Menü

Győzelemmel kezdte az idényt a Kecskeméti RC

Szezonbeli első tétmérkőzését játszotta a KRC a Debrecen ellen, az Extraliga 2. fordulójában. Bár a hazaiak becsülettel küzdöttek, végül nem tudtak meglepetést okozni, 3:0-ra nyert a Kecskemét.

Az első szettben nem sokáig tudta tartani a lépést ellenfelével a Debrecen, 3:3-ig üldözte a Kecskemétet, utána azonban átvette a kezdeményezést a KRC. A vendégek hol 1, hol 2 ponttal vezettek egészen 6:8-ig, aztán viszont rákapcsoltak és zsinórban ütöttek 4-et, 6:12. Ez megpecsételte a Debrecen sorsát, hisz innen már nem tudott visszakapaszkodni, így a Kecskemét szinte végig vezetve, magabiztosan behúzta az első játékrészt, 18:25.

A második etapban magára talált a DEAC, és rögtön az elején elment hárommal, ami után Dávid Zoltán időt is kért, hogy rendbe szedje övéit. Az időkérés sem segített a Kecskemétnek, hiszen a Debrecen lendülete továbbra is töretlen volt, 3 egységnél közelebb nem engedte magához ellenfelét, 16:13. Ezt követően 2-szer is hibázott a hírös városi együttes, így 5-re nőtt a különbség, 18:13. Ekkor úgy tűnt, megnyerhetik a szettet a hazaiak, de a KRC új erőre kapott és fokozatosan megkezdte a felzárkózást, végül 1 egységre csökkentette a differenciát, 19:18.  Nem sokkal később meccslabdája volt a hazaiaknak, de Hubicska a hálóba szervált, majd Gebhardt egyenlített, 24:24. Innen már nem volt megállás a hírös városiak számára, megnyerték a második szettet is, 25:27.

A meccsjátszmában 10:10-ig fej-fej mellett haladt a két együttes, majd a KRC szerzett zsinórban három egységet, 10:13. Fodor Antal ekkor jelezte időkérési szándékát, de már nem tudott rendet tenni a fejekben. Fokozatosan egyre nagyobb lett a szakadék a két gárda között, ami végül azt eredményezte, hogy a KRC a harmadik etapot is simán nyerte 25:18-ra. Másképp is alakulhatott volna az összecsapás, de az jól látszott a cívis városi játékosokon, hogy a második szett elvesztése után hitehagyottá váltak, így a Kecskemét simán hozta a kötelezőt az utolsó szettben.

Fodor Antal vezetőedző (DEAC): – Úgy gondolom jó mérkőzést tudtunk játszani egy nagyon erős Kecskeméttel. A szezon eleje van, ők sem és mi sem vagyunk még csúcsformában. Sajnos a második szettet nem tudtuk megnyerni, ami nagyon letörte a srácokat, talán ha a csapatkapitányunk a pályán van, máshogy alakul. Viszont azt mint tudjuk, a sportban nincs “ha” , megérdemelten nyert a Kecskemét. Gratulálok nekik és a saját játékosaimnak is!

Dávid Zoltán vezetőedző (KRC): – Nem valósult meg, amit elterveztünk. Rá akartuk erőltetni a játékunkat a Debrecenre, de ez sajnos nem sikerült. Sokkal több van bennünk ennél, azonban összességében örülök, hogy három ponttal megyünk haza. Gratulálok a Debrecennek, jól helytálltak, további sok sikert kívánok nekik!

DEAC – KRC 0:3 (18:25 [25’], 25:27 [27’], 18:25 [22’])

Kecskeméti pontszerzők: Kandulinski 15, Gebhardt 11, Rabeka 7, Krupánszki 7, Kaszap 4, Nagy 3

(Szarvas Zsombor | kesport.hu)


A második félidőben három gólt lőtt üres kapura, végig vezetve győzött az SG Kecskemét Futsal


S. Juhász Tamás, a Kecskeméti LC játékosának kedvenc fotói


Kétszer is vezetett, végül döntetlent játszott Pécsen a KTE LA U19


Cselgáncs: KJC-KESI bronzérem a junior országos bajnokságról


Élő közvetítés: Nyírgyulaj KSE – SG Kecskemét Futsal mérkőzés | 18:30


Képgaléria: Az SC Hírös-Ép – Nyárlőrinci LSC mérkőzés képekben


Alulmaradt az SC Hírös-Ép a Nyárlőrinccel szemben, hét sárga lapot osztott ki a játékvezető


A három pontért utazik a Nyírgyulajhoz az SG Kecskemét Futsal


KTE HUFBAU: Több helyzet, stabil védekezés, siker Körösladányban


Élő közvetítés: Körösladányi MSK – KTE HUFBAU labdarúgó mérkőzés | 14:30


Kesport TV | Pesti Marcell: Szerintem Apunak a legnehezebb


Képgaléria: A Kecskeméti LC – Lajosmizsei VLC mérkőzés képekben


A második félidőben döntötte el a meccset és fontos győzelmet aratott a KTE-Piroska Szörp


Nem bírt egymással a két csapat a szomszédvári derbin – Döntetlen a KLC-Lajosmizsén


Jó erőkből álló újonchoz utazik a KTE HUFBAU


Élő közvetítés: DEAC NK KFT – KTE-Piroska Szörp férfi kézilabda mérkőzés | 18:00


Háromesélyes mérkőzés előtt áll az SC Hírös-Ép, Kitl Zoltán szerint a jó teljesítmény elvárt


Nem ment a Kispest ellen, megszakadt a KNKSE győzelmi szériája


Régi-új emberrel a fedélzetén utazik szombaton Debrecenbe a KTE-Piroska Szörp


Kesport TV: Újra Kecskemét – Lajosmizse megyei rangadó jön, ezúttal a KLC számára