Menü

Folytatná jó sorozatát a Kecskeméti LC

A Kecskeméti LC a Tiszakécskei LC II.-vel csap össze szombaton 16:00-kor a Megye I. 6. fordulójában. A találkozónak a Tiszakécskei Városi Sportcentrum ad majd otthont.

A hazaiak nem kezdték jól a bajnokságot, hiszen 4 meccsből 4-szer is vesztesen távoztak a pályáról, és tizenöt kapott góljukra csupán kettőt tudtak rúgni. A hírös városiak jelenlegi teljesítménye egyelőre a középmezőnyre elég, öt pontjukkal a tabella 9. helyén állnak, de az mindenképp bizakodásra adhat nekik okot, hogy az előző fordulóban, tükörsimán elintézték a Kiskunhalast, 9-1-re.

A kesport.hu tippje: 5-1

Nagy Lajos vezetőedző (Kecskeméti LC): – Egyáltalán nem csap be minket a tabella. Tudjuk, hogy a Kécske egy nagyon rutinos, jó erőkből álló brigád. Nem nézzük le ellenfelünket, azonban nincs mitől tartanunk. Szép és eredményes támadófocit játszunk, egyértelmű célunk a három pont megszerzése ezúttal is.

 


A második félidőben három gólt lőtt üres kapura, végig vezetve győzött az SG Kecskemét Futsal


S. Juhász Tamás, a Kecskeméti LC játékosának kedvenc fotói


Kétszer is vezetett, végül döntetlent játszott Pécsen a KTE LA U19


Cselgáncs: KJC-KESI bronzérem a junior országos bajnokságról


Élő közvetítés: Nyírgyulaj KSE – SG Kecskemét Futsal mérkőzés | 18:30


Képgaléria: Az SC Hírös-Ép – Nyárlőrinci LSC mérkőzés képekben


Alulmaradt az SC Hírös-Ép a Nyárlőrinccel szemben, hét sárga lapot osztott ki a játékvezető


A három pontért utazik a Nyírgyulajhoz az SG Kecskemét Futsal


KTE HUFBAU: Több helyzet, stabil védekezés, siker Körösladányban


Élő közvetítés: Körösladányi MSK – KTE HUFBAU labdarúgó mérkőzés | 14:30


Kesport TV | Pesti Marcell: Szerintem Apunak a legnehezebb


Képgaléria: A Kecskeméti LC – Lajosmizsei VLC mérkőzés képekben


A második félidőben döntötte el a meccset és fontos győzelmet aratott a KTE-Piroska Szörp


Nem bírt egymással a két csapat a szomszédvári derbin – Döntetlen a KLC-Lajosmizsén


Jó erőkből álló újonchoz utazik a KTE HUFBAU


Élő közvetítés: DEAC NK KFT – KTE-Piroska Szörp férfi kézilabda mérkőzés | 18:00


Háromesélyes mérkőzés előtt áll az SC Hírös-Ép, Kitl Zoltán szerint a jó teljesítmény elvárt


Nem ment a Kispest ellen, megszakadt a KNKSE győzelmi szériája


Régi-új emberrel a fedélzetén utazik szombaton Debrecenbe a KTE-Piroska Szörp


Kesport TV: Újra Kecskemét – Lajosmizse megyei rangadó jön, ezúttal a KLC számára