Szokásos vasárnapi Kesport Kávéház rovatunk következő interjúalanya Némedi Norbert, aki Kecskeméten született és kezdett el focizni, 21 évesen már az akkori bajnokcsapat, az Újpest szerződtette, megfordult a Videotonban és Nyíregyházán, majd pályafutása a hírös városban teljesedett ki, ahol tagja volt a KTE történelmi, NB I-be való feljutást kiharcoló csapatának. Ligaválogatottként pályára léphetett három aranylabdás futballista ellen is. Nagyinterjú Némedi Norberttel, aki edzőként és tanítóként dolgozik, illetve villanyszerelő vállalkozást működtet:

Édesapád is futballista volt, éveken keresztül Kecskeméten is játszott. Milyen emlékeid vannak gyerekkorodból apukád meccseiről, jártál ki rendszeresen a stadionba?

Kevés mérkőzését láttam édesapámnak, hiszen kicsi voltam, amikor még aktív volt. Csatárposzton játszott a KTE-ben, nagyon gyors játékos volt, ám az egyik idegenbeli mérkőzésen, a Gyöngyös ellen kettős lábszártörést szenvedett, amely véget vetett a pályafutásának.

Apukád hatására egyértelmű volt számodra, hogy a labdarúgás lesz a te sportágad?

A sport iránti szeretet mindig is bennem volt, de nem csak apukám, hanem édesanyám miatt is, aki kosárlabdázott. Sőt, anyukám az ő sportágában még többre is vitte apámnál. Részben a hatásukra is, mindkét sportágat elkezdtem, és elég sokáig űztem a kosárlabdát és a labdarúgást párhuzamosan. Anyukám sportpályafutása miatt a fővárosba is felköltöztünk, nagyon sok meccsén kint voltam és fantasztikus élményekkel gazdagodtam. Nehéz döntés volt számomra, hogy melyiket válasszam. Középiskolába már ismét Kecskeméten, a Bolyai János Gimnáziumba jártam, amelynek köztudottan erős kosárlabda oktatása van, míg a labdarúgás ott gyerekcipőben járt akkoriban, de igazolt játékos voltam mind a kettőben. Talán azért a foci mellett tettem le a végső voksom, mert kicsinek éreztem magam a kosarazáshoz. Irányító, bedobó poszton kosaraztam, de úgy láttam, hogy vannak nálam ügyesebbek, és úgy gondoltam, a labdarúgásból többet fogok tudni kihozni.

A focinál maradva, mely edzőid voltak rád a legnagyobb hatással?

Utánpótlástól kezdve a profi éveimig jó sok edzőt ismertem meg. Felnőtt karrierem során dolgozhattam a számomra legmeghatározóbb edzőkkel. Bicskei Bertalan rendkívül jó edző volt, megtiszteltetés volt vele dolgozni. Várhidi Péter is meghatározó volt számomra, akinek a kezei alatt Újpesten játszhattam, illetve az UTE pályaedzője, Herédi Attila is nagyon fontos szerepet töltött és tölt be az életemben, hiszen ő fedezett fel, az ő ajánlására kerültem a lila-fehérekhez, vele a mai napig tartom a kapcsolatot. A kecskeméti korszakomból Csertői Aurélt mindenképp megemlíteném, aki a legfelkészültebb edzőm volt, valamint Urbányi Istvánt is kiemelném, aki nagyon erős volt a játékosok mentális felkészítésében.

1998-ban, 21 éves korodban külföldi ajánlatod is volt, ám a magyar bajnokcsapat, Újpest ajánlatát fogadtad el. Miért nem igazoltál külföldre?

Az Újpestre igazolásom előtti félévben egy hónapot Izraelben töltöttem, a magyar bajnoki szezon alatt utaztam ki, hiszen kint más mederben folyt az izraeli bajnokság lebonyolítása. Egy menedzser, aki látott itthon játszani, kivitt és szerződést is ajánlottak nekem. Czéh László istápolt akkoriban, ő kint volt és mindenben segített. Nagy döntés előtt álltam, és – ugyan Izraelben pont többen, így Pisont István, Sallói István, Márton Gábor és Hamar István is kint légióskodott akkor – kevés magyar játékos játszott külföldön, nem volt ez annyira mindennapos, mint mostanában. Itthon dr. Bozóky Imre, az akkori MLSZ elnöke fordította le az izraeli szerződésem, amelyre már csak az aláírásom hiányzott. Emellett ott volt az asztalon az Újpestnek az ajánlata is. Mindkettő nagy dolog volt számomra, és bár a külföldi anyagilag jobb volt, mégis a Dózsa szerződését fogadtam el. Édesapám azt mondta, hogy előbb érdemes lenne Magyarországon befutni egy karriert, és ha visszaadja az élet, akkor később is mehetek külföldre, talán ez a gondolatmenet győzött meg végleg az itthon maradásom mellett.

