és négytusában is úgy, hogy később belőlük röplabdázók lettek.

A röplabdát szerette a legjobban tanítani, vagy jó volt a változatosság?

A röplabda volt mindig a kedvencem, de nagyon szerettem, amikor a röplabdázóink fociztak. Úgy gondolom, az, hogy a lábukat is használniuk kellett, nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a röplabdában is ügyesebbek lettek. Az atlétikát is nagyon szerettem, mert ez is hozzájárult ahhoz, hogy a játékosaim sokoldalúak és jól felkészültek voltak. Nem törekedtünk sohasem arra, hogy csak és kizárólag a röplabdán legyen a hangsúly, hanem változatosan készítettük fel la gyerekeket a versenyekre, ez lehetett a sikereinknek az egyik titka.

A sok eredmény közül mire a legbüszkébb tanári és edzői pályafutását tekintve?

A Zrínyi iskolás tanítványaimmal kétszer is országos bajnokságot nyertünk. Közülük jelenleg többen is testnevelő tanárként dolgoznak. Gyurkó Sándor a Kandó Kálmán Szakiskola tanára, de a kecskeméti felnőtt férfi röplabdacsapatot is irányította. Seremet Attila, a Vásárhelyi Pál Általános Iskola tanára is benne volt az országos bajnoki címet nyerő csapatunkban. Kása Róbert, a Röpke SE vezetője úgyszintén szerepelt a gárdában. Gyapjas Jánosra és Nyúl Attilára is büszke vagyok. Ők sokszoros válogatott játékosok voltak, és mindannyiukat a kezdet kezdetén még én tanítottam.

Óriási tapasztalattal rendelkezik, meg tudja ítélni, hogy miben más a mai röplabda a régitől, mennyit változott az évek során a sportág?

Rengeteget változott a sportág. Manapság az erő és a magasság dominál. Régen a kisebb, alacsonyabb termetű játékosoknak is teret engedtek a pályán, emiatt gyorsabb volt a játék. A két méteren felüli játékosok a mai röplabdában meccset tudnak eldönteni.

Nem hiányzik a tanítás?

20 évig tanítottam a Zrínyiben és 18 évet húztam le a Lestár Péter Kereskedelmi Iskolában. Rég nem tanítok már és ennyi idő után már nem hiányzik. A fiam is testnevelő tanár és mindig mondja, hogy ez a pálya is nagyon sokat változott. Néhány évvel ezelőtt hívtak két iskolától is, hogy menjek vissza óraadó testnevelő tanárnak, de a fiam és más kollegáim is mind azt mondták, hogy eszembe ne jusson. Hogy miért? Azért, mert nekem csak csupa pozitív, gyönyörűszép emlékem van a testnevelőségről, a tanításról, viszont a mai már egy egészen más világ, és ezek az emlékek lehet, hogy megkeserednének. Nem biztos, hogy eleget tudnék tenni annak, amit a mai tanítás megkövetel. Például fel sem tudom fogni, hogy mennyire más viszonyban vannak a gyerekek a tanárokkal. A mi időnkben a tanár szava szent volt, ha épp nem figyeltünk oda egy pillanatra az órán, ők még akkor is folytatták a munkát, azt csinálták, amit mi mondtunk. Ahogy hallom, ez megváltozott.

A lánya is tanár, de a fia és a sógora is testnevelőtanárként helyezkedett el. A szülői háttér mennyiben befolyásolta az ő pályaválasztásukat?

A kisfiamnál, Ifj. Dunszt Ferencnél teljes mértékben közrejátszott ez abban, hogy testnevelő lett. Még a hasamban hordtam, amikor az országos versenyre mentünk. Zánkán rendezték a döntőt és ott tudtam meg, hogy várandós vagyok. Mindenütt ott voltak a gyerekek, hordtam magammal őket versenyekre, edzőtáborokba, erről szólt a nyár. Anyatejjel szívták magukba a sport szeretetét. Végül a lányom, Ágota nem testnevelő lett, hanem olasztanár a Katona József Gimnáziumban.

Hogyan telnek a mindennapjai, mivel foglalkozik?

Van egy nyaralóm Tiszakécskén. Most éppen Kecskeméten vagyok, de általában márciustól októberig a nyaralóban lakom. A családomat szoktam fogadni, az unokáimat látom rendszeresen vendégül. Nagyon nagy élet zajlik nálunk, ezzel foglalom el magam. A széchenyivárosi lakásomat is fenn kell tartanom, ez is teljesen leköt. Ezen felül a barátnőimmel, volt kollégáimmal színházba, koncertekre szoktunk járni. Közéleti szerepléseket már nem vállalok, távol is tartom magam ezektől. Néha röplabda mérkőzésekre elmegyek, illetve megjelenek, ha Friciről bármiféle megemlékezés van, de én már csak a családomnak élek.

(Vizi Zalán)