Kecskemétről indult, Kaposváron lett bajnok, majd öt országban is megfordult, de most visszatért, hogy a KRC-vel felérjen a csúcsra – interjú a válogatott Kaszap Tamással

2020 szeptember 27-én, vasárnap megkezdi az új szezont a Kecskeméti Röplabda Club a DEAC otthonában. Dávid Zoltán legénysége a nyáron átalakult, de nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy erősödött, ugyanis a hírös városba igazolt többek között a többszörös magyar válogatott feladó, Kaszap Tamás.

Kaszap Tamást aligha kell bemutatni a kecskeméti röplabdabarátoknak, még akkor sem, ha Kecskeméten “csak” nevelkedett és Kaposváron vált belőle alapember. Karrierje sokszínűségét mutatja, hogy megfordult Olaszországban, Ausztriában, Franciaországban, Romániában és legutóbb Egyiptomban is, de nyáron Dávid Zoltán vezetőedző kérésére visszatért Kecskemétre és a célja egyértelmű: bajnok akar lenni a nevelőegyesületével. A beszélgetéshez nyugodt és tökéletes helyszínt választottunk – a Kéttemplom közben található Romhányi Coffee Shop-ot. Nagyinterjú a válogatott feladóval, Kaszap Tamással.

Kecskemétet nyugodtan lehet az otthonodnak nevezni, hiszen kétéves korodban költöztetek ide, és a hírös városban kezdtél el röplabdázni. Miért ezt a sportágat választottad?

Az Arany János Általános Iskolába jártam, és ott magas szinten oktatják a röplabdát – azonnal megtetszett a sportág. Harmadikos koromban Nagy Péternél kezdtem el a röpit, majd Szabó István volt a következő trénerem. Hamar az lett az álmom, hogy a Katona József Gimnáziumban folytathassam a tanulmányaimat, mert oda járt szinte minden nagy röplabdázó akkoriban. A Katonában Ifj. Dunszt Ferenc kezei alá kerültem, és közben a Kecskeméti Röplabda Club-nál végig jártam a ranglétrát, és eljutottam egészen a felnőttig.

15 évesen már a felnőtt csapat tagja voltál. Mennyire volt nehéz ilyen fiatalon a nagyok között bizonyítani?

Mindig is arra vágytam, hogy a felnőttek közé kerüljek, bizonyíthassak és tanulhassak tőlük, hiszen válogatott játékosokkal volt teletűzdelve az a gárda. Óriási ugrás volt az a szezon számomra, főleg azért, mert nemcsak a nagyokkal edzhettem, de rendszeres játéklehetőséghez is jutottam az idény második felében, miután Tóth Gábor, a kezdő feladónk megsérült. Nem csak az én érdemem, sőt, de mivel addigra még inkább összeszoktunk, velem jobban teljesített az együttes. Számomra arról marad emlékezetes az az év, hogy a bronzcsata során a meccsek tekintetében 2-0-ás hátrányban voltunk a MAFC csapatával szemben, de felálltunk, három meccset nyertünk meg zsinórban és 3-2-vel miénk lett a harmadik hely. Extázis volt az nekem olyan fiatalon.

Mégis eligazoltál és Kaposváron folytattad ígéretes karriered. Miért?

Kántor Sándor miatt. Ő egy évvel azelőtt tért haza Japánból. Az ország legjobb röplabdázója volt előtte, minden létező sorozatot megnyert aktuális csapataival. Majd edzőként ellátogatott a kaposvári szakmai stábbal az egyik kecskeméti utánpótlástornára, ott láttak játszani és megkerestek, hogy mi lenne, ha náluk folytatnám. Fantasztikus volt, éreztették velem, hogy engem akarnak, hosszútávon gondolkodtak bennem és végül ötéves szerződést írtam alá.

Az akkori Kaposvár nemzetközi szinten is elismert együttes volt. Az első szezonban még kevesebb lehetőséghez jutottál, utána viszont berobbantál.

Az első szezonban igazából én sem tettem volna be magamat a kezdőbe, túlságosan fiatal voltam még. A második idényre kezdő feladót cserélt a klub, ám az új igazolás később érkezett meg, és addig nekem kellett betölteni azt a pozíciót. Remekül ment a játék, és amikor megjött az új feladó, nem igazán tudott beilleszkedni, így visszakerültem a kezdőbe, és onnantól valóban kirobbanthatatlan voltam. Bajnokságot és Magyar Kupát is nyertem a csapattal, remek korszak volt.