Megbántad, hogy nem álltál légiósnak?

Az idősebb játékosok, Czéh Lászlóék más szemszögből közelítették meg a szituációmat, ők azt mondták, hogy magyar játékos bármikor visszatérhet hazájába focizni. Ennek ellenére összességében nem bántam meg, hogy itthon maradtam.

Újpesten bronzérmet szereztél. Labdarúgóként ez volt a kedvenc korszakod, sok néző előtt játszani a fővárosban, vagy esetleg Kecskemét volt a kedvenced?

Újpesten nagyszerű csapatban játszhattam. Olyan futballisták voltak a csapattársaim, akik a Megyeri úton klublegendák lettek. Abban az időben az Újpest legalább nyolc játékost adott a magyar válogatottnak, tehát a nemzeti csapatnak majdnem a felét. Többek között Lőw Zsolttal, a PSG jelenlegi másodedzőjével is csapattársak voltunk, és nagyon jó viszonyt ápoltunk. Csak meghatározó élményeim vannak abból a korszakból, ám előre haladva a pályafutásomban, a kecskeméti éveimet is örökre a szívembe zártam. Szülővárosomban tagja lehettem a feljutást kiharcoló együttesnek, ez elmondhatatlan boldogság volt számomra, még az újpesti bronznál is nagyobb élmény volt, hiszen az tényleg egy egyszeri és történelmi pillanat volt.

29 évesen igazoltál a KTE-be. Melyek a legmeghatározóbb kecskeméti futballélményeid?

A másodosztályú bajnoki cím felejthetetlen élmény. Telt ház, tízezer szurkoló előtt játszottunk. A lefújás pillanatában szerintem fel sem fogtuk, hogy mit értünk el. Tűzijátékot rendeztek, felejthetetlen éjszaka és ünnepnap volt. A következő év is remekül sikerült, újonc csapatként ötödikek lettünk az élvonalban. Annak a szezonnak a végén sikerült ligaválogatottságig is eljutnom. Talán a kecskeméti futball történetének az a két szezonja, illetve természetesen a kupagyőzelem voltak a legszebb pillanatai, és boldog vagyok, hogy ennek részese lehettem.

Négy és fél szezont húztál le Kecskeméten. Melyik volt a legjobb kecskeméti csapat, amiben játszottál?

Játékoskeretben nem az volt a legerősebb együttes, amellyel kiharcoltuk a feljutást, de csapatként az működött a legjobban. Kevés igazolással az első NB I-es idénynek is szinte ugyanazzal a kerettel vágtunk neki és rögtön a klub legjobb eredményét, ötödik helyet értünk el, egy meccsnyire voltunk a dobogótól. A kupagyőztes csapatnak erősebb kerete volt, a legmagasabban jegyzett futballistái akkor voltak a KTE-nek, ám úgy éreztem – annak ellenére is, hogy sajnos abban a szezonban csak három hónapig voltam a keret tagja – hogy csapatként az kevésbé volt annyira egységes, mint az feljutó gárda.

A 2010/11-es szezont a Kecskeméti TE színeiben kezdted el, ám a májusi kupadöntő idején már a Szolnok játékosa voltál. Sajnálod, hogy abban a fél évben, melyben a KTE kupagyőztes lett, már nem lehettél ott kecskemétiként a pályán?

Ugye az volt az utolsó aktív szezonom a pályafutásom során, és úgy mentem neki annak az idénynek, hogy 34 évesen az lesz az utolsó. Egyébként abban a szezonban rúgtam a legtöbb gólom, nyolcszor találtam be az ellenfelek kapujába, de ennek a felét már Szolnokon szerzetem. Sajnos télen az volt a jó döntés, hogy nem maradok ott arra a pár hónapra. Abban az időszakban kezdődött a nehezebb időszak a klub életében, több anyagi probléma vetődött fel, és csapatkapitányként nagyobb részt próbáltam ebből felvállalni a csapat érdekében. Az akkori tulajdonossal, Rózsa Pállal emiatt nézeteltérésem alakult ki, és közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy jobb, ha elválnak az útjaink. Nemsokkal később Palival megbeszéltük a történteket, utólag nem volt ebből sosem nagyobb problémánk. Tomiszlav Szivics vezetőedző meghívására egyébként én is ott voltam a csapattal a kupadöntő napján, gyönyörű győzelem volt.

