Felemás előjelekkel érkezett el a KARC számára a 10 hónapja várt nap, a rögbi bajnoki nyitány. Az utolsó két hétre pörögtek igazán fel az események, hiszen véglegesedni látszott a Szeged elleni keret. Az utánpótlás gárdától érkező négy 2003-as születésű fiatal mellett a válogatott korábbi csapatkapitánya, a Kosoktól kölcsönbe érkező Máthé Zoltán is játékra jelentkezett, csak úgy, mint a hosszú kihagyás után újra csíkost mezt öltő Kádár Mihály és Török Levente. A tolongás csapatrészben azonban bőven akadtak hiányzók, akikkel még nem számolhatott az első mérkőzésen Almási Bence játékos-edző, így túlzás nélkül az utolsó pillanatig akadt fejtörés az összeállítást illetően.

A mérkőzés egy kihagyott szegedi büntetővel indult már az első percben, majd a játék közel tíz percre áttevődött a vendégek térfelére. A hazai nyomás Köteles révén céllá, majd Sütő Dániel jóvoltából jutalompontokká érett (7-0). Sorra jöttek a begyakorolt figurák és Máthé vezérletével jól, de még inkább szervezetten muzsikált a kecskeméti tolongás. A félidő derekához közeledve a Tisza- parti alakulat visszavette a kezdeményezést,  rendre alakította ki helyzeteit a védekezésre kényszerített KARC ellenében. Pontszerzésig azonban csak a játékrész utolsó perceiben jutottak a vendégek, Teisenhoffer sikeres  büntetőjével vonultak pihenőre a csapatok (7-3).

A nem titkolt szándékkal bajnoki éremre hajtó Gorillák igencsak megnyomták a második játékrész elejét és hamar sikerült is begyötörniük egy célt, amivel megfordították az eredményt (7-10). Nagy elszántsággal és taktikai fegyelemmel hozta vissza magát a mérkőzésbe a hazai csapat, a hajrában volt olyan része az összecsapásnak, amikor 9 percen keresztül nem ért szegedi kézhez a labda. A hajrára fordulva a rendkívül nagy elánnal játszó Köteles behúzta maga és csapata második célját, így ismét fordult a kocka (14-10). A négy perces hosszabbítás drámai eseményeket, de újabb pontokat már nem hozott, hiába szegezte célterületéhez ellenfelét a szegedi gárda, a hősies védekezés meghozta gyümölcsét és a KARC otthon tudta tartani a bajnoki pontokat.

Elmondható, hogy Máthé és Köteles teljesítménye kiemelkedett a mezőnyből, de a csapat mentalitása és küzdeni akarása az először pályára lépő utánpótlás játékosoktól (Gál, Marsó, Varga), a kiegészítő szeniorokig példa értékű volt, és bizakodásra adhat okot a szezon további részére.

Az Exiles elleni következő megmérettetésre Budapesten, a Kincsem Parkban kerül majd sor szeptember 19-én, de még azt megelőzően a KARC második osztályban szereplő, Szentessel közös projektcsapata, a Szekerce is pályára lép majd, szeptember 12-én a Széktói Stadionban fogadja a Soproni Szfinx alakulatát.

 

Rögbi NB I. 1. forduló

Kecskeméti ARC – Szegedi Gorillák RK  14-10 (7-3)

Széktói Stadion

Játékvezető: Törőcsik

Kecskeméti ARC – Sütő L., Máthé, Kádár (Török), Takács, Csiernik, Gál (Horváth), Marsó (Asztalos), Köteles, Németh, Sütő D., Jámbor, Túri, Körmöczi, Almási (Varga), Döme

Pontszerzők: Köteles 10, Sütő 4

(Nyitókép: Köteles Péter támadásban (labdával). Fotó: Balázs Imre)

Vélemény, hozzászólás?