Menü

Az FTC II. sok fiatallal, egy ferencvárosi ikonnal fogadja a KTE HUFBAU-t

Vasárnap 11:00-kor az FTC II. vendégeként kezdi meg a 2020/2021-es szezont az NBIII-ban a KTE HUFBAU. A találkozót a Kesport TV élőben közvetíti!

A kis Fradi 2017-ben játszotta le utolsó tétmeccsét, az akkor még Lipcsei Péter által irányított „fakó” a 12. helyen zárt az NBIII. közép csoportjában, ahová három év szünet után ismét besorolást nyert. A Fradi II. meghatározó együttesnek számított a harmadosztályban, olyannyira, hogy 2016-ban nyugaton bajnoki címig meneteltek, ám a szabályok értelmében nem léphettek magasabb osztályba.

Az MLSZ idén úgy döntött, hogy nyáron ismét lehetőséget ad az NBI-es kluboknak, hogy az NBIII-ban második csapatot indítsanak, ezzel a zöld-fehérek is éltek. Ezekre a csapatokra, így a Fradira is külön szabály vonatkozik a játékosok szerepeltetését illetően, hiszen csak négy olyan futballistát nevezhetnek mérkőzésenként a keretükbe, akik 1999. december 31-én, vagy előtte születtek. Ennek megfelelően a kis Fradi kerete – melyet az ulloi129.hu részletesen is bemutatott – igen fiatalnak mondható, jellemzően 2000-2003-as születésű játékosok alkotják.

Az FTC II-nek egy állandó túlkorosa biztosan lesz a szezon során, hiszen a 7-szeres magyar és 1-szeres ciprusi bajnok, a korábbi 16-szoros magyar válogatott Leandro de Almeida profi karrierje lezárásaként még a fiatalok közt fog szerepelni. A 38 esztendős, védőként és középpályásként is bevethető játékos az előző szezonban még tagja volt az NBI-es keretnek, ahonnan bajnoki címmel búcsúzott. A harmadosztályban egészen biztosan sokat érhet rutinja, Máté Csaba meghosszabbított jobbkeze lehet a pályán. Merthogy a kis Fradi trénere nem más lesz, mint Szerhij Rebrov pályaedzője, aki a Fradi TV-nek adott interjújában elmondta, elsősorban az egyéni fejlesztés lesz munkájuk célja a szezon során:

 

(Nyitray András | kecskemetite.hu)

 


Új kihívásokat keresve érkezett a KTE-Duna Aszfalthoz Körmendi Bence


Csordás Marcell, a KTE-Piroska Szörp játékosának kedvenc fotói


Sürgősen vérre van szüksége egy fiatal sportolónak


Perzselő Dombfutás – képekkel


KTE HUFBAU: Egygólos vereség a szezonnyitón a Népligetben


Élő közvetítés: Ferencváros II. – KTE HUFBAU | 11 órától


Kesport Kávéház: Kézilabda, Fisec, Kecskemét, KESI – nagyinterjú Vazul Zsolttal


Kesport TV: Edzőtáborral hangolódik a bajnokságra az SG Kecskemét Futsal – videó


KTE HUFBAU: „Meg fogjuk nyerni a bajnokságot!” – Gombos Zsolt a bajnoki nyitány előtt


Erős finis: Jakab Dávid is a KTE HUFBAU játékosa


Debrecenből igazolt csatárt a KTE HUFBAU


Szávay Ágnes: „Akkor lennék büszke magamra, ha már 18 évesen abba mertem volna hagyni az élsportot” – múltidéző nagyinterjú


Kesport TV: iRunMore Team – új futóklub indult Kecskeméten


Sérülés miatt világbajnoki elődöntőről, megkérdőjelezhető döntés miatt olimpiáról maradt le – múltidéző nagyinterjú E. Kovács Károllyal


Az FTC II. sok fiatallal, egy ferencvárosi ikonnal fogadja a KTE HUFBAU-t


Szigorú apa, háborús övezet, földrengések – Darko Ristic útja a profi futsal világába


Kialakult a végleges felkészülési menetrend az SG Kecskemét Futsalnál


KTE HUFBAU: Károly Bálint szerint a rajt kiemelt fontossággal bír – interjú


SG Kecskemét Futsal: Mánya Szabolcs kiválóan érzi magát Kecskeméten


Mérlegen a felkészülés: NBIII-as ellenfeleit legyőzte a KTE HUFBAU