Menü

A nyeretlen Csólyospálos SE-t fogadja az SC Hírös-Ép

Az SC Hírös-ÉP a tabella 11. helyén álló Csólyospálos csapatát fogadja vasárnap 16:00-kor a Műkertvárosi Sportcentrumban. 

A tervezett módon kezdte a bajnokságot a kecskeméti gárda, nyolc lőtt góllal, és kapott gól nélkül várta harmadik ellenfelét, az Izsáki SSE-t, azonban a hírös városiak hazai pályán 1-2-re kikaptak. A Csólyospálos csapata az őszi szezonban még nem tudott nyerni, két döntetlen mérkőzéssel szereztek mindössze két pontot, ezzel négy ponttal vannak lemaradva a kecskeméti alakulattól, akik az előző heti szünet miatt egy meccsel kevesebbet tudhatnak maguk mögött.

A Kesport.hu tippje: 3-0

Kitl Zoltán edző (SC Hírös-Ép): – A hétvégén a Csólyospálos csapatát fogadjuk, akikkel nagyon jó sportkapcsolati viszonyt ápolunk. Egy deffenzív, védekező csapatról van szó, akik kinőtték az évek során a megye III-as bajnokságot, és szintet léptek, aminek kifejezetten örülök, és maximálisan támogattam a döntésüket. Szeretnénk végre kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani és gólokkal kiszolgálni a közönséget. Vissza kell hoznunk a győztes mentalitásunkat, ami tavaly is jellemzett bennünket. A csapatunk jelentősen megfiatalodott, rutint kell még gyűjteniük, de én bízom bennük. A győzelem megszerzéséért lépünk pályára, és szeretnénk újra felállítani a két éves hazai veretlenségi sorozatunkat.

SC Hírös-Ép – Csólyospálos FSE
Labdarúgás, Megye II. Észak, 5. forduló
2020. szeptember 20. vasárnap, 16:00
Kecskeméti Műkertvárosi Sportcentrum
Játékvezető: Géró István
Asszisztensek: Bánáti Adrián, Bán Kristóf Patrik


Élő közvetítés: Kecskeméti LC – Kiskőrösi LC labdarúgó mérkőzés | 13:30


Kesport TV: Dávid Zoltán és a KRC csapata is elkapta a koronavírust


Az első félidőben magabiztosan vezetett, a másodikban teljesen megtört és vereséget szenvedett a KNKSE


A listavezető ellen billentené pozitív irányba mérlegét a HÉP-Röpke SE


Az eddig hibátlan Kiskőröst fogadja a Kecskeméti LC


Kesport TV: Karanténban az SG Kecskemét Futsal, de a célok nem változtak


A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét győzelmi célokkal várja a Körmendet, míg a vasiak történelmi sikerre készülnek a Messzi István Sportcsarnokban


Bajnoki aranyak és sikeres rendezés a kecskeméti súlyemelő Junior Országos Bajnokságon


Élő közvetítés: PC Trade SZNKE Szeged – GBB ZRT Kecskeméti NKSE női kézilabda mérkőzés | 17:30


Elhalasztják a ScoreGoal DEAC elleni bajnokiját és a Berettyóújfalu elleni kupameccsét is


A felkészülés során már sikerült, pénteken bajnokin is győzne Szegeden a KNKSE


Kecskemét All Stars – az elmúlt hét legjobb kecskeméti sportolói


Képgaléria: A KTE HUFBAU – Kisvárda kupamérkőzés képekben


Egyetlen góllal verte a Kisvárda a KTE HUFBAU-t


Elmarad a Kecskeméti RC kupa- és bajnoki mérkőzése


A Kisvárdát fogadja a MOL Magyar Kupában a KTE HUFBAU


SG Kecskemét Futsal: Karanténban a felnőtt csapat


Hivatalos: Elmarad a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét szerdai, Falco elleni meccse


Ungvári Miklós legyőzte a koronavírust, most újra Tokió lebeg a szeme előtt


Képgaléria: A KTE HUFBAU – Szegedi VSE labdarúgó mérkőzés képekben