Menü

Perzselő Dombfutás – képekkel

A járvány kissé felborította a Iustitia Egyesület idei versenysorozatát, de a helyzet enyhülésével ismét volt lehetőség a közös futásra.
Augusztus 1-én a Domb lábánál gyűltek össze a futók. Bár nagyon meleg volt – a hőmérő szála 30 fok fölé kúszott, és sokan szabadságukat töltik – így is közel százan vágtak neki valamelyik távnak.
A felnőttek 7,2 kilométeres versenyében  Molnár Gabriella és Domján Ferenc végzett az élen. A dobogó 2. fokára Szegő Zsuzsanna és Görbe József állhatott, 3. helyen Csorba Mária és Knoll Kristóf végzett.
A 10. 6 kilométeres távot Papp Mercedesz és Jéga-Szabó Zsolt tette meg.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.


KTE-Piroska Szörp: Visszatért Németországból az egykori csapatkapitány, már a mai meccsen bevethető lesz!


A Hajdúnánással csap össze a Magyar Kupában a GBB ZRT Kecskeméti NKSE


Kecskemét All Stars – az elmúlt hét legjobb kecskeméti sportolói


Meccsgazdag hétvégén vannak túl a KESI kézilabdázói


Bácsvíz-KVSC éremeső a XII. Arena-Hód Faktor úszóversenyen


Befejeződtek a 2020. évi Bács-Kiskun Megyei asztalitenisz utánpótlás ranglista versenyek – eredményekkel


Radics Milán újabb érmet szerzett, remek nyári szezont zárt a KES Cycling Team – interjúkkal


Élő közvetítés: Ma a Magyar Kupában is legyőzné a Békést a KTE-Piroska Szörp


Galéria: A KTE HUFBAU – FC Dabas mérkőzés képekben


A veretlen Dabas legyőzésével a tabella élén a KTE HUFBAU!


Győzelemmel kezdte az idényt a Kecskeméti RC


Kettőből kettő idegenben; szenzációs KNKSE-siker Dunakeszin


Igaz, csak a szezon elején járunk, de vasárnap létfontosságú lenne a győzelem a KNKSE számára


Kesport Kávéház | Ifj. Dunszt Ferenc: “Édesapám büszke lenne rám”


Élő közvetítés: DEAC – Kecskeméti RC férfi röplabda mérkőzés | 17:00


Nem várt döntetlent játszott az SC Hírös-Ép


Második idegenbeli mérkőzését is elveszítette a KTE-Piroska Szörp


Ismét jó játékkal tudott felülkerekedni ellenfelén a Kecskeméti LC


Élő közvetítés: Hatvani KSZSE – KTE-Piroska Szörp férfi kézilabda mérkőzés | 18:00


Folytatná jó sorozatát a Kecskeméti LC