Komoly példaképektől tanulhatott, emberségüket és sportemberi nagyságukat mai napig igyekszik beépíteni a napi testnevelői és edzői munkájába. A röplabdába gyorsan beleszeretett, de hosszú évek után egy új szerelem vezette vissza a sportághoz, melyet immáron harmadik évtizede igyekszik átadni a fiataloknak. Juhász Zoltánnal beszélgettünk.

Miért pont a röplabda, miért pont a testnevelői pálya?

Annak idején kaptam egy csodálatos testnevelő tanárt Beregszászi Szabolcs személyében. Ő indított el a sportágamban, a röplabdában. Utána a Katona József Gimnáziumba kerültem, ott Dunszt Frici bácsi mellett nőttem fel. Már az általános iskolában tudtam, hogy testnevelő szeretnék lenni, Beregszászi Szabolcs annyira szuggesztív és meggyőző volt emberként is, férfiként is, akire fel tudtunk nézni, hogy ez a döntés korán megszületett bennem. Már 30 éve vagyok a pályán. Visszatekintve tehát ők voltak rám a legnagyobb hatással.

A röplabdával való kapcsolatod hogyan alakult?

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Kecskeméten röplabdázhattam végig, egészen az NBI-es junior szintig minden magyar bajnokságot megnyertünk a csapattal. Főiskolán folytattam, de aztán bejött a képbe a tenisz, ami egy erősebb szerelem lett egy időre. Bár elkezdtem a fiúkkal foglalkozni, de utána nagyon más irányba terelődött az életem, az első házasságom miatt. Dunszt Orsival kötött második házasságom vezetett vissza a sportághoz. Belekerültem a körforgásba ismét, komolyan elkezdtem foglalkozni az edzősködéssel, erre rátett egy lapáttal az is, hogy a lányom oda került a Zrínyibe. Úgy gondoltam, hogy a lányom sportnevelését összekapcsolom azzal, hogy újra beindítsuk a röplabdát az iskolában. Annak idején Erzsike néni, Frici bácsi felesége csinálta fiú vonalon nagyon sikeresen, ehhez szerettem volna én is felnőni. Olyan tehetségek tudtak szerencsére megfordulni a kezem alatt, akik közül hatan lettek korosztályos válogatottak, jelen pillanatban ennél is többen Extraligában játszanak. Ötször országos bajnokok lettünk, rengeteg érmet szereztünk, úgyhogy nagyon jól sikerült ez a családon keresztüli visszatérés, ez már két évtizede történt.

Ha már család, második feleségeddel a röplabda hozott össze titeket, vagy ez egy szerencsés találkozás volt?

A röplabda abszolút beleszólt, hiszen Orsival egy röplabda versenyen találkoztunk, egymás ellen játszottak a csapataink annak idején. Akkor ott valami kibontakozott közöttünk, ami azóta is tart, közben szerelemmé erősödött. Mindketten egy válás után voltunk, összekötöttük az életünket, azóta született egy kisfiunk is, aki már 11 éves lesz. Elkezdett röplabdázni, de egy igazi csodabogár, egyelőre még nem tudjuk, hogy szerelő lesz, vagy sportoló.

A gyerekek sportnevelésében mi az irányvonalatok?

Mindketten pedagógusok vagyunk, van egy hitvallásunk, hogy embert neveljünk, ne feltétlenül röplabdást. Testnevelésben is az az első, hogy a sport szeretetére neveljük a gyerekeket, illetve arra, hogy a sport világában hogyan kell viselkedni, hiszen ez maga az élet. Tisztességesen, sok munkával lehet itt is eredményt elérni. Mi is úgy élünk, hogy próbálunk hitelesek maradni a gyerekek felé, kell a munka mellé elhivatottság is. Én is így éltem, mindig jöttek a feladatok, jöttek a célok, amikhez folyamatosan teljesíteni kellett, így lettem szakmai vezető az iskolában, a Röpkének voltam alelnöke, szakosztályvezetője.

A röplabda átadása, megszerettetése milyen hitvallás volt számodra?

Az összes sportágat, amit szerettem, szép feladat lett volna átadni, de azt fontosnak tartottam, hogy olyan legyen, melyben volt versenyzői múltam. Nagyon nagy előny ugyanis, hogyha ismered a ciklusokat, tudd, hogyan nyúlsz éppen a gyerekekhez, nem kizárólag a technikát ismered. A röplabdában többszörös bajnok voltam, adta magát a dolog.

Mit vittél tovább Beregszászi Szabolcstól, illetve Frici bácsitól?