Öt szezonnal később külföldre igazoltál és több országban is megfordultál. Mi volt az oka annak, hogy külföldre szerződtél?

Mindig is arra készültem, hogy egyszer Olaszországba igazoljak. Olyannyira, hogy otthon olaszul tanultam, illetve folyamatosan követtem az olasz bajnokságot, tudtam, hogy melyik csapatban ki- és hogy játszik. Aztán az utolsó kaposvári szezonkezdetem után november környékén megkerestek, és kéthetes próbajátékra mentem az olasz csapatomhoz, és végül le is igazoltak. Nagyon kedves emlék számomra Olaszország, minden percét imádtam annak a kalandnak.

Megfordultál még Ausztriában, Franciaországban, Romániában és Egyiptomban is. Mit emelnél ki pályafutásod külföldi korszakából, és melyik volt a kedvenced?

Mindenhol otthon éreztem magam. Ausztriában, Innsbruckban két szezont is játszhattam a Bajnokok Ligájában, ahol rengeteget tudtam fejlődni. Minden szezonban volt valami különleges, ám nem feltétlen mindig pozitív értelemben. Például Franciaországban fél szezonig verhetetlenek voltunk, majd megsérült öt játékosunk – velem együtt – és elsőkből utolsók lettünk. Romániában az együttesünk mindig várakozáson felül teljesített. Összességében úgy gondolom, hogy a külföldön töltött éveim jól sikerültek. Ha kedvencet kell választanom, akkor egyértelműen Olaszországot mondanám. Az emberek mentalitása, az élet ritmusa, az étel, a környezet és maga a bajnokság is szenzációs ott. Megítélésem szerint a foci után a röplabdát szeretik az olaszok a legjobban, nem is volt olyan meccsünk, amikor ne lett volna szinte telt ház.

Az előző szezont Egyiptomban töltötted, ám sokat voltál sérült. Ez nem vetette vissza a karriered, vagy már átvészelted ezt? Milyen állapotban vagy?

Lekopogom, az előző idényben a rehabilitációmra, felépülésemre szánt energia úgy tűnik, megtérült. Nem érzem, hogy visszavetett volna. Már fizikailag is utolértem magam, illetve, ha a labdás gyakorlatokat és a technikát nézzük, akkor olyan, mintha egy percet sem hagytam volna ki. Sem a vírus, sem a sérülésem nem befolyásolta ezt, bár ez még számomra is meglepő. Egy sérülés sosem jó, de ennek is voltak jótékony hatásai. Olyan típus vagyok, aki mindig halálra edzette magát. Ha azt mondták, csináljak valamiből tízet, akkor én tizenötöt csináltam. Edzésekre hamarabb mentem és később jöttem el, mint a legtöbben. Azonban rájöttem, hogy nem mindig a mennyiség a fontos, hanem sokkal inkább a minőség. Megtanultam hallgatni a testemre, már tudom, hogy mi az, ami elég, és mikor kell és lehet még pluszmunkát végezni.

Térjünk rá Kecskemétre. Nyáron igazoltál a KRC-hez és Dávid Zoltán vezetőedző többször hangsúlyozta, hogy magyar feladóra, igazi irányítóra van szüksége, és rád gondolt. Hogyan történt az átigazolásod?

Igen, Dávid Zolinak volt egy elképzelése, hogy a csapatot úgy akarja felépíteni, hogy annak magyar nemzetiségű törzse legyen. Zotyát már Kaposvárról is ismertem, illetve a válogatottban is játszottunk egymással, és a megkeresésére rögtön igent mondtam. Úgy érzem, eddig a közös munka jól halad, megtaláltuk az összhangot. Én is próbálom őt segíteni, amiben csak tudom, illetve ő is mindent megtesz azért, hogy nekem a legjobb legyen.

A héten kezdődik a bajnokság. Hogy érzed, milyen állapotban van a csapat?

Úgy gondolom, most van egy kis holtpontunk, de az alapozás végén és a bajnokság előtt ez normális. Kemény edzések, folyamatos sorozatterhelés után rendben van, ha nem úgy pörgünk, mint ahogyan majd az első meccstől kezdve kell. Úgy érzem, a formaidőzítés nagyon jó, a bajnokságra készen leszünk. Új taktikával is készülünk, amit edzésen már jól megcsinálunk, meccsen még javulnunk kell, de alakulunk. Fizikailag a kitűzött szintet elértük.

Mit lehet tudni erről az új taktikáról?