A labdarúgó pályafutásodat középpályásként kezdted, majd középső védőként fejezted be. Melyik szerepkört szeretted jobban?

Nekem könnyebben ment úgy a játék, ha mezőnnyel szemben voltam. Több edzőm is kipróbált más-más poszton, de a pálya tengelyén volt a helyem. Belső középpályásként is szerettem focizni, de életem legjobb szezonját középső hátvádként teljesítettem, ott még nagyobb biztonsággal tudtam játszani.

Melyik volt a kedvenc mérkőzésed karriered során?

Többet is mondanék, mert nehéz egyet kiemelni. A kecskeméti korszakból mindenképp hatalmas élmény volt, amikor az NB II-ben a Ferencváros ellen 2-2-es döntetlent értünk el. Szerintem akkor volt a létező legtöbb néző a Széktói Stadionban, még pótlelátókat is be kellett építeni a kapu mögé. Szintén a Fradi ellen a másodosztályban játszottunk egy óriási meccset, amit 4-0-ra nyertünk meg itthon. Úgy gondolom, az FTC történetének az volt a mélypontja, amúgy sem gyakran játszottak NB I-nél alacsonyabb osztályban a zöld-fehérek, de hogy négy góllal, simán kikapjanak a másodosztályban, arra nem sokszor volt példa, és lehet, hogy nem is lesz többé ilyen. Ide sorolnám természetesen a ligaválogatottal lejátszott meccsemet is, amit sosem fogok elfelejteni. Az AC Milan ellen léphettünk pályára, amelyben három aranylabdás is szerepelt, Kaká, Ronaldinho és Sevcsenko, illetve az angol sztár, Beckham is pályára lépett. A jelenkorunk labdarúgásában nem tudok olyan klubot mondani, ahol három aranylabdás is játszik egyszerre, azonban nekünk megadatott, hogy a világ talán utolsó ilyen együttese ellen megmérkőzzünk. Az olaszok a régi Puskás Ferenc Stadionban 20 ezer néző előtt 5-2-re győztek ellenünk Kaká, Seedorf, Viudez góljaival és Sevcsenko duplájával, tőlünk Rajczi Péter és Tököli Attila volt eredményes. Szintén nagy élmény fűz egy Újpesttel lejátszott nemzetközi kupameccshez, amit bár elveszítettünk, de nagyon különleges volt. Vojvodinában kellett fellépnünk, és a szerbek a háborús időszak utáni első mérkőzésüket játszották nemzetközi szinten, pont ellenünk. Olyan érzelmi töltet járta át a teljes meccs hangulatát, ami páratlan. Igazából már a nulladik percben elvesztettük a meccset, a hazai nézők hihetetlen légkört és körülményeket teremtettek a meccsre.

Pályafutásod után edző lettél, Kiskunfélegyházán több bajnoki címet is szereztél. Mindig is az volt a terved, hogy labdarúgó karriered után edzőnek állsz?

Még aktív pályafutásom alatt 2009-ben végeztem el a B-licences edzőképzést. Tudtam, hogy a focitól nem szeretnék elszakadni, terveztem, hogy edzőként folytatom majd tovább. Szolnoki kitérőm után Rózsa Pali rögtön visszahozott Kecskemétre és az utánpótlásban kaptam munkát. Gyorsan lépkedve előre dolgoztam pár korosztályos csapatban, majd a felnőtt csapatot is irányíthattam, amely bár amatőr gárda volt, de egész jól teljesítettünk.

Kecskeméten emellett a pedagógiai főiskolát is elvégezted, ebből is látszik, hogy nagyon komolyan veszed a munkád. A labdarúgásban egy csapat sikerén megítélésed alapján mennyi múlik az edző által kidolgozott helyes taktikán, és mennyi a játékosokkal való jó kommunikáción, megfelelő motiváltságon és mentalitáson, amit az edző adhat hozzá egy-egy játékoshoz?