Tőlük fantasztikus emberséget tanultam. Minden egyes probléma, ami adódott az életemben, azt próbálták megoldani, mintha a szüleink lettek volna. Ezt én is átvettem, próbáltam úgy foglalkozni a gyerekekkel, hogy az élet nemcsak a versenyzésről szól, hanem magáról az életről. Nem volt olyan náluk, hogy véget ért az edzés, aztán csak becsuktuk az ajtót. Ezt kaptam tőlük, ezt akartam átvenni, szerintem jól is vittem tovább. Van egy tehetséggondozás, de van egy visszacsatolás is, mindig foglalkoztam azzal, hogy akikkel foglalkoztam, hova jutottak. Ezekkel a versenyzőkkel tartom a kapcsolatot most is. Én azt láttam, hogy szeressem a hazámat, szeressem a családomat, imádjam a hivatásomat, vagy a sportágamat, és akkor ebből a hármasból lehet valaki.

Említetted a visszacsatolást, kikre gondoltál?

Kiss Grétát mindenképpen érdemes kiemelni, aki negyedik lett az Universiade-n, a világbajnokságon. Tartom a kapcsolatot a Kökény lányokkal is, akik mindketten NBI-ben játszanak. Sőt, Kiss Gréti húgának is én voltam az edzője a tavalyi szezonig, úgyhogy nevelő edzőjük vagyok. Senkit nem szeretnék megsérteni azzal, hogy nem emelem ki, de őket azért említeném meg, mert mai napig kapcsolatban vagyunk.

A jelen és a múlt hogyan fest versenyzői szempontból, akár a Zrínyiben?

Most nem rendelkezünk országos, kimagasló tehetséggel, de azon vagyunk, hogy megint egy ilyen társaságot építsünk fel. A feleségem is ezen dolgozik, ő a Refiben, én a Zrínyiben, de ma már elég sok gyereket kapunk más iskolákból is szerencsére. Megpróbálunk egy olyan ütőképes csapatot összehozni, mellyel például 2014-ben gyermek bajnokságot nyertünk. Az a társaság jutott fel egyébként a Röpkével az NBI-be. Nekünk hatványozottan fontos a feladatunk, hiszen miniben mi adunk  röplabdát a gyerekek kezébe. Rajtunk múlik az, hogy megszeresse a gyerek a sportágat, megmaradjon benne, és ha tehetséges, akkor válogatott sportoló váljon belőle. A röpkés csapatban 75 százalékban az én neveltjeim voltak, de az is fontos, hogy ezek a lányok azóta tovább röplabdáznak, hiszen Kiss Gréti és Kökény Nóra is volt a junior válogatott csapatkapitánya, kijutottak az ifjúsági Európa-bajnokságra is. Az út adott, meg kell találnunk újra ezeket a gyerekeket. Az is fontos persze, hogy ezek a gyerekek legalább a sportban megmaradjanak, járjanak el konditerembe, sportolni, ez is egy fontos cél.

Mennyire nehéz most megtartani a gyerekeket a röplabdában?

Szerencsésebb helyzetben vagyunk a fiú szakágnál. A röplabdában a háló elválaszt, nincs benne testi kontaktus, a lányok egyébként sem feltétlen erre vevők. Ez a sportág így nagy mennyiségben szívja fel a lányokat. A fiúknál először inkább a foci jön, utána a kosárlabda, kézilabda, a röplabda mondjuk a negyedik. A lányoknál inkább első helyen áll a kosárlabdával. Ami a digitális világot illeti, mi is hasonló nehézségekkel küzdünk, éppen ezért is van kikapcsolva a telefon edzéseken. A lány vonalon kevésbé van probléma, de általánosságban sokkal kevesebben akarják a versenysportot. A világ kényelmesebb, gazdagabb lett, a gyerekek ezernyi más dologgal foglalkoznak.

Aktív sportembernek számítottál mindig, ma mivel tartod magad formában?

Az utóbbi időben volt egy komolyabb betegségem, egy kiszakadt gerincsérvem, úgyhogy én már csak itthon tartom magam formában, illetve nagyon sokat túrázunk és biciklizünk a családdal. A feleségem igazi „Iron Lady”, én rendszeresen tornázom, de már a korom miatt se kaphat olyan terhelést a gerincem, mint korábban. Próbálunk azért egészségesen élni, nagyon sok humorral és mosolygással, mert ez legalább olyan fontos.

Tervek és célok szintjén hogyan tekintesz a jövőbe?

Rengeteg van, de a lényeg az most, hogy egészségesek legyünk, minden kerüljön vissza helyére. Kevés digitális oktatás legyen, térjünk vissza sportban is a normál helyzetbe. A tavalyi szezonban például nagyon sokat dolgoztunk a gyerekekkel egy szép eredményért, országos döntőbe kerültünk volna, de ez elmaradt. A legfőbb kívánságom az, hogy a pandémiás helyzet minél hamarabb kerüljön le a napirendről. Egy biztos, az álmom az, hogy a világ ne változzon meg nagyon. A hazánk maradjon meg hazánknak, a család legyen egészséges, illetve a hivatásomat tudjam tovább vinni. Ez a hármas az, ami engem érdekel, hiszen mindhármat imádom.

 

(Nyitray András | kesport.hu | fotók: Juhász Zoltán/saját gyűjtemény)

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?