Igazából kívülről ez nem lesz látványos változtatás. A blokkoknál, védekezésben és támadásban apró taktikai elemeket fogunk bevetni, ezt külső szemlélőként nehéz lesz lereagálni, de a játékunk összhangját adhatja meg, ha jól oldjuk meg az utasításokat, és ezáltal olyan extra pontokhoz juthatunk, amik eldönthetik az adott szettet, vagy akár a mérkőzést a mi javunkra. Ám ennek a tökéletes kivitelezéséhez természetesen még idő kell.

Lejátszottatok már hat felkészülési mérkőzést és nyilván ilyenkor az eredmény nem számít, de hogy érzed, játékban mennyire sikerült már elérnetek azt a szintet, ami a bajnoksághoz kell majd?

Az elején azért foghíjasan kezdtünk, hiszen csak a harmadik edzőmeccs előtt érkeztek meg az idegenlégiósaink Fehéroroszországból. Ők erőn felül teljesítettek, kezdenek ritmust kapni, és hiába edzettek kevesebbet, ez nem látszik rajtuk. A teljesítményünk szerintem rendben van, de még dolgoznunk kell a mentális problémákon. Gondolok itt arra, hogy például hogyan kell majd éles szituációban túllépni azon, ha nem megy valakinek a játék, hogyan segítsük egymást. Ezek nem kardinális problémák, inkább egy-két szösszenet, amiben még fejlődnünk kell.

Feladóként a csapat esze vagy, vezéregyéniség a pályán és azon kívül egyaránt. Ezekben a dolgokban, amikben még fejlődnötök kell, neked különösen nagy szereped lehet. Eddig hogy bírod a felelősséget, illetve hogy érzed magad a vezérszerepben?

Igyekszem mindenképpen jó vezére lenni a KRC-nek, de azért még én is tanulom, hiszen ahány szituáció, annyiféleképpen kell a játékostársaim felé más és más viselkedést tanúsítanom. Tudnom kell, hogy kit, mikor kell leszidni, mikor inkább bíztatni, kire milyen hatással vannak ezek. Hallgatnak rám a csapattársaim, ami jól esik, de ezt el is várom, hiszen ezért vagyok itt. Hála Istennek, ebben a vezérszerepben segítségem is van, hiszen Deák Márk, az ország legjobb liberója több éve Kecskeméten játszik, illetve Nagy József is több, mint tíz éve a legmagasabb szinten röplabdázik. Ha ők helyeselnek arra, amit mondok, akkor az biztos úgy is van.

Milyen a hangulat az öltözőben? A hathetes felkészülés során volt esetleg konfliktus?

Nem csak azért mondom, hogy nem, mert az hangzik jól, de tényleg nem volt semmiféle probléma még az öltözőben. Egyáltalán nincs klikkesedés, senki sem vonul el, mindenki nyitott mindenki felé. A két légiósunk többet beszél egymással, mint a magyarokkal, de hát ez természetes. Nagyszerű hangulat uralkodik az öltözőben.

A Kecskeméti RC első bajnokijára a Debrecen otthonában kerül sor szeptember 27-én, vasárnap. Nem megbántva a DEAC csapatát, de mit gondolsz, beillik majd az a meccs a felkészülés menetébe, hogy a második fordulóra a Kazincbarcika ellen teljes mértékben készek legyetek?

Mostantól minden meccs élesben megy. Ha egy általunk, vagy más által gyengébbnek elkönyvelt csapat ellen más mentalitásban lépünk pályára, az gyorsan a visszájára fordulhat. Elég egy-két rossz labdamenet, ha az ellenfél belelkesedik, akkor ott könnyen vége lehet a dalnak. Minden találkozóhoz úgy állunk hozzá, hogy odamegyünk és megnyerjük!

Ebből könnyen kijön, hogy a célotok nem is lehet más, mint az aranyérem a bajnokságban és a Magyar Kupában egyaránt.

Máshogy nem is lehet hozzáállni. Nem elvárás ez a vezetőség felől, de mi úgy gondoljuk, hogy meg tudjuk csinálni. Bajnokok akarunk lenni! Ezt az egész csapat nevében bátran nyilatkozhatom.

(Vizi Zalán | kesport.hu | fotók: Tóth Csaba | kesport.hu)

Kapcsolódó cikkek

KESPORT Médiatartalom Gyártó és Szolgáltató Kft.
error: A képet szerzői jog védi. Másolása, felhasználása engedélyköteles!