Mint gyakorló pedagógus és volt labdarúgó, edző, azt kell mondanom, hogy rendkívül fontos, hogy az edző jó pedagógusa legyen a játékosoknak. A taktika is fontos, de anélkül nem lehet magas szintre eljutni, hogy az edző ne ápolna jó viszonyt a játékosaival és ne tudná motiválni őket, különböző eszközökkel kihozni belőlük a legjobb teljesítményt. Szent meggyőződésem, hogy külföldön azok a sztárcsapatok érnek el nagy sikereket, melyeknek kispadján nem csak jó edző, de jó pedagógus is ül. A nagy játékosokhoz technikailag, taktikailag nagyon nehéz hozzáadni, így döntő lehet, hogy a tréner emberileg hogy bánik a futballistákkal. Ha gyerekekkel foglalkozik az ember az utánpótlásban, ott szintén, sőt hatványozottan igaz, hogy kell, hogy az edző jó tanára legyen a kicsiknek.

Tanárként is dolgozol a labdarúgás mellett?

Igen, egy alternatív iskolában tanítóként is dolgozom Kecskeméten. Harmadik-negyedik osztályos gyerekeknek leszek szeptembertől a tanára a Szarkás erdőben található új iskolában, ahol a megszokotthoz eltérő környezetben tanulhatnak a kicsik. Mikor odakerültem, még Waldorfként működött az intézmény, majd szemléletváltáson estünk át, és teljesen új alapokra helyezve építjük fel az iskolát.

Kiskunfélegyházán, a felnőtt csapatnál vagy vezetőedző. A megyei szezon a hétvégén megkezdődött. Mit vársz az új évadtól?

A félegyházi keretben az újítás korszakát éljük át. Kissé elöregedett a keret, de a körülményekhez képest jól meg tudtuk oldani a frissítést. Bár többször is a megyei első osztály bajnokcsapata lett a Kiskunfélegyháza az irányításommal, feljebb sosem léptünk, ami a motiváció lehetséges elvesztése miatt nehéz helyzetet generál. Az ötödik szezonomat kezdem meg a klub élén, és nekem is meg kellett találnom a megfelelő, új céljaimat, mert az állandóság mellett el lehet veszíteni a motivációt. Az se minden esetben jó, ha folyamatosan bajnokságot nyersz, könnyen ki lehet égni, de azt gondolom, hogy orvosolni tudtuk a nyáron ezt a problémát, és a tabella élmezőnyébe várom magunkat.

Edzőként milyen távlati céljaid vannak?

A fiam is elkezdett nemrégiben focizni, leginkább annak örülnék, ha neki tudnék segíteni, persze nem erőltetve. Gyerekkel mindig is szerettem foglalkozni, és ha meg kéne jósolnom, hogy mi a jövőm, talán a gyerekfociban és az utánpótlásnevelésben látom magam. A felnőtt labdarúgásnak is megvan a jó oldala, de valamiért a gyerekekkel való foglalkozás jobban vonz.

Spanyolországi kitérőd is volt, mit lehet tudni arról az időszakról?

Miután a kecskeméti felnőtt csapattal nem sikerült kiharcolnunk a feljutást az NB III-ba, kiköltöztem, mert egy kinti kapcsolatom volt, és vártuk a gyermekünk születését, ott született meg a harmadik gyerekem. Volt bennem olyan ambíció, hogy kint dolgozzak a spanyol labdarúgásban. Lett volna lehetőségem az utánpótlásban munkába állnom, hiszen alkalmam nyílt, hogy Mallorcán edzést tartsak, ahol a vezetők megnézték volna, hogy mit tudok, de végül úgy alakult az élethelyzetem – amit nem részleteznék – hogy haza kellett jönnöm Magyarországra. Három gyermekemből kettőt itthon nevelek.

Kecskeméten élsz, hogyan telnek a mindennapjaid?

Bizony, a hírös városban élek, és ez szerintem életem végéig így fog maradni, mert minden ideköt. Nem titok, hogy apukámmal kisebb vállalkozást is működtetünk, mert közben elvégeztem egy villanyszerelő iskolát is, míg édesapámnak ez a foglalkozása. A gyermekeim, a tanítás, az edzősködés és a vállalkozás teszik ki a mindennapjaimat.

(Vizi Zalán | kesport.hu)

Vélemény, hozzászólás?