Menü

Az ESMTK-n is felülkerekedett a KTE HUFBAU

A KTE HUFBAU a bajnokság tizedik fordulójában a fővárosba utazott, az ESMTK vendége volt a hírös város alakulat. A jó erőkből álló hazaiak ellen összességében magabiztos, domináns játékkal rukkoltak elő, így ismét három ponttal gazdagodtak.

A kecskemetite.hu beszámolója:

Az első negyedórában inkább mezőnyben zajlott a játék, a csapatok ritkán jutottak el a kapuk elé, az első helyzet a 14. percben Károly előtt adódott, de közeli lövését Menczeles hatalmas bravúrral védte. Ezt követően Jakab futballozott nagyon aktívan, aki kétszer is tesztelte a hazai kapust, de Menczeles fogta lövéseit. A 30. percben Grünvald húzott meg egy nagyon szép cselt a tizenhatos bal csücskénél, lövése ezt követően a lécről vágódott fölé. A 33. percben a „Liza” előtt is adódott egy sansz, de Túri fejesét valahogy tisztázni tudtuk a vonalon. A félidő hajrájában Jakab újabb két alkalommal próbálkozott hiába Menczelessel szemben, aki a 44. percben egy ajtó-ablak ziccert is megfogott: Tóth vezethette kapura a labdát, de ebből sem sikerült gólt szerezni.

A második félidőt már álomszerűen kezdtük, Tóth kapott labdát a jobb oldalon, aki az érkező Károly elé passzolt, középpályásunk aztán egy jó csellel helyzetbe hozta magát és kilőtte a hosszú alsót (0-1). Az 58. percben akár meg is duplázhattuk volna az előnyt, Jakab beadását azonban fölé vágta öt méterről Tóth. A 67. percben Mészáros fogott meg nagyon magabiztosan egy fejest, majd támadásba lendültünk, melynek végén Puskás beadására Szalai József érkezett menetrendszerűen, és szépen csúsztatott a hosszúba (0-2). A második gól gyakorlatilag eldöntötte a végig kontrollunk alatt tartott mérkőzést, bár a 83. percben a kapufa is velünk volt, amikor Boda hatalmas bombája a lécet találta el. Ezzel együtt kapunk nem forgott veszélyben, az eredmény már nem változott.

ESMTK – KTE HUFBAU 0-2 (0-0)

NBIII. közép csoport, 10. forduló

ESMTK: Menczeles – Nagy, Lipcsei, Póti, Tóbiás, Slezák, Horváth (Komiszár 49.), Boda, Kovács (Fehér 55.), Soós (Lázár 71.), Túri.

KTE: Mészáros – Puskás, Gál (Szalai G. 83.), Kis, Grünvald – Vágó, Károly, Ludasi (Asztalos 75.) – Lukács (Szalai J. 46.), Tóth, Jakab.

Gól: Károly (53.), Szalai J. (69.)

Turi Zoltán (ESMTK): – Gratulálok a Kecskemétnek, az összkép alapján megérdemelten vitték el a három pontot! Az első félidőben adódott két-három olyan lehetőségünk, amit gólra kellett volna váltanunk, akkor teljesen másként alakulhatott volna minden. A második félidőben jobb volt a Kecskemét, ezáltal megérdemelten nyertek.

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): – Az első félidőben volt egy kis hiányérzetem, a jobb oldalunk nem működött elég hatékonyan, ettől függetlenül kapura lövéseink, helyzeteink voltak, a félidő végén egy igazán nagy ziccerünk is adódott. A szünetben egy kicsit változtattunk, de a legfontosabb az volt, hogy legyünk szervezettek. Ez megvolt, jól is védekeztünk, majd fordulás után rúgtunk két szép gólt. Ez egy nagyon nagy győzelem volt! Gratulálok az egész csapatnak, a stábnak, és nem utolsó sorban a szurkolóknak, hogy végig buzdították a csapatot!

A bajnokságban most szusszanásnyi szünet következik, szombaton 15:00-kor azonban kupameccs vár a KTE HUFBAU-ra a megye I-es Tihanyi FC vendégeként.


KTE HUFBAU: Mészáros Dávid is nagyon kellett a Dabas elleni sikerhez


Galéria: A KTE-Piroska Szörp – Békési FKC férfi kézilabda kupamérkőzés képekben


Másodjára is legyőzte a Békést, továbbjutott a Magyar Kupában a KTE-Piroska Szörp


KTE-Piroska Szörp: Visszatért Németországból az egykori csapatkapitány, már a mai meccsen bevethető lesz!


A Hajdúnánással csap össze a Magyar Kupában a GBB ZRT Kecskeméti NKSE


Kecskemét All Stars – az elmúlt hét legjobb kecskeméti sportolói


Meccsgazdag hétvégén vannak túl a KESI kézilabdázói


Bácsvíz-KVSC éremeső a XII. Arena-Hód Faktor úszóversenyen


Befejeződtek a 2020. évi Bács-Kiskun Megyei asztalitenisz utánpótlás ranglista versenyek – eredményekkel


Radics Milán újabb érmet szerzett, remek nyári szezont zárt a KES Cycling Team – interjúkkal


Élő közvetítés: Ma a Magyar Kupában is legyőzné a Békést a KTE-Piroska Szörp


Galéria: A KTE HUFBAU – FC Dabas mérkőzés képekben


A veretlen Dabas legyőzésével a tabella élén a KTE HUFBAU!


Győzelemmel kezdte az idényt a Kecskeméti RC


Kettőből kettő idegenben; szenzációs KNKSE-siker Dunakeszin


Igaz, csak a szezon elején járunk, de vasárnap létfontosságú lenne a győzelem a KNKSE számára


Kesport Kávéház | Ifj. Dunszt Ferenc: “Édesapám büszke lenne rám”


Élő közvetítés: DEAC – Kecskeméti RC férfi röplabda mérkőzés | 17:00


Nem várt döntetlent játszott az SC Hírös-Ép


Második idegenbeli mérkőzését is elveszítette a KTE-Piroska Szörp